* Budapesten esztétika és kommunikáció szakon végeztél az egyetemen. Ezek után hogy jött a coaching?

— Nagyon foglalkoztattak a paradoxonok az emberi játékokban, játszmákban, nyelvjátékokban és nyelvjátszmákban. Az esztétika szakon a művészet szépségével, az érzéki tapasztalattal foglalkoztunk. A másik szakom a kommunikáció volt. Az egyetem vége felé elvégeztem ezt a coachingképzést, és végül ebből írtam a szakdolgozatot.

* Mi a coaching valójában?

— A coach szó eredeti jelentése edző, de semmi köze a fizikai tréninghez, hanem egy pszichikai vagy kommunikációs edzést jelent. Amerikában, a pszichológiából fejlődött ki oly módon, hogy az emberek nem szívesen mennek pszichológushoz, mert az megerősíti őket abban, hogy valamilyen betegségük van, azaz abnormálisak. A coach nem reflektál erre, hanem úgy kezeli a helyzetet, hogy teljesen normális az, amiben benne vannak. Ez esetben nem páciensről, hanem ügyfélről (coachee) beszélünk. Az ügyfél nem beteg, hanem valamilyen gondolati elakadással küzd, vagy valamilyen életszínvonal-, illetve minőségbeli ugrást szeretne a saját életében. Maga a coaching tudományos rendszerekből — pszichológiából, szociológiából, közgazdaságtanból, elméletfilozófiából — merít, ezekből vesz át olyan eszközöket, amelyekkel kommunikációs technikákat képes mutatni. Egy gyakorlati kommunikációról, kérdezéstechnikáról, jövőtervezésről és ontológia feltárásról van szó, amelynek módszertanát dr. Kollár József filozófus, mester coach, a Magyar Coachszövetség alapítója dolgozta ki. A Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportban tehát az ő szellemi termékére hivatkozunk.

* Milyen hozzáállást igényel ez a módszer a coacheetól?

— Nagyon sokféle hozzáállás létezik. Vannak, akik áldozatként definiálják magukat, és tehetetlennek érzik magukat. Nagyon gyakori, hogy problémanyelven beszélünk, a panaszkultúrán belül a betegség- és a problematikatérben értelmezzük a saját világunkat, önmagunkat. Ebben sokan „jók” vagyunk, hogy hogyan mondjuk el, mennyire szörnyű a mi életük, és miért szörnyűbb, mint másoké. Az ideális coachee az a személy, aki a coaching folyamán új kompetenciát sajátít el, és képes rá, hogy izgalmas kontextusban értelmezze a saját életét. Nem csak az a célunk, hogy megoldást találjunk, hanem hogy a megoldás keresése olyan kontextusban történjen, amely kihívás az ügyfél számára, és amely új kompetenciák elsajátítását hozza meg számára. Például ha valaki mocsárban érzi magát, és úgy érzi, hogy elsüpped, akkor egy kreatív személy képes elérni, hogy azt gondolja, Crocodile Dundeevá kell válni, és egészen más szögből nézhet szembe a kihívásokkal úgy, hogy az számára élvezetes fejlődés legyen. A coach tehát abban segít, hogy hogyan tudja valaki a megoldástérben újraértelmezni a saját dolgait.

A szerző felvétele

* Mennyire személyre szabott a folyamat?

