Házasság-kötés
Pap Ágota pszichológus
2021.03.03.
LXXVI. évf. 8. szám
Házasság-kötés

Az együttélés igen populáris lett az utóbbi években, no de mégis mi az, amiben különbözik a házasságtól? Elvileg az előbbinél mindkét fél több erőfeszítést tesz azért, hogy megtartsa a másikat, egyszersmind mivel maga a kapcsolat „szentesítése” nem történt meg, ez azt is jelezheti, hogy nem biztosak a kapcsolatban. Másrészt a válási procedúra olykor elgondolkodtatja a feleket, és ilyenkor nagy valószínűséggel megpróbálják megmenteni a házasságot. A mások előtt tett eskütétel nagy erejű, ám egy kapcsolati probléma esetén éppen ez passzivizálhatja a házastársakat.

A legfőbb különbség talán mégis az elköteleződés mértékében van. Már minden statisztika kimutatta, hogy a stabilabb kapcsolatból eredő házasságok tartós fennmaradása valószínűbb, mint a hirtelen elgondolásból születetteké. Ennek oka egyszerű: a két fél jobban ismeri egymást, így azokat a dolgokat is, amelyek a mindennapi életben akár súrlódásokhoz vezetnek. Ennek előszobája az eljegyzés, mely — még ha egy kissé ódivatúnak tűnik is — éppen az imént említett célt szolgálja: a tabuk feloldását, a párkapcsolati szerepek leosztását, a gyermektervezés és az életvitelszerű közeg meghatározását vagy éppen azt, kiket akarunk közel tartani magunkhoz, és kik azok, akik társaságát nehezen viselné a kapcsolatunk. Emiatt ez az időszak nem lehet zökkenőmentes, sőt, akár a másik problémamegoldó, kapcsolattisztázó módszereire is fény derül alatta. Az ezt megelőző és igen fontos udvarlási szakasz még nem terhelt ezektől a megbeszélésektől, ott még hajlamosak vagyunk a minden szép állapotát ápolgatni, dédelgetni. Van úgy, hogy az eljegyzés időszaka akár a kapcsolat végét is felvezetheti, még mielőtt a házasság megköttetne. Ám ha mégis megtörténik a házasságkötés, akkor sem dőlhetünk hátra könnyedén azt gondolván, hogy minden kardinális kérdést már jó előre megvitattunk. Ha úgy ugrunk fejest ebbe, hogy a másikról szinte semmit sem tudunk, akkor érhetnek bennünket kellemetlen meglepetések.

A házasságra való felkészülés legfőbb megoldandó feladata a biológiai családról való leszakadás. Ahogyan az Márk evangéliumában is szerepel: „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” Természetesen ez mindkét nemre igaz kell hogy legyen. Ennek a gyakorlatba áthelyezett formája, hogy a fiatalok a házasságkötéstől új családot alapítanak, melyben legfőképp a közös döntéseiknek kellene szerepelniük, és nem a szülőktől érkező jótanácsoknak. Meg kell értenünk, hogy innentől már nem szaladunk haza, ha valamiben másak a nézeteink, hanem megtanuljuk megbeszélni őket egymással, s a szülők felé tapintatosan kommunikálni, mi az, amibe beleszólhatnak, és mi az, amibe nem. Ez a szülők részéről is feladat.

A házassággal új szerepkörbe kerülünk, ráadásul ez sokszor egybeesik a kapunyitással vagy a pályakezdő évekkel, esetleg munkahelyváltással. A társak fejlődése pedig nemcsak egyéni szinten folytatódik, de már a házasságuk is a saját útját járja, melybe gyakran előbb vagy utóbb a szülői szerep is beköltözik.

