Egy igazi, kellemes karácsonyi élmény indította el a gondolatokat, amelyeket szeretnék másokkal megosztani. Úgy vélem, érdemes.
A barátom telefonált, hogy van a központban, Újvidék központjában egy érdekes rendezvény: karácsonytól karácsonyig borkóstoló, pálinkakóstoló. Gondoltam, ezt csakugyan meg kellene nézni, s a karácsonyi ebéd után, ilyenkor talán ajánlatos is a séta. Megindultam tehát.
A Miletić utcában aztán megtaláltam a kóstolót. Illetve a vásárt. Futólag végignéztem az asztalokon kiállított palackokat, s vettem egy üveg vöröset. Azt mondták, kamenicai. S ha már érdeklődtem, adtak egy névjegykártyát is.
Igaz, újabban inkább a karlócai borok szereztek hírnevet, de ki tudja, lehet, hogy nem a minőségük, hanem az immár hagyományos őszi szüreti mulatságoknak köszönhetően. Annyit meg már tudok, az már biztos, hogy valamikor a középkorban, a 15. században pl. Kamenica, vagyis akkor Kamanc, a borairól volt híres, mondhatnám: világhíres, hiszen ezt kérte az asztalára Mátyás király, s a főurak vagy főpapok, ha valamilyen kedvezményért fordultak a pápához, akkor kérelmük kedvező elintézése érdekében egy-egy hordó jóféle szerémi bort is küldtek a megelőlegezett hála jeléül. Hát én is kíváncsian indultam haza, hogy lássam, mit vettem.
Tudom, hogy a bort látni is kell, élvezni lehet a színében, tisztaságában, az igazi mégis az, amikor felbontjuk a palackot, pohárba öntjük a nedűt, s érezzük az illatát, majd az ízét is. Nos, elmúlt pár nap, a palackot még nem bontottam fel, de váratlanul így is olyan élvezetben részesített, amilyet borosüvegtől még nem kaptam s nem is vártam.
Mindig szerettem nézegetni a borcímkéket. Nagy tekintetükben a változatosság, érdekes, melyik milyen üzenetet tartalmaz, milyen a szövegük, a kép, az esztétikai kidolgozásuk...
Vásárláskor, kinn a hideg utcán dideregve nem nagyon volt kedvem nézegetni, itthon a meleg szobában viszont türelmetlenül vettem szemügyre, néztem, kinek a pincéjéből való. Ekkor ért a meglepetés. A két szó, ami a borcímkén legelőször szemet szúrt: Villa Kamanch.
Én nem láttam még szerb szövegben leírva ezt a szót: Kamanc. Megszoktam, hogy a vidék történetéről szóló szövegek általában azoknak a körülményeknek a leírásával kezdődnek, amikor a török kiűzése után a betelepülő szerbek, harcosok megalapították itt új településeiket. Hogy egy régi szerb bortermelő család sarja majd a települése régi magyar nevét választja cége egyik jelképének, hogy ez a régi, Újvidék mezőváros korából származó név áll majd a borospalackok címkéin, arról legfeljebb csak ábrándozhattam, miközben egyre bánkódtam, hogy mindinkább feledésbe merül ez az egykori fejlett mezőváros, amire pedig büszkék lehetnénk, nemcsak híres borászaiért, hanem az itt kibontakozott huszita mozgalom igen viharos eseményeiért s általában művelődéstörténeti jelentőségéért is.
