Most, hogy már szinte kinőttem belőle, eszembe jut, hogy gyerekkoromban a húsvéti locsolkodás olyan volt, mint egy minikarnevál. Korán reggel felpattantunk a biciklikre, és már indult is a banda. Egyre többen csatlakoztak, olyanok voltunk, mint valami kerékpáros sáskahad, és amikor már úgy éreztük, túl sokan lettünk ahhoz, hogy beférjünk egy udvarba, kettéváltunk, majd délután találkoztunk egy megbeszélt helyen. Megesett, hogy néhány osztálytársnőnk is csatlakozott, elkísért bennünket egy darabon, mert olyan jó volt a hangulata a csapatnak, hogy ők sem akartak kimaradni. Minden lányt meglocsoltunk, aki csak eszünkbe jutott. Már az is elég volt, ha csak egyikünk ismerte, mentünk vele mindannyian, pedig ismertük az íratlan szabályt — oda illik locsolkodni menni, ahol nőnapot is köszöntöttünk. Ha tojást kaptunk, annak is örültünk, de egy-egy sütemény, cukorka, csoki vagy akár csak egy puszi is tökéletes ünnepi zsákmánynak számított.
Előfordult, hogy ismeretlen házhoz is bekopogtunk, és megkérdeztük, van-e olyan lány a háznál, akit meg lehet locsolni. Ha nem volt, jött az anyuka vagy a nagymama, és ha már ott voltunk, meg is kérdeztük, nem tud-e a környéken korban hozzánk illő leányzót. Mai szemmel nézve talán furcsának tűnik ez a „házról házra” módszer, de valahol ez volt a korabeli Tinder. Egyfajta offline ismerkedés, közvetlen, bátor és teljesen természetes.
Aztán, ahogy lassan felnőttünk (egy kicsit), a biciklit felváltotta az autó, a kölni mellé pedig jött a vödör és a szódásüveg. Ha kifogyott a szóda, hazaugrottunk, és a CO2-ős hegesztőpalackból újratöltöttük. Megesett, hogy az autóban is állt a víz, de nem bántuk, egymást is ugyanúgy locsoltuk, mint a lányokat, nehogy végül mi hervadjunk el.
Ma már más szemmel nézem az egészet. Akkor bele sem gondoltunk, hogy a lányoknak mennyit kell készülniük: tojást festeni, süteményt sütni, mosolyogni a sokadik olcsó vagy akár drága kölni után is. A locsolkodás nem is nekünk, fiúknak volt kemény műszak, mi csak körbejártunk mindenkit, és ettünk-ittunk. A lányoknak legalább egy napot kellett előtte erre készülniük, meg utánunk estig takarítani… Ma már tudom, a húsvéti locsolkodás nem csak játékból és nevetésből állt. Volt benne munka, türelem és szeretet is. A régi locsolókölnik illata már elillant, de az emléke örökre megmarad. Ezért a lányoknak, asszonyoknak kijár az őszinte tisztelet és köszönet.
