A szorgos Fejdi család: Slavko, Anna, Emma, Valéria és a nagymama, Emília - Tóth Tibor felvétele

A kiskereskedésekben hiánycikk lett a friss tej az utóbbi napokban, dél körül már csak üres polcok várják a vevőket. A kereskedők a feldolgozóra, a feldolgozó a termelőre, a termelő az agrárpolitikára panaszkodik, egyedül a fogyasztónak nincs kihez fordulnia megjegyzésével. Annyi köztudomású, hogy tej van, csak éppen nem ott, ahol a vevő várja. Régi, ismert tejtermelőnél kerestük a választ a kérdésre, hogy miért virradtak fekete napok a hófehér tejre.
A tornyosi FEJDI VALÉRIA, aki több mint 16 éve foglalkozik tejtermeléssel, így vélekedik a tej körüli bonyodalmakkal kapcsolatban:
- Mint a mezőgazdasági termelés minden ágazatában, így a tejtermelésben is tetőfokára hágott a termelők elégedetlensége, hiszen egyértelmű, hogy a munkánk gyümölcséből mi kapjuk a legkevesebbet - mondja. - Nem tudom ép ésszel megérteni, miért kerül egy liter tej a kiskereskedelemben kb. 60 dinárba, amikor a termelő - attól függően, kinek adja át - 20 és 26 dinár között kap érte literenként. Ha csak egy kicsit is odafigyelnének az illetékesek, és megértenék végre, hogy mezőgazdasági termelés nélkül éhen hal az ország, ha felmérnék a tej reális kitermelési árát, ami kb. 33 dinár, meg lehetne belőle élni még akkor is, ha nincs óriási farmja a termelőnek. Én 16 évvel ezelőtt az apámtól kaptam az első fejőstehenet, amikor megszültem az idősebb lányomat. Apám azt mondta, azt akarja, hogy az unokája egészséges tejet igyon. Jól tejelő fajta tehén volt, naponként volt néhány liter felesleg, amit a faluban a piacon értékesítettünk. Abban az időben ekkora mennyiségből is összejött egy kis többletpénz, így született meg az ötlet, hogy tejtermeléssel foglalkozzunk. A férjem állami szolgálatban dolgozott, de szabad idejében ő is besegített, így lassan épültek az istállók, a karámok, a siló, úgyhogy ma 13 fejőstehén kérődzik az istállóban, jó néhány borjú, egyszóval olyan állomány, amit mi magunk neveltünk ki türelemmel, szorgalmas munkával és állandó tanulással. Mert a tejtermelésben, a tehéntartásban is állandóan vannak újdonságok, amelyeket figyelemmel kell kísérni, elsősorban a magunk érdekében. Tíz hektár szántónk van, amelyen kizárólag takarmánynövényt: herét, árpát, zabot termesztünk, feldolgozzuk silótakarmánynak - mondja Valéria.
- Hogy kevesebb tej kerül a boltokba, azért nemcsak a feldolgozó a hibás - mondja Slavko, a nyugdíjban levő, ma már teljes munkaidőben tejtermelő férj. - Az óriási hőség miatt ugyanis megcsappant a tejelés, így van ez nálunk is. Hűvösebb időben 200-250 litert fejhetünk ki naponta, most kevesebbet, mint kétszázat, pedig egyformán kapja a táplálékot a jószág. Persze, ez nem mentség arra, hogy már évek óta mostohagyerekként kezeli az ország a tejtermelést. Még két évvel ezelőtt is Tornyos és Kevi területén több mint hétszáz fejőstehén volt nyilvántartva, mára ez az állomány megtizedelődött. Szerintem téves a hozzáállás, hogy csak a nagygazdaságokat támogatja az állam, hiszen rengeteg az olyan, főleg kistermelő, három-négy fejőstehénnel, aki mindig meg tudott élni a tejtermelésből, de ma már arra kényszerül, hogy vágóhídra adja a teheneket. A felvásárló ugyanis csak akkor hajlandó 1-2 dinár ártérítést fizetni a tej literje után, ha az átadott napi mennyiség nagyobb negyven liternél.
- Szó, ami szó - folytatja Valéria -, tavaly jobban éltünk, mint az idén, és jövőre, ha így folytatódik, rosszabb helyzetben leszünk a mostaninál is. Tavaly 56 dinár volt a kőolaj literje, most több mint a duplája, a tejért pedig két dinárral kevesebbet kapunk, mint tavaly. Mi 2003 óta a kikindai tejgyárnak adjuk át a tejet, és őszintén mondom, más feldolgozóhoz viszonyítva meg vagyunk velük elégedve, hiszen legalább idejében fizetnek. Nagyon szigorú az ellenőrzés, könyörtelen a tejelemzés, de úgy gondolom, ez helyénvaló is. Csak az a probléma, hogy nem ilyen tej jut a fogyasztóhoz. Gondolja csak el, a monopolhelyzetet élvező behozatali vállalat megveszi külföldön az agyonvegyszerezett, tartósítószerrel megtömött tejport, és behozza. Tudjuk, hogy a vitaminok milyen gyorsan elillannak az élelemből, hát amikor ismét tejet csinálnak a tejporból, újból ,,telekémiázzák'. Ezért van az, hogy a városi gyerek már nem is ismeri a tej csodálatos, eredeti ízét. Tudja, úgy van ez, hogy csinálja az ember, mert megszokta, mert a tejtermelést nem lehet egyik napról a másikra leállítani, mint ahogy az elkezdéséhez is legalább két évre van szükség. Óriásiak a költségek, egyetlen megtermékenyítés 1600 dinárba kerül, és van, amikor háromszor-négyszer kell termékenyíteni ugyanazt a tehenet. A mi állományunk fekete Holstein, jól tejel, de percnyi pontossággal kell végezni körülöttük a tennivalókat. Mert ha eljön az este a hat óra - a fejés ideje -, és ha nem kapcsoltuk még rájuk a fejőgépet, egyszerűen megindul a tőgyekből a tej, és spriccel mindenfelé. Mi a jószág szolgálatában állunk, ebből élünk, ebből iskoláztatjuk a két lányt, akik bármikor, de főleg a nyári szünetben szó nélkül, lelkiismeretesen kiveszik a részüket a munkából, mert így neveltük őket. És arra tanítottuk, hogy elsősorban önmaguk erejére, tudására támaszkodjanak, hiszen másra, főleg állami támogatásra ma nem nagyon számíthat a termelő, hát, ahogy mondani szokás: magad uram, ha szolgád nincsen... Ezért nálunk csak akkor van idegen munkaerő az udvarban, ha a hereszénát kell behordani, egyébként mindenkinek, még a nyolcvanéves édesanyámnak is megvan a feladata a gazdaságban. Ideje volna már, hogy az állam értékelje is a munkánkat - mondja Fejdi Valéria.