Erről írta Mályusz Elemér, a neves egyháztörténész: ,,Éppen itt, a Délvidéken, közelebbről a Szerémségben erősödött az eretnek elégedetlenség a magyarság körében mozgalommá, ahol virágzó mezővárosok sűrűn követték egymást. Termékeny földű, régi kultúrtáj volt ez, szőlőműveléséről, borairól híres. Ugyanakkor a balkáni átmenő kereskedelmi forgalom színhelye, s ahol a görögkeleti és patarén szomszédság természetes szövetségest jelentett az ortodox egyházi tanok ellenfelei számára. Amidőn a bíráló állásfoglalás általános európai magatartás lett, ennek hatása Magyarországon a legszembetűnőbben itt nyilatkozott meg. A kapcsolat a huszitizmus bölcsője, a prágai egyetem és a hazai eretnekmozgalom közt közvetlen volt. Ennek vezérei ott nevelkedtek... Attól fogva, hogy a prágai egyetem, a németek Lipcsébe távozása után, Husz elveinek hívévé lett, a magyar diákok a huszitizmus terjesztői gyanánt tértek haza. Mesterük tanítása és egyénisége egyaránt magával ragadta őket.” A tanítványok közé tartozott Budai Bereck is, akit 1415-ben, Prágában egyetemi rektorrá választottak. ,,Huszita felfogása hozzásegítette a nemzeteszme új, korszerű változatának megértéséhez, annak felismeréséhez, hogy a nemzetnek nemcsak a kiváltságosak a tagjai, a nyelv megbecsülése pedig elhatározóan fontos annak kibontakozásában, anélkül azonban, hogy a közös hiten lévőket a nyelvi különbség szembeállítaná egymással. Az anyanyelv ily tudatosításával a huszita nemzeti propaganda nemcsak megelőzte két-három generációval a nyugat-közép-európai fejlődést, hanem a cseh nyelvnemzet fogalmát 1419-ben tovább gazdagította a linguagium kifejezés meghonosításával és népi jelleg értelemben használatával. A huszitizmus eretnek volta azzal a kényszerhelyzetével, hogy a megmerevedett egyházi felfogás visszaszorítását s felette a győzelem kivívását csak a tömegek megnyerésétől remélhette, megkönnyítette a nyelvnemzet rendszer elemeinek magyarországi meghonosítását.” (Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon, Gondolat, 1984, Bp.)
Folytathatnánk még az egykori Kamanc mozgalmaihoz fűződő, ma is időszerű gondolatok sorát, de talán ennyi is elég ízelítőül, hogy megértsük, miért kell örülnünk minden olyan jelnek, amiből remélhetjük, hogy mégsem vesz gyorsan feledésbe annak az egykoron virágzó mezővárosnak az emléke.
Valóban nincs igazunk, mikor folyton panaszkodunk? Hiszen lám, nemcsak terveink, de álmaink, ábrándjaink is megvalósulnak már.
Nem szoktam kapkodni a felém nyújtott névjegyekért, de itthon örültem, hogy ezt zsebre tettem. Előkeresve láttam, ott vannak a telefonszámok s az e-mail cím is. Ebből akár következtethetünk is arra, hogy egy a korával lépést tartó gazdáról, termelőről van szó.
Telefonon érdeklődök, honnan a címkén a Villa Kamanch. Mondja, hogy egy helybeli tanár megírta Kamenica történetét. Ebben a könyvben olvasta, hogy ez volt régen a helység neve, s gondolta, mért ne lenne a régi kastély a címkén. Mondom neki, hogy milyen híresek voltak régen az itteni borok. Bólogat, hogy tudja, olvasta. Szemet szúrt az is, hogy nem az áll a címkén, hogy crno (fekete) vino, ahogy általában a szerbek használják, hanem az, hogy crveno (vörös). Ez is szokatlan. Hát igen, mondja, láttam, hogy más népek a vörös jelölést használják, nálunk meg valahogy a fekete honosodott meg. Hát próbáljuk meg, csináljuk mi is úgy, mint mások...
Alighanem az ilyen emberre mondják, jó értelemben, hogy nyitott, nem zárkózik el mereven, átveszi a pozitív külső hatásokat.
Valamiféle változás. Valami nagyon lényeges. Nem új törvényekre, rendeletekre mondom ezt. Tudjuk, azokat nem szokás betartani.
A gondolkodásmódban végbemenő változás sokkal fontosabb és sokkal nehezebben elérhető. Ezért gondolom, hogy ha ilyennek a megnyilvánulási formájával találkozunk, látszatra akármilyen jelentéktelennek tűnik is az, érdemes rá koccintani a Villa Kamanc borával. A két karácsony között.