home 2024. április 15., Anasztázia napja
Online előfizetés
„Hajtókar voltam, fogaskerék lettem”
Fehér Márta
2023.10.27.
LXXVIII. évf. 43. szám
„Hajtókar voltam, fogaskerék lettem”

Montague Shakespeare Rómeó és Júliájában. A Soproni Petőfi Színház közönségét Rómeó apjaként bűvöli el csalhatatlanul egyedi orgánumával, gyönyörű magyar beszédével, jellegzetes színpadi jelenlétévél az előadás első felvonásának elején és végén, majd a zárójelenetében, ahol békejobbot nyújt az ellenséges család fejének. Kovács Frigyes a színpadon túl az elődök iránti tiszteletet hiányolja a világból.

A Szenteleky-díjat az idén a Tanyaszínház-társalapító, Jászai Mari-díjas színművész, rendező kapta, aki azt vallja, két-három-négy hetente haza kell jönnie, hogy ellazuljon, és alkotó emberként tudjon funkcionálni. Aki számára a minimum, hogy a tőle telhető legtökéletesebbet nyújtsa, aki outsiderként is szívesen beszélgetne, vitatkozna arról, itthon milyen a színház, és mit kellene csinálni, hogy jobb legyen, ám nagyon elszoktunk a vitáktól, egyáltalán nem adatik meg az, hogy valaki azt mondja, nincs igazad, nagyon más a helyzet, nagyon más világ van.

A sziváci díjátadón az aznapi soproni előadás miatt nem tudott jelen lenni, viszont a próbaszünetben örömmel adott interjút lapunknak — köszönhetően annak a kütyünek, amely a digitális világnak a robbanásszerű fejlődése miatt mindenhol nélkülözhetetlenné vált, pedig nemcsak összeköt, hanem falat is emel a fiatalabb és az idősebb generáció között. Mikor volt az a történelem folyamán, hogy az egyébként, mondjuk, művelt nagyapa például kevesebbet ért meg a világból, mint a tizenkét éves unokája? — teszi fel keserűen a kérdést. — Ilyen soha nem volt, és sajnos a tíz- vagy huszonéves ennek folytán nem okosabb, nem bölcsebb — csak bölcsebbnek és fontosabbnak hiszi magát —, lesajnálóan, lenézően fordul az idősebb generáció felé, és nem becsüli, nem tiszteli. S ez nemcsak a családokban van így, hanem az egész társadalomban, közéletben is.


A Soproni Petőfi Színház felvétele

* Számos díjjal ismerték el alkotói pályáját. A Szenteleky Kornél író, irodalomszervező, szerkesztő, műfordító tiszteletére alapított díj milyen gondolatokat vet fel önben?

Szenteleky, a polihisztor, és a hozzá hasonló reneszánsz emberek nagyobb kapacitásúak, munkabíróbbak voltak, mint mi. Sokkal szívósabbak, sokkal elszántabbak is talán. Nem álszerénykedem, ám hogyha visszatekintek a saját életemre, akkor nem annyira vagyok én megelégedve, mint ahogy azt egyesek gondolnák. Elég sok mindent csináltam, de nagyon sok mindenbe belekezdtem, sok minden csupán a tervezgetésig vagy csupán az álmodozásig jutott el, de aztán esetleg nem lett eredménye, és ezt egyáltalán nem lehet a körülményekre fogni. Én nem ismertem a körülményeket eléggé, én nem voltam tisztában a helyzetemmel és a lehetőségeimmel, nem álltam, úgymond, a helyzet magaslatán. Ezért nem valósult meg például a ’80-as években a topolyai tájszínház, mely csak az első bemutatóig jutott el. Lelkiismeret-furdalásom van amiatt is, hogy utódaim keze alatt megszűnt a Soltis-stúdió (melyet én találtam ki, fontosnak érezve azt, hogy Soltis Lajosnak emléket állítsunk, hiszen bárhol, mindenütt, a jég hátán is, vagy ha kocsmaasztalnál adtak neki helyet, akkor is színházat csinált), úgy érzem, hogy ezért is én vagyok a felelős, mert nem tudtam eléggé mélyen elültetni bennük az elődök iránti tiszteletnek az igényét, Soltis Lajos jelentőségét, szellemiségének a fontosságát a Vajdaságban. Pályám során igyekeztem az elődöket fókuszba állítani, és amikor tanítottam a színművészeti akadémián, a gyerekek szeme elé varázsolni őket, hogy legyen igazodási pont. Mert én mindig azt hiányoltam, hogy nincsenek előttem elődök, aktívak, akik még dolgoznak, akik még színházat csinálnak, akikhez lehetne igazodni, akiktől lehetne kérdezni, akikre föl lehet nézni, akiket követni kell, de ha más nem, legalább vitatkozni velük — merthogy nem voltak tíz-húsz-harminc évvel idősebb színházi emberek, amikor én valahol a fizikai-szellemi teljesítőképességemnek a delelőjén voltam. Nem voltak ilyenek, és rájöttem arra, amitől rémület fogott el, hogy nekem kell lennem a nagy öregnek. Akkor volt ez, amikor vezetői szerepet vállaltam, pedig nagyon szerettem volna vezetett lenni. Úgy éreztem, hogy keveset tudok. Folyton azt éreztem, hogy magányos vagyok, egyedül kevés vagyok, nagyon keveset tudok.

