* Május 9-én Európa napját ünnepeljük. Ez egy szimbolikus nap, de egyáltalán van mit ünnepelni? Hol tart jelenleg az az Európa, amely már egyre inkább mindenre hasonlít, csak egykori önmagára nem?

— Ez egy zseniális kérdés, de én egy picit megfordítanám. Szóval melyik önmagára nem hasonlít? Éppen most írom második könyvem Talleyrandról, aki francia külügyminiszterként kiszolgálta a Bourbon-házat, Napóleont és Lajos Fülöpöt is. A témát kutatván különösen meglepett, hogy az a Napóleon körüli elit, amelyből éppen Napóleon csinált valakit, hatalomváltáskor azon nyomban hátat fordított neki. Mindez akár napjainkra is vonatkozhatna. Visszatérve a XX. századra, az EU születése előtt véget ért a II. világháború európai frontja, mindenki nagyon boldog volt, de Európa fő gondja már akkor is az volt, hogy mit kezdjen önmagával. 1957-ben létrejött a római szerződés, vagyis az Európai Unió jogrendje, melyet hat ország írt alá. Mi volt a cél? A gazdasági együttműködés. Miért? Azért, mert Európa nyugati fele túl volt a kommunistaveszélyen. A lényeg azonban az, hogy az a bizonyos gazdasági együttműködés nagyszerűen működött a hat ország esetében. Mindenki tudta, hogy mit akar, és létrejött a francia—német megbékélés is. Ezután lassan, de folyamatosan elkezdődött az EU bővítése. A bővítéskor pedig mindig egyetlenegy kérdés merül fel: el akarjuk-e mélyíteni a meglévő struktúrát, vagy sem? Erre a kérdésre 1957 óta mindig az a válasz, hogy igen, bővíteni akarunk, azaz a struktúra megmarad. A gond csupán az, hogy az a struktúra, amelyet hat országra szabtak, nem működik jól huszonnyolc vagy a brexit után huszonhét ország esetében.

Dr Nógrádi György (MTI, Mohai Balázs)

* Hosszú évek óta úgy tűnik, hogy az európai diplomácia napjainkban már csak papíron létezik, és folyamatosan szűkül a külpolitikai mozgástere. Mekkorára nőtt az európai diplomáciai hátrány, mennyire kullog Európa a világpolitika nagyjátékosai mögött?

— Franz Josef Strauss egykori bajor miniszterelnök azt jelentette ki, hogy Európa gazdasági óriás és politikai törpe. Ugyanezt el lehet mondani napjainkban is. Európa nagyon régóta nem tartozik az úgynevezett globális játékosok közé. Pedig a lakosság számarányát vagy a GDP mértékét tekintve lehetne az. Mindez legfőképp annak köszönhető, hogy Brüsszel és a tagországok között nincs közös politikai vagy biztonságpolitikai stratégia. Az EU-nak egészen egyszerűen nincs közös terve a migrációra, a bővítésre vagy a járványkezelésre, és sorolhatnák még számtalan tényezőt. Európának végre el kellene döntenie, hogy mit akar és mi a fontos számára. Nincs kidolgozott összehangolt külpolitikai stratégiája, sem Észak-Afrika, sem az Egyesült Államok, sem az orosz—ukrán konfliktus, sem Kína kapcsán. Csodálatos, hogy közös diplomáciánk van, de ennek a közös diplomáciának stratégiai feladatokat kellene kapnia, melyeket Brüsszelnek kellene kidolgoznia. Én azonban semmilyen kidolgozott koncepciót nem látok.

* Nagy-Britannia kilépésével az egész unió egyértelműen veszített a súlyából. Melyek a legfőbb tényezők, melyekkel jellemezni lehetne a veszteségeket?

