Kálmán Hajnalka és Kálmán Jenő első gyermeküket várják. Nyolc éve vannak együtt, augusztus 15-én ünneplik első házassági évfordulójukat, kisfiuk érkezése augusztus 7-én várható, a neve pedig egyelőre titok.

— Legalább három gyermeket szeretnénk! Tóthfalusi vagyok, itt születtem, dolgoztam Magyarországon, hazajöttem, mert úgy döntöttem, szeretnék itthon maradni — meséli a férfi. Felesége gyógytornász, Zentán született, négy évig tanult Szegeden, mindenképp itthon akart munkába állni, akkor még nem ismertük egymást Jenővel, a zentai kórházban dolgozik, és férje kedvéért költözött Tóthfaluba.

Kálmán Jenő és Hajnalka

— Magyarkanizsára járok terhességgondozásra, és a zentai kórházban szeretnék szülni. Lassan kezdünk készülődni a fiunk érkezésére, van már babakocsink, a kiságy beszerzése folyamatban van, és a babakelengyéé is. Járok a zentai baba-mama klubba szülésfelkészítő előadásokra, különböző témaköröket dolgozunk fel a csecsemőgondozásról. Zenta nincs messze, alig 20 kilométer, bármikor meglátogathatom majd a szüleimet a kicsivel, és az sem mellékes, hogy ott van a munkahelyem, így naponta ingázom majd, ha lejár a szülési szabadság — hacsak nem jön majd rögtön a második gyermekünk. Örülök, hogy ilyen sok gyermek születik az idén a faluban, lesznek barátai a fiunknak, és remélem, mi, anyukák is összebarátkozunk majd. Az is előfordulhat, hogy valakivel éppen együtt hozzuk majd világra a gyermekünket — tervezgeti Hajni.

— Közel van az óvoda, iskola, van egészségházunk, családias a hangulat, élhető a környezet, lazább az életvitel falun, mindenki ismer mindenkit, mindenki odafigyel a másikra — sorolja Tóthfalu előnyeit Jenő. — Itt még köszönnek a gyerekek a falubelieknek, mert ha valaki nem tenné, bizony szólnának a szüleinek. A természet és az állatok közelsége is jót tesz a gyerekeknek, itt még délutánonként korosztálytól függetlenül bandákba verődnek, fociznak, bringáznak, és mindig akad felnőtt, aki rajtuk tartja a szemét, akitől kapnak egy pohár üdítőt vagy fagyit, dinnyét, a többiek addig nyugodtan végezhetik a dolgukat. Így könnyebb megtanítani őket az önállóságra, és arra, hogy odafigyeljenek másra, emberre, jószágra egyaránt. Nincsenek olyan veszélyek, mint a városban, többet szaladgálnak mezítláb, nem lesznek lúdtalpasak — tréfálkozik. — Annak meg csak örülni tudunk, hogy még nyolc gyermek születik az idén. Egy ilyen kis falutól ez nagyon nagy teljesítmény, ha megnézzük a közeli Oromhegyest vagy Oromot, hogy mennyivel nagyobb, mint a mi kis falunk, és mennyivel kevesebb gyerek van, meg milyen sokan kivándoroltak! Én még egyetlen fiú voltam az ötfős osztályban!

Salbak Csaba is egyedüli fiú volt egy csapat lány között az iskolában. Lehet, hogy ez a „hagyomány” folytatódik majd, hiszen kétfiús apuka. Az anyuka, Szakmány Szanella nemrég adott életet Noelnek, Csanád pedig októberben lesz ötéves.

