A szarvasok rendkívül szociális állatok, matriarchális csordákban élnek. A szarvasborjú testén fehér foltok vannak. A szarvas akár 20 évig is elélhet. A bikák koponyájából kálciumból és foszforból agancs nő, amelynek súlya akár 9 kg is lehet, s amelynek növekedése sok energiát igényel. Az agancs a hímek közötti dominanciát jelzi, de a nőstények meghódításának is eszköze. A szeptembertől novemberig tartó párzási időszak után az agancsok elhullanak, majd új képződik. Ez a folyamat teszi lehetővé az állat számára, hogy energiát takarítson meg a tél túléléséhez.

Vidékünkön a szarvasagancs egyes részeit már a történelem előtti időkben is különböző tárgyak készítésére használták. A szarvast már az ősidőkben imádták és mágikus erőket tulajdonítottak neki, alakja része a kelta, a görög, a skandináv és a keresztény hagyománynak is. A szarvasagancs a néphagyományban a megújulásnak köszönhetően a halál, az újjászületés, a feltámadás és a halhatatlanság szimbóluma. A Bánságban és a kelet-szerbiai az oláhoknál a szenteste és kiskarácsony napján (január 14-e) a fiatalok álarcot öltenek, csörgővel felszerelt sétapálcát vesznek, a fejükre haranggal és szalagokkal díszített agancsot tesznek. A szarvast chtonikus istenségnek, azaz a holt lelkek urainak tartják, alakja így kötődik a halottak napjához is. A szarvas a magyar mitológiában is megjelenik, eredetmondánk szerint Hunor és Magor egy csodaszarvast üldözve talltak új hazára.

Az európai szarvas a múzeumunk Természettudományi gyűjteményének részét képezi, és megtekinthető a A Szabadkai Városi Múzeum gyrapításai (2014–2023) című kiállításon.

Szöveg: Slađana Aleksić

Fordította: Hicsik Dóra