— Nagy-Britannia kilépésével óriásit veszített az Európai Unió. Pontokba szedve: 1. — kiesett a biztonsági tanács egy állandó tagja; 2. — kiesett a II. világháború egy győztes tagja; 3. — kiesett egy atomnagyhatalom; 4. — kiesett a világgazdaság ötödik-hatodik helyét elfoglaló ország. A felsorolás után pedig felmerül a kérdés: meg tudtunk állapodni a britekkel? Papíron talán igen, de a gyakorlatban nem igazán. A vámhatár, a halászat és a különféle szolgáltatások kérdése a jövőben is nyitott marad. Ráadásul ki garantálja, hogy Nagy-Britannia tíz év múlva még egyben lesz? Ezenkívül még ott van Skócia és Észak-Írország helyzete. Honnan tudhatjuk, hogy Észak-Írországban nem tör ki majd újabb polgárháború? Rengeteg a kérdés és kevés a válasz.

* Térségünkre kitérve, az Európai Unió nem igazán nézi jó szemmel a V4-ek összefogását, politikai összekovácsolódását. Nyugaton nem szeretnék, ha domináns kelet-közép-európai platform alakulna, ezért inkább — ha a háttérben is, de — a V4-ek megosztására törekszenek. Mi erről a véleménye?

— A V4-ek mindenképp jelentős politikai erőt képviselnek, ha összefognak. Magyarország, Szlovákia és Csehország középtényező, Lengyelország azonban már a lakosság számarányából is kiindulva nagyhatalom lehetne, de a gazdasági és a pénzügyi paraméterei miatt mégsem meghatározó tényező. Ezért a V4-ek csak akkor európai játékosok, ha összetartanak. Ám nem minden kérdésben egységesek. A migráció kapcsán például igen, de az Oroszországhoz vagy az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyban már nem. Ettől függetlenül kulcsfontosságú nemzeti érdek Magyarország számára, hogy a V4-ek hosszú távon megmaradjanak.

* A Nyugat-Balkán és a bővítések témája egy valódi kemény dió — ha csak Szerbiára tekintünk, akkor úgy tűnhet, hogy az EU-nak már régóta nem célja a bővítés. Legalábbis Szerbia uniós csatlakozási kísérlete egy végtelenbe torkolló, kilátástalan folyamatnak tűnik. Lesz-e egyáltalán Európai Unió abban az időpontban, amikor a nyugat-balkáni államok csatlakozhatnának?

— Azzal kell kezdenem, hogy ebben az esetben is érdekek ütköznek. Ha visszatekintünk az Európai Unió történetére, akkor azt láthatjuk, hogy egykor a németek érdeke a keleti, a franciáké pedig a déli bővítés volt. Viszont Angela Merkel negyedik kancellári ciklusa végére meggyengült, szeptemberben pedig választások lesznek Németországban. Jelenleg a zöldeknek van a legnagyobb esélyük a győzelemre, de külpolitikai stratégiájuk finoman fogalmazva nincs. Szóval nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk tőlük a bővítés kapcsán (sem). Magyarország nemzeti érdeke azonban világos. A magyar kormány azt szeretné, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió tagja legyen, már csak az ott élő magyar közösség miatt is.

Én személy szerint hosszú évtizedeken keresztül idegenvezetőként, majd szállodavezetőként tevékenykedtem az egykori jugoszláv, ma horvát tengerparton. Ez alapján bőven van tapasztalatom a térség kapcsán. Úgy látom és úgy láttam egykor, hogy Szerbia óriásit veszített Jugoszlávia széthullásával, egyfajta Trianon lehetett ez az ország számára. Ebből adódóan a balkáni válság valójában még ma sem ért véget. Bosznia-Hercegovina, Koszovó vagy akár Észak-Macedónia helyzete továbbra is nyitott. Megoldás talán az Európai Unió bővítése lenne. De nagyon nagy kérdés, hogy az az Európai Unió, amelyhez ezek az országok csatlakozni szeretnének, az az unió lesz-e addigra, amelyhez egykor csatlakozni szerettek volna. Szerintem nem.