* Tudatosan készült az építészeti pályára, vagy véletlenül esett rá a választása, esetleg családi mintát követett?

— Az építészet az én esetemben családi tradíció. Ettől függetlenül nem készültem tudatosan erre a pályára, de be kellett látnom, hogy ez megy a legjobban. Természetesen érdekeltek az élet más területei is, például vegyészmérnöknek is készültem, és a biológia is vonzott, vagyis minden, ami az élethez kapcsolódik. De végül az építészetben sikerült megtalálnom mindazt, amit addig kutattam.

Fotók: napur.hu

* Hogyan emlékszik vissza az első feladataira?

— A legelső feladatom a Hun fürdő volt, mely egy pici, kultikus épület. Ezzel sikerült felkeltenem a szakma érdeklődését már egészen fiatalon. Ezt követte egy elmélyülő időszak, melyet még a mesterek szárnya alatt töltöttem körülbelül negyvennégy éves koromig. A Duna Aréna hozta az áttörést. Ez volt az első nagy épület, melyet terveztem. Közvetlenül utána már a tapasztalatok révén sikerült megnyerni azt a nemzetközi pályázatot, amelyet a Néprajzi Múzeum tervezésére írtak ki. Utána pedig következett a Nemzeti Atlétikai Stadion és a Mathias Corvinus Collegium központi épülete, mely jelenleg is építés alatt áll.

* Nem túlzás azt mondani, hogy világraszóló épületeket tervezett az utóbbi évtizedekben. Elég csak a Nemzeti Atlétikai Központra, a Duna Arénára vagy az új Néprajzi Múzeumra gondolni. Ezek megjelenésükkel kiválóan képviselik a múltat, a jelent és a jövőt egyszerre. És elképesztően könnyedén testesítik meg a tér szabadságát. Milyen koncepció köti össze őket?

— Ezeket az épületeket lelki koncepció köti össze, melyet az építész, jelen esetben az én vérmérsékletem határoz meg. Maximálisan azonosulni kell azzal, amit a belső hangok sugallnak. Én ezt a maradéktalan őszinteséget próbálom gyakorolni. Mindezt rögös út előzi meg a mesterek tanítása szerint. Édesapámat is mindig ez a hitvallás vezérelte. A gyökerek pedig messze visszanyúlnak, egészen Pollackig. Ehhez az építészeti vérvonalhoz fel kell nőni, és a legnagyobb tisztelettel kell adózni a mesterek előtt. Minden esetben a haza javára kell tevékenykedni, ez számomra a széles Kárpát-medence. Szóval így születtek ezek az épületek. Hogy kívülről milyenek, jók vagy rosszak, azt nem az én tisztem megítélni.

A Néprajzi Múzeum

* Kevés olyan ember lehet, aki ne csodálkozna rá még napjainkban is a Néprajzi Múzeum épületére. Emlékszik azokra a pillanatokra, amikor megszületett ennek a káprázatos formának az ötlete?

— Egy sugallat volt, mely az egyik pillanatról a másikra történt. Egész egyszerűen megjelent ez a kép. Budapesten ott a Hősök tere, melyet én a történelmi őseink origójának nevezek. Ez a hely pedig az ’56-os forradalom emlékművének a helye, avagy a mindenkori szabadságunk helye, melyet én a névtelen hősök terének hívok. Ezáltal bennem csak az merült fel, hogy ide csak olyan házat lehet csinálni, amely a mindenkori szabadságunkat meghatározó emlékhely fölé nem tornyosulhat. Csak mint két szárny, ahová fel lehet ülni, és emlékezni a múltra, vagy kivetíteni a bennünk élő szabadságvágyat a jövőre. Ez ihlette ezt a nagy kultúrkelyhet, ezt a szimmetrikus, 1 kilométer átmérőjű ívet. A mai napig mintegy 3 millió ember volt kíváncsi erre a kultúrkehelyre, és bízom benne, hogy aki ide ellátogat, az emelkedettebb állapotba kerül.

* A fontosabb szakmai hitvallásai közé tartozik a régi épületeknek, a múlt értékes alkotásainak a megőrzése is. Mit gondol a ma oly divatos, átgondolatlan és mindent felszámoló modernizációról? Azaz arról a felfogásról, hogy el kell törölni mindent, és csak rohanni a kiszámíthatatlan jövő felé az építészet terén is.

— Én nagyon szeretem a tradicionális építészetet, azt a nyugodt, kiegyensúlyozott tudást, amely 4000 évre vezethető vissza. Engem mindig lenyűgözött ez a fajta tudás, melyet az egykori, letűnt kultúrák képviseltek. Mindig is próbáltam társalogni a szakma nyelvén ezekkel az időtlen értékekkel. Én abban hiszek, hogy ha minél messzebb vissza tudunk tekinteni a múltra, annál korszerűbb és nemesebb választ tudunk adni a jelen kihívásaira.

* A magyar építészet mindig jelentős tényező volt világszerte is. Ön miben látja a legnagyobb különbséget az egykori nagy elődök és az újabb generációk felfogásában és tervezési módszereiben?

— A tisztelet hiánya sajnos jelen van manapság. A természettel és az emberekkel kellene kapcsolatba kerülni. A tér alkotás, az ősök tisztelete és a múltbeli kultúrák értékei azok, amivel manapság is teremteni kellene. Erre minden fiatal építésznek törekednie kell, és fel kellene ismernie az értékes és az értéktelen közötti különbséget. Ha mindez megvan, akkor egyre jobbá válik a magyar építészet.

* Meg tudná fogalmazni néhány szóban, mondatban, mi az, ami csakis a magyar épületekre jellemző? Melyek azok a legfőbb vonások, amelyek alapján, ha rápillantunk egy épületre, rögtön rámondhatjuk: ez magyar?

— Elsősorban a tájra jellemző és az éghajlati viszonyokra abszolút rímelő építészet az, ami nem keverhető össze más tájegységek építészetével. Mindezt a nagy elődeink ismerték, és nekünk az a kutya kötelességünk, hogy ezt elmélyítve, nagyon finoman, mai nyelven szólaltassuk meg.

A Nemzeti Atlétikai Központv