Természetesen a mostani tizen-huszon évesekkel sincs ez másképp. Viszont, ami a korszak egyedisége, az a szinte pillanatok alatt az életünk természetes részévé vált internet-hozzáférés. A mai huszonévesek az utolsók, akik még emlékeznek arra, hogy milyen volt hétévesen egy Nokia 3310-ről álmodozni, és a mai hétévesek az elsők, akik iPaddel a kezükben tanulták meg az első szavaikat.

S ahogy minden újításnak és találmánynak számos oldala van, úgy az internet is legalább annyi kérdést generál, mint amennyit megold. Az utóbbi időben pedig szélesebb körben is elkezdtek foglalkozni ezzel. A következő cikksorozatunkban néhány olyan témát emelünk ki, amely az internet jelentőségének felfokozódásával vált — mondhatni — társadalmi jelenséggé, s többségében, elsősorban a fiatal felnőtteket érinti.

Első részünkben a virtuális valóságról, a közösségi oldalakon felépített online életünk relevanciájáról írtunk. Ezúttal pedig egy jelenségről, a fear of missing outról (nincs konkrét magyar kifejezés rá, mégis valahogy így lehetne fordítani: a lemaradástól való félelem).

A jelenség és a jelentés

A fear of missing outnak nevezett jelenségnek, ahogyan sok egyéb újabb kori szituációt, érzést, hangulati világot leíró kifejezésnek, nincsen konkrét magyar megfelelője. Ehelyett egyszerűbb körülírni. A magyarba is átültetett angol kifejezés arra a viselkedésmódra vonatkozik, amikor az egyén stresszes, aggódó, feszült hangulatban érzi magát, mert attól tart, folyamatosan lemarad valami olyasmiről, amiben mások éppen részt vesznek. Ilyen lehet egy fesztivál, egy nyaralás, egy film, egy házibuli, vagy szimplán élethelyzetek is, mint például a házasságkötés, a gyermekvállalás, az elköltözés egy nagyobb városba stb. Az érzés lényege, hogy az illető akkor érzi beteljesítettnek igényeit, ha olyan tevékenységeket végez, amelyek valójában inkább a főáram által ahelyett rajzolódnak ki, hogy a személy valódi, sajátos igényeit hozná a felszínre, és keresné meg a boldogságának útját.

Az érzés a gyökereit és az alapjellemzőit tekintve nem egészen új keletű. Általános emberi tulajdonság a mintakövetés, a kategorizálás és a visszaigazolás szerzésére való törekvés. Az viszont, hogy tárgyalt témává alakult a jelenség, csak az utóbbi években történt meg. És valószínűleg nem meglepő módon ez is összefüggésbe hozható a technológiai innovációval, egészen konkrétan az internet széles körű elterjedésével és a közösségi média kialakulásával. A nyugati világ lakosságának épp olyan természetes lett, hogy online (is) éli életét, mint ahogyan nem egészen húsz éve még csak offline (azaz csak a kézzel fogható valóságban) élte.

Napjainkban ezzel együtt az is nagy trend, hogy megtanuljunk ezekhez a mintákhoz nem görcsösen ragaszkodva élni — megtanuljuk félretenni az okostelefont, és nem mások életének függvényében meghatározni a saját boldogságunkat. A FOMO jelenségének enyhítésére talán válasz lehet a slow life szemlélete (jelentése: lassú élet), melyhez többféle mozgalom, megmozdulás kapcsolódik. Mi most néhány olyan tippet és tanácsot emelünk ki, amely klisés hangzása ellenére igencsak megfontolandó.

1. Lassítsunk!

Ne számolgassuk folyton a perceket! Ne szabjunk magunknak minden pillanatban határidőket! Ne rohanjunk akkor is, ha akár a saját tempónkban vagy éppen andalogva is haladhatunk! Habár vannak olyan szituációk, amelyek megkövetelik a feszített tempót, az élet alapjában véve mégsem egy végeláthatatlan verseny, melynek során időhöz szorosan kötve teljesítjük a feladatokat.