Csaba, Csanád, Szanella és Noel

— Májusban volt tíz éve, hogy együtt vagyunk Csabival, öt éve élünk együtt, mind a ketten Tóthfaluban éltünk, és nem is akartunk innen soha elmenni, mi ide tartozunk! — meséli. — A párom a Gebiben dolgozik már öt éve, ezenkívül földműveléssel is foglalkozik, nekem kisvállalkozásom van már két éve, kell a két fizetés, hogy az ember tudjon egyről a kettőre jutni. Csanád már igazi nagy fiú, hihetetlen, hogy repül az idő, amióta megszületett. Beírattuk az óvodába, bár még nem óvodaköteles, de szükségesnek tartottuk, és ő sem tiltakozott ellene, a vele egykorúak is mennek, igazi összeszokott „kis bandává” kovácsolódtak. Szereti az ovit, imád kint lenni, a mindene a foci és a bicajozás, de bármire megkérem, szívesen megcsinálja, véleményem szerint viszi tovább a családi hagyományt, a földművelés neki is nagy kedvence lesz! A mamák, taták közelében élünk, fontosnak tartom, hogy itt vannak a szülők, hálás vagyok nekik, mert rengeteget segítenek, és a gyerekeknek szükségük van a nagyszülőkre! Mindenképp szerettünk volna második babát, mindkettőnknek van testvére, fontosnak tartjuk, hogy Csanádnak is legyen, ha egyszer nem leszünk, tudjon kire számítani! A kérdés már fogalmazódik bennem, hogy vajon szeretnénk-e harmadik babát. Nem vagyok ellene, őszinte leszek. Mind a kettő kisfiammal Zentára jártam ellenőrzésre, és ott is szültem, semmivel sem volt komplikáltabb a dolog, hogy falun élünk, mindent meg lehet oldani. A legszebb kilenc hónap volt a várandósságom, igazából dupla olyan nehezen viseltem, mint az előzőt, de minden pillanatát élveztem. Csanád minden egyes nap megkérdezte, mikor jön az öcsi. Az első pillanattól kezdve tudta, hogy testvére lesz, és úgy is kezelte a helyzetet, velem is másképp bánt, figyelt rám, óvatos volt, illetve azóta is az. Olyan odaadással foglalkozik a testvérével, mintha egész életében ezt csinálta volna — milyen érdekes, hogy az ösztön a gyerekeknél is megvan, nem csak nálunk, felnőtteknél! Csanád rengeteget segít, le a kalappal előtte. Hálát adok a jóistennek, hogy két gyönyörű fiú édesanyja lehetek, és bízom benne, hogy néhány éven belül egy hugi is érkezik hozzánk.

A mintegy 5-600 lakosú, Magyarkanizsa községhez tartozó településen Berec Mónika az egészségügyi nővér, két kisfiú édesanyja és a helyi közösség tanácsának a tagja.

— Tíz évvel ezelőtt még 200 gyereket számoltunk 0-tól 18 éves korig. Most nem járnak ide az egészségházba, mivel nincs mindennap orvos, hanem Magyarkanizsára a gyermekorvoshoz, hiszen hétéves korig általános orvos nem írhat ki gyógyszert. Persze tudjuk, hogy melyik utcában, melyik házban lakik gyerek, ám pontos adatot az orvosi kartonszámok alapján nem tudok mondani. Becslésem szerint Tóthfalu jelenleg mintegy 80 gyermekkel büszkélkedhet. Az idei 9 kisbaba egy nagyon szép szám, hiszen akadt olyan év, amikor egyáltalán nem született gyermek a faluban, tavalyelőtt így első osztály sem nyílhatott, 2015-ben 7 elsősünk volt, hét év múlva 9 lesz! Viszont akad év, amikor mindössze néhány gyermek születik. Köszönjük ezt a mostani bőséges gyermekáldást a COVID-nak, a kijárási tilalomnak, a karanténnak? Vagy annak, hogy az 1992—96-os korosztályból sok fiú maradt a faluban, itt telepedtek meg, míg a lányok inkább elköltöznek, mennek a férjük után. Tavaly egy családban már a harmadik gyermek született meg, az idén „csak” második meg első babák lesznek. Talán a fiatalok is látnak lehetőséget a faluban, hiszen aki dolgos, annak nem kell nélkülöznie, kertet, földet művelhet, állatokat tarthat. Én itt születtem, itt is akartam maradni, a férjem városi, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy itt éljünk, ha kell, akár napszámból is, ám úgy alakult, hogy mindketten dolgozunk, ő a faluban, én Oromhegyesen meg itt, vagy ahová éppen kivezényelnek. Jó ez így, ha valakinek a faluból kell gyógyszer, hozom, vagy ha más segítségre van szüksége, itt vagyok, éjjel-nappal elérhető. Szeretem a hivatásomat, örömmel teszem a dolgom.

Berec Mónika

Mónika szerint a falu mindig is gyermekbarátnak bizonyult, Utasi Jenő plébánosnak köszönhetően az ő gyermekkorában intenzív cserkészélet folyt, a mostani generációk számára viszont ez nem túl vonzó, jelenleg a sport, a labdarúgó-akadémia vonzza a gyerekeket, viszont dzsúdózni, asztaliteniszezni is lehet. Elmondja, hogy óvoda és általános iskola is van, az őszre pedig napközi is nyílik, hogy kedvezzenek a dolgozó szülőknek. 16-an lesznek, 9-en járnak majd napközibe, 7-nek pedig „félpanziós” ellátást kértek a szülők.