Csorba Béla író és Matuska Márton nyugalmazott újságíró méltatatta és mutatta be nemrégiben az új városháza tanácstermében Silák Mária Emlékeim — Szép és szomorú Szabadkám című könyvét.
Matuska Márton, a szerző kéziratainak gondozója a kötet méltatásában a következőket írja:
„Silák Mária számára is betelt a pohár. Ő is azt tette, mint sokan mások: megírta, amit fontosnak gondolt. Ebben van memoárjának legfőbb értéke. Egy majdani szabadkai monográfiát össze lehetne állítani akár úgy is, hogy sokan elmondanák, leírnák, amit gondolnak. Szabadkáról szólván le kell szögezni, hogy ez az első visszaemlékezés, amely a városban lezajlott vérengzéssel foglalkozik, és külön kiadványként jelenik meg. Vékonynak vékony, de igaz. Egy mozaikkocka a szabadkai magyarság tragikus történetében. Forrás a kutatók számára.”
És valóban: Silák Mária elsősorban saját emlékeit, szomorú gyermekkori élményeit tárja az olvasó elé. Képest fest a régi Szabadkáról, a XVII. század közepétől a XX. század elejéig tartó időszakot felölelő építészeti korszakról, bemutatja a nagy múltú szabadkai épületek történetét, a város nagy szülötteinek életét — Vermes Mihályét, Lifka Sándorét és Ivan Sarićét. Ír az 1944-es vérengzésekről, majd a földreformról — mindezt a saját családja tragikus sorsán keresztül mutatja be.
A történet szálai Silák Mária nagyapjának kivégzése köré fonódnak, közben megelevenedik a korabeli Szabadka, az akkori szokások, a gettósítás, a padlássöprés és bajusztépések időszaka... Mindez Silák Mária, az egykori gyermeklány szemszögéből.
— A könyvemben szereplő történetek mindegyikét emlékként őrzöm. Most jött el az ideje annak, hogy könyvvé kötve meg is jelentessem őket. Ennyi év elteltével kikívánkoztak belőlem ezek a Szabadkáról, a gyermekkoromról bennem ragadt fájó és szomorú emlékek, és azt reméltem, könnyítek a lelkemen, ha kiírom őket magamból. Az első fejezetben megelevenedik az a Szabadka, amelyben még kisgyermek voltam — az akkori szokások, vallási és világi ünnepek. Az olvasó ezeken az emlékeken keresztül betekintést nyerhet a családom életének egy-egy részletébe: például hogy hogyan éltünk, milyen családi és vallási szokásokat ápoltunk. A második fejezetben Szabadka építészetével is foglalkozom, és bemutatok néhány 100 éves múlttal büszkélkedő épületet, melyek történetéről a legtöbben még az itt élők közül sem sokat tudnak, nem beszélve a városunkba látogató turistákról. A könyvben helyet kap Szabadka három kiválósága: Lifka Sándor, Vermes Mihály és Ivan Sarić. A folytatásban írok a régi királyi Jugoszláviáról, amikor is nem volt szabad politizálni, az iskolában vagy nyilvános helyen magyarul megszólalni. Ezen az időszakon is végigvezetem családom történetét: elmondom, hogyan boldogult a nagyanyám, aki szinte egy szót sem tudott szerbül, és hogyan tanult meg az édesapám németül — szinte anyanyelvi szinten.
A könyv további részében részletesen írok az 1941. április 4-ei szörnyű gépfegyverharcról, a bombázásokról, egyáltalán a magyar éráról. Ezután felelevenítem a gettósításnak, a zsidók elhurcolásának az eseményeit, végül szólok a Zentai temető 44-es parcelláján található tömegsírban nyugvó ártatlan áldozatokról — közöttük a nagyapámról és a 16 évesen kivégzett unokabátyámról —, valamint a kulák világról, amikor az édesapámat is börtönbe zárták. Sok mindent megéltem, átéltem, sok volt a fájó pillanat, amikor azt hittem, nincs tovább. De mégis volt tovább, ha csak egyetlen lépéssel is, apránként. Ezek a szomorú emlékek — a velük járó melankolikus érzelemmel egyetemben — hatalmukba kerítettek, így született meg a könyvem, amely elsősorban a fiataloknak szól, és párhuzamot von a jelenkor és a múlt Szabadkája között — személyes emlékek, élmények révén — vallja első könyvéről Silák Mária.
Nyolc hónappal ezelőtt készült el a kézirattal. Azt mondja, könnyebb volt megírni, mint végigjárni azt az utat, mígnem végül a kéziratból kötet lett. De lett. Itt van, elérhető közelségben mindazok számára, akiknek az érdeklődését felkeltette ez a leginkább memoárnak beillő, ugyanakkor minden szavában igaz, dokumentálható történeteket tartalmazó olvasmány.
A kiadvány a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944—45 Alapítvány kiadásában jelent meg Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnök, a Pannónia Print Kft. és a Heimann Családi Birtok Kft. támogatásával. Az előszót három neves szakember, Mák Ferenc tanár, újságíró, Matuska Márton nyugalmazott újságíró és Csorba Béla író írta.
Kenderesi Vilmos felvételei az Újvárosházán megtartott könyvbemutatón készültek.