Nemrég egy tanácskozáson (melyen műkedvelő színjátszásunk gondjairól, problémáiról volt szó) néhány felszólaló váratlanul azt kezdte fejtegetni, hogy az amatőrizmus szempontjából nem helyes, ha a találkozón (mármint a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján) olyan együttesek is részt vesznek, amelyeknek tagjait színészképző tanfolyamon készítették fel, vagy külön iskolába "járatták" őket, olyanba, amelyben elsajátíthatták a színészi mesterség csínját-bínját. Tehát, szögezték le a felszólalók, azok, akik ilyen szakmai előképzésben részesültek, nem tekinthetők amatőröknek.
Őszintén szólva mélységesen meglepett, amiről némelyek ezen a tanácskozáson beszéltek. Ötven évvel ezelőtt is meglepett volna, nemhogy most a 21. század elején.
Először is nem értettem, hogy tulajdonképpen milyen indítékból fogalmazódtak meg az amatőrizmus "tisztaságát féltő" vélemények. Kitől féltjük mi az amatőrizmust? Talán csak nem azoktól a fiataloktól, mindenekelőtt középiskolás diákoktól, akik nem hivatásszerűen, hanem kizárólag kedvtelésből foglalkoznak a színjátszással, mint ahogyan azt az amatőrizmus és az amatőr fogalmak eleve meghatározzák!?
Úgy érzem, hogy itt a Vajdaságban, immáron több mint fél évszázad óta, színjátszó mozgalmunkat Sütő András gondolata, világos megállapítása élteti, miszerint a műkedvelés: nyilvános tanulás, önnevelés, ismerkedés a szellem értékeivel -- és nem utolsósorban: az anyanyelviség jó értelemben vett kultusza.
S ezért a múltban is és napjainkban is a legmagasabbra törő műkedvelés érdekében amatőrjeink, műkedvelő színjátszóink igyekeztek és igyekeznek kihasználni mindazokat a lehetőségeket, amelyek megismertetik őket a színház világával, megalapozzák, bővítik szakmai ismereteiket, anélkül, hogy ezáltal vagy emiatt bármi módon is csorbulna "amatőr státusuk"!
De térjünk csak vissza azokhoz az "elemek"-hez, amelyek, egyesek szerint, nincsenek köszönőviszonyban az amatőrizmussal! Így például az említett színészképző tanfolyamokkal kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy bármennyire szükség van is, szükség volna is rájuk, egyelőre, sajnos, nincsenek. (A szabadkai Népkör Színésztanodája semmiképpen sem tévesztendő össze egy-egy rövidebb időszakaszba beprogramozott tanfolyammal!)
Ami pedig azt a bizonyos "iskolá"-t illeti, amely esetleg ugyancsak veszélyezteti a "tiszta" amatőrizmust, ahhoz mindenképpen szeretnék hozzászólni. Véleményem szerint ugyanis, ha az olyanok, akik (legyenek fiatalok vagy idősebbek) először kerülnek kapcsolatba a világot jelentő deszkákkal, és akikkel egy színházi szakember vagy egy ismert, szakmai tudással felvértezett amatőr rendező foglalkozik, megismertetve velük annak a függöny mögötti világnak a sokszínűségét, összetettségét, nos, az véleményem szerint valóban iskola. Olyan iskola, amelyben a "tananyag" egy-egy produkció színrevitele (az olvasópróbától kezdve a bemutatóig)! Két-három hónap alatt, míg készül az előadás, a színjátszók, mindenekelőtt a kezdő színjátszók, sokat, nagyon sokat tanulhatnak. S tanulnak is! De ezzel, ugye, ők még nem lesznek hivatásos színészek. Amatőrök maradnak a szó igaz értelmében.
Tudom, hogy ezzel az "iskolá"-val nem mondtam semmi újat. Hosszú évtizedek óta ez az "iskola" még mennyire, hogy jelen van a mozgalomban. Nem egy színjátszó együttesünknek ez a gyakorlat, ez az "iskola" teremtett rangot, határozta meg tevékenységét. S ez a megállapítás nemcsak a múltra vonatkozik. A jelenre is!
Az amatőrizmus fogalmával kapcsolatos különböző megítélések esetleg zavart kelthetnek a mozgalomban. Ezért beszélni kell róla. Persze, nem érvek nélkül. Beszélni kell, különösen most, amikor műkedvelő színjátszásunk az érdeklődés homlokterébe került. A magam részéről ezt a sokak számára talán váratlan feltörést annak az egészséges, korszerű, a mozgalmat éltető és előbbre vivő szemléletben látom, amely az utóbbi évtizedben műkedvelő színjátszásunkat meghatározta. Minden más törekvés, szándék, az amatőrizmus fogalmának esetleges újjáértékelése véleményem szerint nagyon nagy visszalépést jelent a mozgalom életében.