Molnár József nem csupán ,,egy hang' a rádióból. Molnár József munkássága, szervezőképessége nem maradt visszhangtalan. ,,Nótázzunk, táncoljunk együtt' jelszóval évekkel ezelőtt megalakította munkatársával, műsorvezetőjével, szervezőjével, Papp Ibolyával a szabadkai székhelyű Nótaklubot, sok-sok örömet szerezve ezzel a magyar nóta rajongóinak, mert hiszen tudjuk: ,,Aki magyar nótát dalol, emberek lelkét és szívét gyógyítja'. Szabadkán mozgalommá fejlődött a nótaéneklés, abban a városban, ahol sokan letették a vonót, sokan ,,világgá mentek'. De a Nótaklub féltő gonddal őrizte, szeretné továbbra is őrizni a szép, a legszebb hagyományokat. Teljes siker koronázta Molnár József, Papp Ibolya, Lakatos Miklós prímás és társaik igyekezetét, a nótaénekesek kezdeményezését. Igaz, senki sem ugrott be a nagybőgőbe, nem szólt a nóta hajnalig, virradatig, a nagy-nagy, három napig tartó mulatozások el-elmaradtak, de a teadélutánok és a ,,szív küldi'-műsorok rendezvényenként 130-150, esetenként több mint 250 szabadkai magyar - és nemcsak szabadkai és nemcsak magyar - szívét dobogtatták meg. Oázis volt a Nótaklub, egy meleg fészek mindenkinek.
A Nótaklub alakuló gyűlését 2000. október 12-én tartotta meg sok-sok népszerű muzsikus, társadalmi munkás jelenlétében. Évekig szárnyalt, szólt a magyar nóta. Egyre többen léptek a dobogóra, egyre többen látogatták a havonta meghirdetett rendezvényt. ,,Vidéken' is. A fellépők - Molnár József, Papp Ibolya, Kaplárszki Katalin, Kiss Ilona, Kiss József, Barna Ferenc, Piukovity Magdaléna, Fejős Klára, Penyov Tóth Katalin, Szerencsés Gábor, Kósa Zsófia, Milanovits Sándor és mások - tudták/megérezték azonnal, hogy a Nótaklub nem lesz tiszavirág-életű s azt is, hogy a magyar nóta szebben hangzik, mint egy angol diszkódal, a magyar nóta az egyetemes magyar kultúra része. Ezt eddig senki sem vitatta.
- Műkedvelők vagyunk - mondja Molnár József, a Nótaklub első embere, megálmodója, megalapítója. - Vannak pillanatok, amelyekben egy mozgalomnak még a kevésbé sikeres tendenciáit sem szabad bírálni, mert akarva-akaratlan a visszahúzó erőket támogatjuk vele, azokat, akik számára az amatőrizmus szükséges rossz. Bíztunk abban, hogy az idő nem ilyen pecséttel fogja ellátni ezt a monológomat. Nem vagyok bennfentes a művelődési életben, fórumokban. A művelődési egyesületeket csak munkájukból vagy eredményeiből ismerem. De azt tudom, lépten-nyomon tapasztalom, hogy sok-sok érv hangzik el mostanság a műkedvelés mellett. Többen azt vallják, hogy a válságból csak az amatőrök vezethetnek ki bennünket. Mi amatőrök vagyunk, munkaengedéllyel. Azt meg megmutathatom mindenkinek, Rasim Ljajiæ írta alá saját kezűleg. De hiába lobogtatjuk a papirost, fedél nélkül maradtunk.
- Igyekszem rövid lenni, mert félek, hogy megkeseredik a számban a szó, ezért megkérdem: jól ítéljük mi meg a mi amatőrjeink helyét és értékét? Miért beszélünk egyet, s miért cselekszünk mást? Zentán, Topolyán, Nagybecskereken, Bajmokon és másutt - tudtommal - az amatőrök előtt minden kapu nyitva áll. Mi vagyunk a sehonnai, a földönfutó magyarok? Aki nem látta könnyezni rendezvényeinken a vendégeinket, az ne érveljen ellenünk. Nem kalózlobogót lobogtatunk. Ne értsenek félre, ne magyarázzák félre a mondókámat. Támogasson bennünket végre valaki, jogunk van a munkához, a létezéshez.
A Nótaklub kiválóságai: Kiss Ilona, Penyov Tóth Katalin, Milenovits Sándor és Barna Ferenc - változatlan szenvedéllyel várják a folytatást. Elmondták, hogy most, otthontalanul úgy érzik magukat, mint a gyermek, akit lerántottak a hintalóról. Megtartó ereje van a magyar nótának és hol daloljon az ember a búzaföldekről, ha nem abban a városban, ahol magyarok élnek. Ezek a rendezvények, a Nótaklub rendezvényei, egy-egy nótaest, sokkal több annál, aminek látszik, mert hiszen nem engedi feledésbe merülni, hogy van magyarság az anyaországon kívül is, közös múltunkat, anyanyelvünket, szellemiségünket nem rajzolhatják át erőszakosan. Itt hagyományt tartanak életben, hagyományt, melyben őrizzük múltunkat, emlékeinket, meséinket, szerelmeinket. Ezek nélkül nem ember az ember, és nem nemzet a nemzet.
Sokszor kellett Szabadkán is - gondoljunk a ristiæi érára - hittel és bizonyossággal, összeszorított foggal túlélni és újrakezdeni. A Nótaklub vigye át a megörökölt múltat a holnapba, segítsünk nekik, megérdemlik.