— A tartalmat a coachee hozza, az első találkozás után kezd körvonalazódni, hogy mit aktiválunk az eszközkészletből. Mindenkinek van egy élettörténete. A nehézségek az élettörténeten belül azok a pontok, amelyek beakadnak, és amelyeknek nem találjuk a helyüket. Onnan tudjuk, hogy megtaláljuk a helyüket, ha a magyarázat nyugalmat és megkönnyebbülést ad, például azért volt erre szükségem, mert azt tanultam belőle, hogy..., vagy most nem lehetnék itt, ha ez akkor nem történik meg... Ha megtaláljuk ezt a megnyugtató magyarázatot, az ok-okozati összefüggéseket a dolgok között, megteremtjük azt a kontextust, ahol a történés jó helyre kerül, akkor tovább nem is kell foglalkoznunk a problémával, mehetünk tovább az életünkben. Ebben segít a coach. Megtalálja azt a helyet, ahol a coachee elégedett tud lenni azzal a helyzettel, amelyben van. Keressük a legjobb magyarázatot az életünkre és a gondjainkra. A legjobb magyarázat egyszerre kell hogy vonzó és reális legyen. Mert sokszor az a képzelt világ, amely a fejünkben van, már el van torzítva, és nem látunk rá a torzulásokra, sőt, sokszor a környezetünkben lévő legközelebbi emberek is képesek megtámogatni őket. Egy idegen, a coach a tudományos megalapozottsággal rá tud világítani olyan szempontokra, amelyekre más nem, hiszen ezek a tudományos rendszerek sokkal többet tudnak az emberről, mint egy népi ontológia. A népi ontológiák például a közmondások: Ki korán kel, aranyat lel vagy Vak tyúk is talál szemet. Az ilyen népi ontológiákhoz való ragaszkodás teljes mértékben képes rossz vágányra vinni az életünket. Mondjuk, ha valaki nem szeret korán kelni, de folyamatosan kínozza magát vele, mert azzal fog aranyat lelni. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy aki pedig nem kel korán, hanem kialussza magát, az nem lesz álmos — és ez sokkal valószínűbb, mint hogy aranyat fog lelni.

* De miért akadunk el egyáltalán?

— Azért, mert a világ nagyon gyorsan változik, és a kompetenciák, a stratégiák egy idő után kimerülnek. Visszakanyarodva a panaszkultúrához, az áldozat- és a betegségnyelvhez, ezek olyan passzív pozíciót adnak az illetőnek, hogy az egész világ ránehezedik, és megerősítik őt a tehetetlenségében. Ezt hívjuk mi fatalista ontológiának, amikor ilyeneket mond, hogy az egész sors ellenem van..., nekem még ez sem megy..., velem mindig ez történik... A soha, mindig, senki, semmikor szavak determinálják a fatalista ontológiát. Amikor valaki elkezd önmagáról beszélni, azonnal lehet tudni, hogy milyen a saját emberképe, a világképe. Ha egy fatalista ontológiában van, akkor valószínűleg egy passzív személyről van szó, aki ezzel a nyelvezettel valójában benne tartja magát az áldozat szerepében, és frusztrálódik. A coach feladata, hogy ezt a fatalista ontológiát gyengítse, ami ebben az értelemben pozitív, mert alternatívákat kínál fel arra a megoldásra, hogy az illető a problématérből áthelyezze a gondját a megoldástérbe, ahol már aktív, cselekvő személlyé válik, mint például az előbb említett Crocodile Dundee. 

* Mivel éri el a coaching ezt a szemléletváltást?

— A coaching módszertana olyan, hogy valaki eljön, elmondja, mi a baja, miért jött. Akkor megnézzük a világát, föltérképezzük az ontológiáját, a heurisztikáit, hogyan tekint magára, a gondjaira, a világára, milyen nyelvi-képi megfogalmazásokban értelmezi önmagát, és akkor jön egy teljes szakadás, egy metafora. Ennek az a lényege, hogy elrepítjük őt egy olyan világba, amelynek látszólag semmi köze sincs az ő problémájához. Mutatunk neki egy filmrészletet, melyről utána beszélgetünk. A coachee a saját értelmezési struktúráit bele fogja építeni abba, hogy hogyan magyarázza azt a metaforát. A metaforakibontásnak öt lépése van, mely által eljutunk a percepciós tapasztalatokon, a kogníción át az analógiákig, és kibontjuk őket. Az ügyes coach a jó kérdésekkel megtalálja a párhuzamot a coachee élete és a metafora között, ahol már megszületnek a megoldási javaslatok, és ebben az értelemben már kizökkent abból a sémából, amelybe az ügyfél belehelyezte saját magát a magyarázataival. De mindannyian csináljuk ezt, a saját életünket a saját magyarázatainkon, saját torzulásainkon keresztül értelmezzük. Ez egy természetes emberi tulajdonság, hiszen leegyszerűsítve vagyunk kénytelenek élni és magyarázni az életünket, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a világban élvezettel élünk-e, vagy szenvedünk attól, amiben vagyunk. És ez a lényeg, mert az élethelyzet nem biztos, hogy változni fog, de egy-egy kontextus izgalmassá tud válni. 

(Folytatjuk)

Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág