Az elmúlt háromszáz, sőt ötszáz év arról szólt, hogy Európa kitalálta az európaiságot, a művészet, a tudomány, a morál, a vallás gyakorlása sajátos, noha sok mindenben vitatható és vitatandó lett, majd mindezt elhagyta, és ma minden szempontból az eljelentéktelenedés pályáján halad.
A sors irányítása és nem elszenvedése
Valamikor a reneszánszban érlelődött ki az a gondolat, hogy az európaiak egy része immár nem abban hitt, hogy majd a túlvilágon minden rendben lesz, hanem ők maguk is tenni akartak azért, hogy már ezen a világon jobb legyen nekik. Többféle víziót találtak ki, melyekből sokat meg is valósítottak, a tengerhajózás, kereskedelem, a városok lakosainak összetartó közössége, sőt végül a teológiai kérdések is napirendre kerültek. A katolikus egyháznak nagy szerepe volt abban, hogy egyre többen fordultak a Szentírás szövegéhez, és azokat a maguk logikája szerint magyarázták. Ebben az Európában sok ellentét volt, de azt nem lehetett róla állítani, hogy ne lettek volna kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy a lakosok mit akarnak, illetve mit várnak el a jövőtől.
Európában hatalmas pusztítást okoztak a vallásháborúk. Kezdetben ezek eretnekmozgalmak voltak, melyeket a világi hatalom könnyen legyőzött, de végül mindez a harmincéves háborúban csúcsosodott ki. Ennek voltak gazdasági, politikai vonatkozásai is, meg birodalmi érdekek is beleszóltak, az egész azonban mégis a hittételek egymással való ütközéséből alakult ki, és a megizmosodott protestantizmus sokak irányvonala lett. Az akkori európaiak még hittek valamiben, amiért az életüket is áldozták, és ennek a háborúnak rengeteg áldozata volt. Az egésznek a vesztfáliai rendszer vetett véget, melyben konstatálták, hogy vannak eltérő hitelvek, de azokon a területeken, ahol szuverén uralkodó van, a hit kérdéseiben ő döntött. Ez az elv alakult át, majd hozta magával, hogy Európában jól körülhatárolt országok vannak.
A forradalmak kora, az eszmék és a nemzetállamok
A XVIII. század végén az európaiság, mely akkor már amerikaiság is volt, egy új dimenzióba lépett. Immár az egyház hittételei mellett és helyett a szabadság került a gondolkodás középpontjába. Noha ez a biblikus gondolkodásban is benne van, sőt idézni lehet: „Ahol az úr lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17—18). De ez elhalványult, és a szabadságvágy új erőt kapott, az arisztokrácia lassan besorolt a polgárosodott világba, valahol kényszerrel, máshol pedig megszűnt. A XVIII. század végétől a XIX. század második feléig a szabadság volt a fő gondolat, melyért az európaiak képesek voltak küzdeni. A szabadság eszméje mellett az egyenlőség és a testvériség is fontos volt, de a szociális elképzelések, a közgazdaság-tudomány és általában a tudományok váltak jelentőssé, míg az egyház fontossága csökkent. Európában a szekuláris állam eszméje is megjelent. Ez nem a vallástalansággal egyenlő, hanem azzal, hogy az állam és a vallás szét van választva, és a törvények előtt mindegyik vallás egyforma.
A XVIII. századtól hallatlanul fontosnak érezték Európában a nemzetállamok kialakítását, és ez a XIX. század végére be is fejeződött Európa nagy részén, ám a birodalmak is álltak még. Mindebben még nem volt semmi rossz, de olyan ordas eszmék is jelentkeztek, amelyek a háborúzást, új területek megszerzését propagálták. A nagyhatalmak éhsége pedig kielégíthetetlen volt. A legnagyobb birodalom, a brit is ezen dolgozott, de a gyarmatok nélküli erős nemzetállamok is. Ez a fajta világlátás nem következik a nemzetállamok létéből, hanem a növekedés, gyarapodás minden elé helyezéséből. Így jutottunk a világháborúkig, majd ahhoz, hogy Európa egységével kapcsolatban megszülessenek az alapok.
Az EU alapjai
Az európai egyesülésről, együttműködésről már az EU megalakulása előtt is sokan gondolkodtak, Dante is írt könyvet arról, hogy egy monarchia jó lenne keretnek, Kant is értekezett az örök békéről, mások viszont azért gondolkodtak ilyen magas és tisztességes elveken, hogy elkerüljék a háborúkat. Az EU, vagyis az EGK (Európai Gazdasági Közösség) megalapítói tehát a népek közötti jó kapcsolatok megvalósulásáért tevékenykedtek, így jött létre az EU négy alapszabálya is: az áru, a tőke, a szolgáltatások és az emberek szabad áramlása. Ha ez megvalósult volna, akkor az EU fejlettségi szintje gyorsan kiegyenlítődik, és ezután egységesen tudott volna fellépni a világpiacon. Viszont az EU erősebb, tehetősebb tagjai soha nem gondolták ezt komolyan. Nekik megfelelt, hogy a keleti bővítéssel kötelességek nélkül szerezzenek piacot.
A kontinens, mely nem tudja, hogy milyen
Az EU-ban tehát már sok mindent kipróbáltak, és az, ami most folyik, az EU központi szervezeteinek nyomásgyakorlása, melyet a helyi politikusok a lakosság felé közvetítenek, most nagyobb, de kevesebb sikerrel jár. Nem kell tehát arra gondolni, hogy átlagemberként jobb élni, mondjuk, Franciaországban vagy Spanyolországban, habár való igaz, hogy a skandináv országokban jobb az élet, de ez már az EU előtt is így volt.
A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején lehetett élcelődni azon, hogy az uborka vagy a banán görbületéről tanácskoztak, meg arról, mennyi kakaónak és kakaóvajnak kell lennie a csokoládéban, hogy azt annak nevezhessék, de még ennek is volt értelme, sőt, hasznosabb is volt annál, mint ami nem sokkal ezután következett. Az elvben elfogadott szabadságjogokra és az állatok jogaira hivatkozva azt tiltották be, amitől egy közösség sajátos volt. A spanyoloktól elvették a bikaviadalt, az angoloktól a rókavadászatot stb. Ez volt a kezdete az egyenalakúsításnak, vagyis annak, hogy mindenki álljon be a sorba. Az EU alapelvei között nem szerepel a kereszténység, amiben van is igazság, hiszen Európa már régen nem keresztény, az emberek többsége csak hagyományként tekint rá, és abban hisz, amit a média sugároz. Az európai demokráciák is veszni látszanak, ami a választásokban nyilvánul meg. Szinte mindenhol szoros végeredmény születik, majd olyan koalíció, amelyet az emberek jelentős része nem szavazna meg, ha őket kérdeznék, de ez a parlamenti matematika. Európa nem tudta és nem is akarta magát megmenteni a migrációtól, úgy gondolták, valakinek dolgozni is kell, hogy fennmaradjon az életszínvonal, de azzal nem számoltak, hogy a menekültek és az egyéb migránsok is élvezni szeretnék az életszínvonalat. Az orosz—ukrán háború kezelésében hol van a hollandok egykori álláspontja, hogy háború közben is kereskedni kell, sőt, a XVIII. század háborúiban a hollandok ellenségeikkel, a britekkel is üzleteltek. Wilson híres beszédének a lényege nem az volt, hogy bontsák szét az Osztrák—Magyar Monarchiát, hanem az, hogy induljon el végre a szokásos kereskedés. Mindez az EU vezetése szempontjából nincs sehol.
Európa nem hívő, de nem is hitetlen, egy kicsit ebben, egy kicsit abban hisz, nem gyenge, de nem is erős (rengeteg pénze van, de nincs elég fegyvere), legfőképp pedig nincsenek elvei. Európa semmilyen lett, mint egy íztelen, színtelen, szagtalan folyadék, mely arra megy, amerre öntik. Eközben a jogfilozófia magasztos elveit váltják aprópénzre, amikor politikai okokból beszélnek az alkotmányos rend tiszteletéről, jogállamiságról, a szubszidiaritásról pedig már nem is beszélnek. Eközben egyre többször találkozhatunk a valamilyen emberekkel. Nem vagyok híve a muzulmán vallásnak, sem annak, amit Észak-Afrikában művelnek a nőkkel, és egyéb dolgoknak sem. Ám az látható, hogy ott létezik még valamilyen rend, tudják, mi az, hogy nő, férfi, gyerek, vannak előrelátható, megvalósítandó céljaik, pl. a zarándoklat Mekkába, egyszóval még van vezérmotívum, melyért élnek, miközben az európaiak és az amerikaiak életéről Ekrem Jevrić azt énekli bele a YouTube-ba, hogy az élet nem másból áll, mint dolgozni és hazajárni, és ezt sorozatosan ismételni.
