home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Karácsony online
Szilágyi Edit
2021.12.24.
LXXVI. évf. 51. szám
Karácsony online

Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói és tanárai az idén is karácsonyváró tevékenységekkel készülnek az ünnepre. Teszik ezt nagy szeretettel és örömmel úgy, ahogyan eddig is, mégis valahogy másként.

A járvány előtt gazdag, nagyszínpados műsorokkal, az iskola szomszédságában lévő, szintén Petőfi Sándor nevét viselő magyar kultúrkörben hagyományt követve rendezvényekkel, vásárral várták a keresztények szent ünnepét, a karácsonyt — mondta el lapunknak Vastag Géber Judit tanítónő, a szervezés koordinátora. A szabályokat tiszteletben tartják, ezért a nagy rendezvény most elmarad, de kisebb csoportokban, szakkörök keretében vagy minden osztály a tantermében saját elképzelése szerint, mégis összhangban az intézménnyel igyekszik kifejezni a szeretet ünnepére való készülődést. Csinosítják az osztályokat, fenyőt díszítenek, arra teszik kreatív alkotásaikat.

„Szent karácsony eljön, az ég a földre száll…” — igyekszik ki a csengő gyermekhang az iskola ablakán, a téli szünidő és a karácsony előtt. Közben a következő ének begyakorlásán szorgoskodnak a tehetségfejlesztő zenei és kreatív szakkör tagjai. „Nem lehet ma egyedül senki, az angyalok vigyáznak ránk” üzeni a szerző, és énekelnek az iskola lelkes diákjai.

Kattognak a gépek, szinte mindenki fotón igyekszik megörökíteni a várakozás apró boldog pillanatait, így állnak össze a szeretetmozaik kockái egybeolvadva az ajándékozás örömével. Nem versenyeznek, összetartanak, mégis egyéni és egyedi alkotások születnek az osztályok díszítésére. Az ádventi kalendárium elkészítése is nagy szakértelemmel történik. A fehér lapokon pásztáznak a színes ceruzák, készülnek a rajzok, meghívók vagy köszöntők, fenyőfák, aranyszínűre festett tobozok és fehér hópelyhek, megannyi remek ötlet, melynek minden vonását bejárja a szeretet. „A szeretet itt van, és bekopogtat majd neked is a szíved ajtaján.”

Tudják, hogy a kamera rájuk irányul, de ez nem zavarja a lázas készülődést. Ha kell, százszor is elmondják a kamerának (is) szánt verset, hogy a szavalat a tökéletesnél is tökéletesebb legyen. Az informatikacsoport a tanárával összefogva vállalta a videófelvétel szakértelmet igénylő munkájának az elvégzését. Ha elkészül, minden osztályban megnézik. A kis nyomdászok számára is jut feladat. A kreatív alkotások csodálatos rózsákként nyílnak ki a szorgos kezek nyomán. Egy kicsit távolabbról hallatszik a ritmikus ütem, a Last Christmas című dalra táncolva gyakorolnak a lányok.

Természetesen ez az egész intézmény közös öröme, kicsik és nagyok egyként készülnek. A felsősök is irodalmi összeállításon dolgoznak, a címe „Köszöntsünk költőinkkel együtt áldott karácsonyt” lesz.

„Ember, ember, december, hideg, morcos medve, sűrű havat szitálva, kiült a hegyekbe…” Dalban kéri a kicsik kórusa, hogy megnyíljon az ég tollpárnája, ha máskor nem is, akkor karácsonyra.

Minőségi percek ezek. Együtt töltött idő, mely során sokat beszélgetnek és még többet nevetnek. Egymásnak segítenek, ötleteket adnak. Az osztály külső és belső melegében, munkájuk során eltávolodva a rideg hétköznapok szürkeségétől, kilépve a járvány árnyékából szocializálódnak. A tanítók, tanárok láthatatlan társakként vesznek részt a közös munkában, és észrevétlenül nevelnek. A hagyomány őrzésére, a karácsony misztériumának mibenlétére, a család összetartó és az együttlét erejére irányítják a figyelmet. Munkájuk a karácsony elé vitt fény.

A csomagolás fontosságára, az ajándék átadásának és elfogadásának szabályaira, az ajándékozás örömére is nagy hangsúlyt helyeznek. Maga az ajándék a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés jelképe — mondja Molnár Sóti Irén tanítónő. — Ajándék az, ha valami megfoghatót nyújtunk át, de a jó szó, a segítség, a tanács, a vigasz is az. Az ajándék kiválasztásakor a szerettünk vágyát igyekszünk kitalálni, és nem a sajátunkat követni. Amit átadunk, az nem lehet túl drága vagy kihívó, de igénytelen semmiség sem. A csomagolás a többlet, azzal fejezzük ki, hogy mennyire fontos számunkra az, akit megajándékozunk. Az ajándékot azonnal ki kell bontani, illik megköszönni és az örömöt kimutatni.

Az idén a diákok hazaviszik kézművességük remekeit. A szünet karácsony előtt kezdődik, ezért majd gondosan elrejtik az ajándékot, és az átadással az ünnepig várnak. Aztán a fa alá kerülhet meglepetésként, ezzel is meghittebbé téve az ünnepi hangulatot. Otthonukban kezdődhet a közös program, a szórakozás megszervezése, ez is a karácsony fényét és misztériumát viszi be a digitális világba. „Mindennap gyújtsatok gyertyákat, emberek! Égjen a békeláng” — szólhat a diákok otthonában is a videón bemutatott ének akkor, amikor már a csillagszórók, díszek és illatok áradatában csillognak a gyermekszemek. A diákok, tanítók lelkessége átragad a szélesebb közösségre. Az öröm átadva duplázódik.

Legyen hát az idei karácsony — akkor is, ha más, mint ahogyan azt a már hagyománnyá vált rendezvények során megszoktuk — boldog és békés felnőttnek, gyereknek egyaránt! — üzenik mindenkinek az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolából.

Az iskola felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..