2. Kövessük a saját tempónkat!

Ha munkáról van szó, gyakran találkozunk határidőkkel. Az élet viszont nem egyenlő a munkával. Nincs előírt tempó és legmegfelelőbb idő egy cél elérésére, egy álom megvalósítására, arra, hogy mikor kellene külföldre költöznünk, házat vásárolnunk, gyereket vállalnunk, megállapodnunk. A társadalmi elvárások, a normák és a média által felerősített ideák ránk telepedhetnek, ám nem árt tudatosítani magunkban, hogy mindez csupán egy verzió, mely éppen annyira érvényes és követhető, mint az, amely abban a tempóban és ütemben történik/történne, amely számunkra valóban a legkényelmesebb lenne.

3. Keressük az egyszerűséget!

Azt is szokták mondani, hogy a boldogság az apró dolgokból fakad, azaz nem feltétlenül a nagy, világmegváltó történésekben kell keresnünk a forrását. És ha adunk egy esélyt a lehetőségnek, akkor igaz is lehet az állítás. Valójában minden csak gyakorlás kérdése, illetve a figyelmünk fókuszálásának függvénye.

4. Legyünk jelen!

Az előbbi ponthoz szorosan hozzátartozik a jelen megélése, függetlenül attól, hogy mi áll mögöttünk vagy előttünk. A közeli vagy távolabbi múlt negatívabb eseményeinek súlya és a jövőben esetlegesen adódó nehézségek lehetősége gyakran tántorít el bennünket attól, hogy a pillanat egyszerűen nemes szépségének megélése helyett hamis légvárakhoz ragaszkodjunk.

5. Semmi sem olyan fontos, mint amilyennek pillanatnyilag látszik

Vagy legalábbis sok minden egyáltalán nem annyira fontos, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki a történés pillanatában. Hajlamosak vagyunk olyan gondokkal bosszúságot okozni magunknak vagy környezetünknek, amelyeknek valójában nincs semmilyen jelentősebb következményük. Ez talán a legáltalánosabb és leghétköznapibb rossz döntésünk.

6. Minőségi idő

Az időnk és ezzel együtt a napjaink nem attól válnak minőségivé, emlékezetessé és értékessé, hogy mindenhol ott vagyunk, ahol a Facebook-barátaink, vagy ha a kis listánkról mihamarabb kipipálunk mindent, amit a társadalom szerint x idő alatt el kellene érnünk. Ehelyett akkor lesz igazán tartalmas az időtöltésünk, ha elsősorban saját magunk boldogságának megtalálását és megalkotását tűzzük ki elsődleges célul!

7. A saját vágyainkat elégítsük ki!

Ha a saját boldogságunkat kezdjük el keresni, akkor értelmüket vesztik az olyan káros cselekvések, mint például a más — sok esetben ismeretlen — ismerősök Facebook- vagy Instagram-profiljának a folyamatos, végeláthatatlan böngészése. A hasonlítgatás és az abba fektetett energia helyett inkább vállaljuk fel a saját igényeinket, ösztöneinket, vágyainkat!

8. Legyünk a saját mércénk!

Ugyancsak a mások életéhez való hasonlítgatás helyett vegyük inkább mércéül saját magunkat. Tűzzünk ki célokat, keressük a határainkat, feszegessük őket, és jelöljük ki azokat a pontokat, amelyeken belül meg tudjuk határozni azt az egyáltalán nem tömeggyártott egyént, akinek saját elképzelései és megvalósításra váró céljai vannak!

9. Kövessünk el saját hibákat!

Ha felvállaljuk magunkat, azzal számos sérülés is fog járni! De ez talán éppen ettől szép. A saját hibáink elkövetése is ahhoz a teljességhez járul hozzá, amelyet akkor kapunk meg, ha a mások életének követése helyett a sajátunkban igyekszünk lépegetni.

10. Szeressük úgy, ahogy van!

Mert igazából nincs egyetlen helyes út. Klisé, vagy sem, de nem létezik olyan recept, amely mindenkinél tökéletesen működik, és bármely életre alkalmazható. Nincs egy lista, melynek minden pontját kipipálva eljuthatunk a tökéleteshez vagy a boldogsághoz. Minták vannak, meg úgynevezett társadalmi normák, de ezek sokkal inkább tájékoztató jellegűek, mintsem féktelen rohanásra okot adó utasítások és szabályok.