Határon túli nagycsaládosok a budapesti Operaházban
BÚCSÚ Ottó
2012.10.10.
LXVII. évf. 41. szám
Határon túli nagycsaládosok a budapesti Operaházban

Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának főpróbáját a Kárpát-medencei Családlánchoz tartozók ingyenesen nézhették meg.

A Kárpát-medencei Családlánc megalakulásakor Ókovács Szilveszter, a budapesti Operaház főigazgatója kilátásba helyzete, hogy lehetővé teszik a határon túli nagycsaládosok számára egy-egy előadásuk főpróbájának ingyenes megtekintését. Ez az elgondolás most, az új színházi idény kezdetén megvalósult. Szeptember 28-án Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának a rendkívüli premiernek is beillő főpróbáját a Kárpát-medencei Családlánchoz tartozók ingyenesen nézhették meg.

Az előadás kezdete előtt az Operaház előtt összegyűlt közönséget köszöntve dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára példásnak nevezte ezt a kezdeményezést. Hangsúlyozta, a magyar nemzet kultúrája nemcsak az országon belül élő magyaroké, hanem a nemzethez tartozó minden honfitársunké a világban. Ókovács Szilveszter főigazgató a Hunyadi László című operáról és szerzőjéről, Erkel Ferencről szólt. Elmondta azt is, hogy a másnapi évadnyitó bemutató eddig még sosem volt pompával kezdődik, és az épületbe be nem jutó közönség az utcán, nagy kivetítőkön is végignézheti az előadást. Ebből az alkalomból Erkel Ferencnek az Operaház bejáratánál lévő szobrát megkoszorúzta szülővárosának, Gyulának a polgármestere, dr. Görgényi Ernő. Ezt követően az Operaház előtt összegyűlt közönség elénekelte a magyar himnuszt, majd bevonult az épületbe, és megcsodálta a rendkívül szép létesítményt. Az előadás megkezdése előtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár köszöntötte a megjelenteket, majd egy-egy nagy cipóval ajándékozták meg a határon túli nagycsaládos egyesületek képviselőit. Ókovács Szilveszter főigazgató felhívta a közönség figyelmét a színpad felett elhelyezett, felújított magyar címerre, amelyet ez alkalomból ünnepélyesen felavattak. Szabó Endre a Kárpát-medencei Családlánc képviseletében köszönetet mondott azért, hogy erre a főpróbára meghívták a határon túli magyarokat. Az 1200 ülőhelyre több mint kétezren jelentkeztek, hogy ingyenesen végignézhessék ezt a nemzeti kincsnek számító operát.

A Hunyadi László ősbemutatója 1844. január 27-én volt a Nemzeti Színházban, Erkel Ferenc vezényletével, 125 alkalommal játszották. Az Operaházban 1885. február 19-én mutatták be. Az Erkel Színház 1954-ben tűzte műsorára, s 2006. április 9-éig, két játszóhelyen összesen 743 alkalommal játszották, kiváló énekesek előadásában. A Hunyadi László megkülönböztetett szerepet tölt be a 19. századi magyar nemzeti operák között, mert zenéjének magyar aurája van, hűen követi a történelmi eseményeket, Hunyadi László tragikus sorsát, és ezáltal is különbözik a 19. századi történelmi témájú operáktól, amelyek általában elképzelt szereplőket mozgatnak, vagy a valódi történelmi alakokat megváltoztatott körülmények közé helyezik.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..