Egy jól működő házasság fontos személyiségformáló erő lehet, főleg annak tudata nyújt önbizalom-erősítő hatást, hogy van egy ember, aki olyannak szeret bennünket, amilyenek vagyunk. Ez az önbecsülés azután más területeken is jelentős támogatást nyújt. Viszont egy rossz házasságban, ahol nem tisztelik, nem becsülik egymást a felek, ott annak jelentős önértékelés-romboló hatása lesz.

Családterápiás szempontból a gyermek születése akkor jó, ha a házasság második-harmadik éve után válik aktuálissá, hogy addig a társak összecsiszolódjanak, kialakítsák saját szabályaikat, szokásaikat. És valóban, egy gyermek érkezése új helyzetek elé állítja az addig csak házastársakat — onnantól már friss szülőket —, de addigra legalább megtanulnak feleségnek és férjnek lenni. És ugyanígy egy kései gyermek alaposan felfordíthatja a már jól bejáródott mindennapokat. Van úgy, hogy egy baba nem érkezik meg, amit nem minden házasság tud átvészelni. Mégis sokan megpróbálnak ebbe belenyugodni, kialakítani egy olyan életet, amelyben gyermek nélkül is teljesek lehetnek, vagy az örökbefogadás mellett is dönthetnek. A jóban, rosszban megvalósítása egy cseppet sem könnyű. Sokszor egy-egy pár csak a jóban tudja megtartani a házasságot, vannak viszont olyanok, akik csak a rosszban működnek jól, de a cél az, hogy mindkettőben egymás társai maradjanak.

A házasság köteléke az emberek számára egyre kevésbé tűnik reálisnak úgy, mint élethosszig tartó életforma, inkább csak egy-egy életszakaszra köteleződünk el. Mindez már a házasságra lépés pillanatában is szorongással együtt van jelen, azzal a tudatos bizonytalansággal, hogy ez nem tarthat örökké. A továbbiakban nem lehet csak a valósítsd meg önmagad a cél, vagy csak a saját, önös céljaink hajszolása. Nehezen használjuk a mi személyes névmást, nehezen tudjuk támogatni egymást, sokszor a saját munkánk kerül előtérbe, ráadásul a gyerekkori kötődési zavaraink is gátolnak bennünket, sokszor a szülői mintát követjük, hiszen a ma házasulandók esetében már sok volt a válás. Ezért is fontos szem előtt tartanunk, hogy a házasság egy döntés a közös élet és a közös fejlődés mellett, ehhez pedig tudnunk kell megnyílni a másik előtt.

Nagyon fontos szükségletünk a valakihez tartozás élménye, melyet a házasság megadhat nekünk. A hosszú kapcsolatoknak két fontos titkuk van a szakemberek szerint: az egyik a konfliktuskezelés harmóniája, a másik pedig az együtt élvezett boldogság percei. S bár elcsépelt gondolat, de a házassági kapcsolaton valóban dolgozni kell — Erich Fromm is azt fogalmazza meg soraiban, hogy a szeretet képesség és viszonyulás, mely erőfeszítést, akaratot, tetteket és kitartást igényel. Érzékeljük a társ meghatározását, mert ő az, akivel együtt végig tudunk menni az életúton — melyben sok egyensúlyvesztés lesz —, akinek egész lényéhez viszonyulunk, akit elfogadunk. Kanadai kutatók mutattak rá arra, hogy nem az a mérvadó, milyenek vagyunk egyénileg, hanem hogy milyen kapcsolatot alakítunk ki. Ennek pedig legfontosabb faktora az elköteleződés, az intimitás, a szexuális élet, a megbecsültség érzése és a szeretet. Vagyis az, mennyire élvezzük az együtt töltött időt, és mennyire vagyunk elkötelezettek a kapcsolat mellett. Figyeljünk oda a másik változásaira, mert abban is van dinamika, térképezzük fel őt újra. Nem baj, ha maradnak megoldatlan konfliktusaink, amíg a kapcsolatunk fontos nekünk. Ehhez pedig folytonos és kölcsönös, hiteles szeretetkimutatásra van szükségünk.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..