* El tudta fogadni, hogy Kovács Frigyes nem itthon játszik, Vajdaságban, hanem az anyaországban?

Ez is az elődök tisztelete iránti igénynek a nemléte. Egy színház, egy klasszikus színházi repertoár úgy tud felállni, és egyáltalán egy színház úgy tud jól működni, ha minden korosztály képviselve van. Akkor is ettől szenvedtem, de nagyon, amikor igazgató lettem a szabadkai Népszínházban. Mindenki egykorú volt, nagyjából harminc év körüli, és igen nehéz volt klasszikus színházi repertoárt csinálni. Vezető koromban a nálam idősebbek közül színpadra hívtam a feledés homályából Bada Irént, Albert Jánost, Karna Margitot, közülük Maca néni nagyot futott élete utolsó öt-hat évében. Én tartalmassá tettem az életét, ő pedig emelte a társulat ázsióját, hitelességét (Nem fáj, Csirkefej, Álszentek összeesküvése). Most már, hogy sok a fiatal, és a korábbi generációk is korosodtak, lehetne egy igazán jó repertoárt összeállítani, erre azonban nincs igény. Az, hogy nekem ez szomorú vagy nem szomorú, nem is érdekes — az a baj, hogy ez nem normális. Ez nem természetes, hogy az előző generációhoz tartozóktól elzárkózunk, azokat elfelejtjük, kidobjuk a szemétre. Ez sem erkölcsileg, sem emberileg, sem szakmailag nem jó. Igen, ez nem egészséges, hogy nekem el kell jönnöm ahhoz, hogy színészként funkcionáljak. Főleg akkor, amikor bizonyos előadásokat látok, és bizonyos ötletek merülnek fel bennem, hogy mit kellene, lehetne most otthon játszani, és hogy mi jó, miért jó, és ami nem, miért nem. Nem vagyok én mérvadó, nem azt mondom, hogy nálam van a bölcsek köve, nem, csak azt gondolom, érzékelem azt, hogy a közönség mit nézne szívesen, és mire befogadó. De hát igen, énnekem azt tanácsolta az utódom — egy húsz évvel fiatalabb ember, akit én nevelgettem —, hogy menjek el a színháztól, de Szabadkáról is menjek… A korszellem hozta, hogy az időseket távolítsuk el magunktól, mert valami állott dögszagot árasztanak, és lefertőztek bennünket. Szóval akkor elmentem Szabadkáról. Újvidékig mentem, ott tanítottam 2020-ig, és időközben hívtak különféle helyekre, dolgoztam néhány előadás erejéig Békéscsabán, Szegeden és itt, Sopronban is, ahová 2018 óta határozatlan időre szóló szerződés fűz.

* Sopronban megtalálta mindazt, amire színészként vágyik?

Én itt a szakmámat gyakorolom. Persze hogy nem is tudok másként viszonyulni ehhez, csak alkotó emberként, ám én — bármennyire is kedvesek itt az emberek, és nagyon sokan szeretnek meg ismernek, és jönnek oda hozzám az utcán, ami valóban nagyon kellemes és simogató, és az otthonérzésnek az egyik ismérve — igazából nem tudom érzékelni azt, hogy ezeknek az embereknek mire lenne szükségük. Nem tudom igazából, hogy mi az, amit itt játszani kellene. Én itt egy furcsaság, kuriózum vagyok. A színpadon különlegesnek lenni, modorban, hanghordozásban, beszédben, mindenféle megnyilatkozásban egy picit másnak lenni nem hátrány, mindeközben igyekszem nem túlságosan elütni a többi fogaskeréknek a működésétől. Egy alkatrész vagyok itt egy előadásban, és igyekszem jó alkatrész lenni, jó állapotban lépni színpadra a lehető legjobb felkészültséggel, a legjobb tudásom szerint.

* Jó önnek alkatrésznek, fogaskeréknek lenni?

Hát igen… Itt fogaskerék vagyok, otthon hajtókar voltam, mozgatórugó. Jó helyen vagyok, de nem vagyok a helyemen. Most nyáron teleüvöltöttem a vajdasági falvak éjszakáit Petőfi Nem megyek én innen sehova… versének a soraival. Joggal kérdőjelezhetné meg valaki a hitelességem, mondhatná: bort iszom és vizet prédikálok. Én úgy jöttem el, hogy otthon maradtam. Vendégmunkás vagyok itt, zenész vagyok egy zenekarban, igyekszem nem túl hangos lenni, nem túl disszonáns.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..