Július 11-e több szempontból is fontos dátum lehet. Egyrészt ezen a napon emlékeznek meg a srebrenicai áldozatokról, másrészt Szerbia július 11-éig kapott haladékot (természetesen szimbolikus értelemben) Carla del Ponte ügyésznőtől a háborús bűnösök kiszolgáltatására.
Őnök szerint kiadják-e a háborús bűnösöket? - kérdeztük olvasóinktól.
CSOMOR Pál szabadkai nyugdíjas:
- Akinek kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy kiadják-e a háborús bűnösöket, az olvassa el Dürrenmattnak Az öreg hölgy látogatása című művét. Ez a darab Dürrenmatt drámaírói művészetének csúcspontja. Az öreg hölgyet, aki szegény leány volt, régen egy fiatal kiskereskedő elcsábította, majd cserbenhagyta, szégyenbe hozta. A leány messzire menekült otthonától. Attól kezdve az élete szakadatlan szerencse. Változatos szerelmi fordulatok, házasságok után a világ egyik leggazdagabb tőkéseként lesz idős özvegyasszony. Ekkor érzi úgy, hogy elérkezett a bosszú ideje. Egy életen át forralta a gyilkos szándékot: megölni egykori csábítóját. Ezért utazik vissza évtizedek után szülővárosába, ahol a szintén megöregedett fűszeres is él még. A szülővárosa pedig a második világháború után teljesen elszegényedett, minden lakója vagy nyomorog, vagy a nyomor szélén tengődik. Ünnepelve fogadják városuk dúsgazdag szülöttét. Végtelen vagyona birtokában megígéri, hogy rendbe hozza a város anyagi ügyeit, és minden lakóját jobb életszínvonalhoz juttatja. Egyetlen feltétele, hogy egy kívánságát teljesítsék. Ezt azonnal meg is ígéri a város, a derék öreg kispolgár is, az egykori csábító. Azután pedig már nem nyilvánosan, hanem bizalmasan közli a város vezetőivel, hogy mi a feltétele: meg kell ölni a derék idős polgártársat. Ettől nemcsak hogy visszariadnak, hanem fel is háborodnak az emberek. Az egész cselekmény a szabályok - jog, erkölcs, ésszerűség - viszonylagos voltát példázza. A kétségtelenül halálos bűnnek számító gyilkosság irtózata és a pénz hatalma küzd egymással, mígnem egyszerre már erénynek tűnik az ártatlan polgártárs megölése közös erővel. A cselekmény mintaszerűen példázza a közhangulat lassú változását. Az érdekviszonyok megváltoznak, és ez okozza a közhangulat átalakulását. Tulajdonképpen valami ilyesmi történik Szerbiában is.
N. N.:
- Azt gondolom már rég Hágában kellene lennie minden háborús bűnösnek, nemzetiségétől függetlenül. Ha valaki emberiség elleni tetteket követett el a kilencvenes években, a volt Jugoszlávia területén, annak Hágában a helye. Úgy gondolom, nemcsak Szerbiát érinti ez a probléma, hanem más országokat is. Minden ország háborús bűnöseit ki kell szolgáltatni.
A gondot abban látom, hogy Szerbiában a többségi nemzet hősként tiszteli ezeket a tömeggyilkosokat. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy élve vagy halva, de előbb-utóbb kézre kerülnek ezek a mészárosok. Szerintem már csak napok kérdése, úgy vélem, július 11-éig minden ki fog derülni. Most lesz igazából látható, hogy Koštunica kormányának mi is tulajdonképpen a szándéka: Európa vagy vissza a nacionalista őrületbe.
Almási Mihály magyarkanizsai nyugdíjas:
- Szégyen, gyalázat, hogy még mindig téma a háborús bűnösök kiszolgáltatása, már tíz éve ki kellett volna adni mindegyiküket. Amikor a minap a szabadkai árupiacon megláttam a különböző emléktárgyakat és pólókat a háborús bűnösök (Karadžiæ és Mladiæ) arcképével, őszintén megmondom, elfogott a hányinger. Kétéves késéssel kapom a nyugdíjat, a Ratko pedig 5 millió dollárt kér, hogy önként feladja magát Hágában. Ezek nevezik magukat nemzeti hősöknek, hazafiaknak, ezek, akik a nincstelenségbe, a szegénységbe taszítottak bennünket? Hova fogunk süllyedni, ha nem adjuk ki őket? Ki kell őket adni, ha nem akarunk újabb nemkívánatos szankciók elé nézni az Amerikai Egyesült Államok és Hága részéről egyaránt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy kiadják őket, én már Koštunicának sem hiszek, mert a rengeteg ígéretből alig teljesített valamit.
N. N. törökkanizsai nyugdíjas:
- Megérdemelné mindegyik háborús bűnös, bármilyen nemzetiségű is, hogy lakoljon az elkövetett kegyetlenségekért. Bízom benne, hogy a jelöltek július 11-éig Hágában találják magukat, mert csakis így fizethetnének meg bűneikért. Ha a kormány nem adja ki őket, akkor népünk még jobban meg lesz pecsételve, és a sokat emlegetett európai csatlakozás még nagyon sokat várat majd magára. De hát mi, kisemberek hiába lázadozunk, a végső szót úgyis a nagyok mondják ki.
Marija Cvijin palicsi földműves:
- Véleményem szerint ki kell őket adni az utolsó szálig, mert a mi országunkban még senkit sem tartóztattak le, senkit sem ítéltek el, mert a kormány szerint itt senki sem bűnös. A bűnösök - legyen az akár szerb, akár horvát - menjenek Hágába és feleljenek az ottani törvényszék előtt elkövetett bűneikért. Vészesen közeleg július 11-e, ameddig a kormánynak ki kell(ene) adnia a háborús bűnösöket. Őszintén szólva nem hiszem, hogy lesz ebből valami. Amennyiben itt maradnak, akkor mindannyian tovább sülünk a saját zsírunkban, belátható időn belül semmilyen javulást nem várhatunk, az Európai Unióról szövögetett álmaink pedig úgy pukkannak széjjel, mint egy luftballon a nyílzáporban. Ha a külföld nem szabott volna határidőt kormányunknak, magunktól sosem adnánk ki őket, hiszen a hazai igazságszolgáltatás szerint nálunk mindenki ártatlan. Akkor, kérdezem én, kik követték el a kilencvenes évek gaztetteit? A politikusok háborút robbantottak ki és gyűlöletet szítottak a népek között, azelőtt azt sem tudtuk, ki milyen nemzetiségű, mindannyian szépen, nyugodtan éltünk együtt. Manapság az egész világ utál bennünket, amint meglátják az útlevelünket, máris más hangnemben szólnak hozzánk. A minap hallottam a hírekben, hogy Miloševiæ családját is támogatni kell, szerintem megvannak már ezek támogatva keresztben-hosszában, ehelyett inkább azon fáradozna a kormány, hogy a népnek jobb legyen.