Minden évben megfogadják, ez lesz az utolsó, hiszen nincs erejük tovább küzdeni, aztán mégis kerül hajtóerő, amikor arra gondolnak, mennyi barátra tettek szert, hány településről érdeklődnek a titeli esemény iránt. Végül megállapodnak, még most megszervezik. Így volt ez az idén is, és sokan reménykednek, hogy továbbra is lesz kitartás, és nem szakad meg ez a gasztronómiai megmozdulás.

Valaki azt gondolhatná, bárhol lehet főzőcskézni, miért éppen ott… Van a helynek, a titeli Tisza-partnak valami varázsa, valami megfogalmazhatatlan érzés lengi be a területet. Ha a szőke Tiszára nézünk, már az is szép látvány, hát még a Béga torkolata, amint egyesül a Tiszával. Ilyenkor fura gondolatok keringenek az ember fejében, különösen annak tudatában, hogy mindenhol feléledni látszik a folyami turizmus. Várhatóan hamarosan Romániából is indulnak hajócskák, és egész jelentős turisztikai útvonalat lehetne kialakítani. Ez már persze nem újdonság, hiszen Kozma István, az Ótelek Magyarul Magyarokért Egyesület elnöke éppen erről mesélt. Többedmagával vett részt a Magyar Konyha Napján, mert már huzamosabb ideje kölcsönösen látogatják egymás programjait a titeliekkel.

— Nagyon szeretünk ide jönni, mert szép, kellemes a hely. Ők is járnak hozzánk, a mi rendezvényeinkre, évente több helyen is találkozunk, itt vagy Muzslyán, esetleg Tordán, és mindig örülünk egymásnak. Úgy vagyunk vele, mi, akik az ételt, a jó italt, a hagyományt szeretjük, jó, ha együtt vagyunk. Titel különösen fontos nekünk, mert mi vagyunk az utolsó falu, mielőtt kilépne a Béga folyónk Romániából. Ez turisztikailag is jelentős, mert hajóval is tudnánk közlekedni. Mellesleg éppen szervezés alatt van egy hajóút, a mi polgármester asszonyunk fáradozik azért, hogy ezt nyélbe tudjuk ütni. Szeretnénk, ha sikerülne minél előbb összehozni a kirándulást, kétnaposra és ötven-hatvan személyre tervezzük, szombaton lejönnénk, vasárnap visszamennénk, egy éjszakát megaludnánk Titelen.

Az idei Magyar Konyha Napjára két csapat érkezett Romániából, az egyiket az ótelekiek erősítették, a másik pedig Végvárról utazott. Az anyaországból Szarvasról és Budapestről jöttek vendégek, a vajdaságiak pedig több településről, Székelykevéről, Torontálvásárhelyről, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Magyarittabéről, Temerinből látogattak el az eseményre. A csapatok tagjai már ismerik egymást, mintha egy nagy család része volna mindenki — legalábbis sokan így élik meg az ilyen összejöveteleket. A titelieknek meg a sajkáslakiaknak viszont azért is fontos ez, hogy megmutassák magukat, és tudatosodjon a város lakosaiban, hogy ha kevesen is, de vannak még magyarok ezen a tájon.

A bográcsokban főleg sertéspörkölt rotyogott, de bizony voltak, akik magyaros ételeket főztek, például marha- és birkapörköltet, a székelykeveiek viszont borsópaprikást készítettek csirkehússal.

A Magyar Konyha Napja rendezvényen ezúttal is volt kisüstiverseny, a házi pálinkákból szép számú minta összegyűlt, de ugyanúgy a süteményversenyre is sokan beneveztek. Gécs László, a zsűri egyik tagja elmondta, remek kalácsokat kóstolhattak.

— Szinte nincs két egyforma sütemény, mind különböző, nem uniformizáltak és hihetetlenül finomak. Aki az édeset szereti, az nyilván megtalálja a kedvérevalót, mert van itt a meggyes pitétől kezdve a hájaskiflin át a zserbóig sok minden. Vagy a hagyományos bejgli, egyik mákos, másik diós, fonott kalács, túrós lepény, Kossuth-kifli, hókifli, sós pogácsa, sőt, gofrit is látunk, meg rétest is — sorolta.  

Sokak örömére ezúttal kürtőskalács is sült a Tisza-parton. Mint kiderült, a recept, de a készítői is Erdélyből származnak. A temerini Bada Magdolna elmondta, hogy hatan készítik, és mindenkinek megvan a saját feladata. Valódi csapatmunka eredménye a kürtőskalács, mely nagyobbnak tűnt, mint amilyet általában látni szoktunk a vásárokban és a különféle rendezvényeken.  

— Az igazi, erdélyi kürtőskalács 30-35 centis, és ezt szerettem volna megtartani, a hagyományt. Persze, kisebbet is lehet sütni, de az nem az igazi, meg mindenképp a faszénparázson sült a valódi. Az ízesítést illetően van cukros, diós, kakaós, fahéjas, kókuszos és színes cukorkás, mert alkalmazkodunk, és annak függvényében, hogy ki milyet szeretne, bővítjük a kínálatot.

A főzőcskéző csapatok a standjukat is igyekeztek kicsinosítani, így sok helyen kézimunkák is ékesítették a kis sátrakat, azokban is lehetett gyönyörködni, meg süteményből is volt bőven, így a nézelődők, járókelők megkóstolhatták a finomságokat.

Leszögezhető: ezúttal is megtelt magyaros hangulattal a titeli Tisza-part, mindenki jól érezte magát. Több csapat állította, nem is annyira a versengés a fontos, inkább az együttlét, a barátkozás, a társalgás, egy-egy koccintás vagy egy kiadós beszélgetés. Mindezért érdemes volt ott lenni Titelen, a Magyar Konyha Napján.