Ezenkívül persze elengedhetetlen megvizsgálni saját szülői, nevelői, tanítói mivoltunkat is, illetve bárkiét, aki valamilyen tekintélyt képvisel, vagy éppen félrevezető baráti, nem pedig irányító kezet nyújt gyermekeinknek. Mindezek számbavétele segít abban, hogy a megtépázott tekintély visszabillenjen abba a szerepbe, amelyben képes ellátni természetes feladatát.

A tekintély visszaállítása elengedhetetlen

Az elkényeztetett viselkedés gyökere otthonról, a szülőktől, nevelőktől ered, ezért a mi kötelességünk a gyerekeinkből életre való felnőtteket nevelni. A gyermeknevelés nem pusztán személyes választás vagy stílus kérdése: úgy kell történnie, hogy mind magunk, mind pedig mások számára kielégítő legyen. A másokkal való egyetértés nemcsak önmagunk feladását, hanem annak a közösségnek — íratlan és írott szabályainak — az elfogadását is jelenti, amelynek mi is tagjai vagyunk. A gyerekek civilizálása életünk értelmének újrafogalmazása kell legyen. Mert akkor újra magunkévá tudjuk tenni azt, a korábbi időkből jól ismert, de ma már csak ritkán emlegetett igazságot, hogy voltaképpen a szociális jártasságuktól megfosztott gyermekek az elkényeztetett gyermekek. Tekintélynélküliségünkkel éppen mi rövidítjük meg őket. A visszatérő felelősségtudat és az elkényeztetett gyermek miatti szülői szégyenkezés a politikusoknak, rendőröknek, tanítóknak és szociális dolgozóknak a törvényhozással, -végrehajtással, különféle nyomtatványok kitöltésével eltöltött hosszú óráit rövidítené meg, és elég lenne ahhoz, hogy beinduljon egy önszabályozó mechanizmus, amely eltűnt a modern társadalomból.
Fontos, hogy a szülőkön kívül a többi felnőttnek is lehetősége legyen a büntetőjogi felelősségre vonás félelme nélkül reagálni az adott szituációban a gyerekek védelme érdekében. Ilyen helyzet például, amikor meg kell fogni vagy arrább kell lökni a gyereket, vagy éppenséggel — amikor gyermek támad a felnőttre — önvédelemből visszaütni. Működnie kell egy általánosan elfogadott álláspontnak, mely szerint a felnőtteknek van igazuk, mert ők jobban tudják a dolgokat, tapasztaltabbak — a kivételes esetektől eltekintve. Erkölcsileg és jogilag is szükség van erre. A gyerekek mindegyik korosztályának is tudnia és — ami a legfontosabb: — éreznie kell ezt. Hogy erre a fordulatra sor kerüljön, sokkal többre van szükség a jogszabályok értelmezésénél: arra, hogy a hatalmi szervek a törvényeket megértően alkalmazzák, a bűnüldöző és a bírósági szervek pedig értelmesen tolmácsolják őket.
A következő láncszem a nevelés folyamatában az iskola. Napjainkban a tanítók nevelőmunkájukhoz nem kapnak szinte semmilyen támogatást, a szülők ellenszegülnek, amikor gyerekeiket — nyilván indokoltan — az iskolában büntetni kellene. A tanítók szakmai, jogi és  társadalmi tekintélye egyaránt jelentősen meggyengült. Mind a pedagógusok, mind a tanulók ma nagyon jól tudják, hogy ha nyomást gyakorolnak a pedagógusra, akkor az semmit sem tehet. Figyelembe véve, hogy a gyerekek nem kis időt töltenek az iskolában, fontos lenne, hogy azt ne annak tapasztalásával töltsék, hogy tanítóik-nevelőik milyen minimális mértékben — szinte semmilyen — támaszkodhatnak a tekintélyelvűségre, amikor valamire reagálniuk kell. Ami a nevelést és a büntetést illeti, a szülői házhoz hasonlóan az iskolában is léteznie kell egy mindenki által elfogadott szabálynak, mely szerint mindig a nevelők, a tanítók tudják a legjobban megítélni a dolgokat, és nekik van igazuk — a kivételes esetektől eltekintve. A pedagógusok tekintélyének visszaállítása az iskolában alapvetően fontos — beleértve a testi fenyítést is, ésszerű keretekben persze, amikor már csak az marad az egyetlen célravezető eszköz.
Fontos lenne belátni, hogy szülőként, nagyszülőként, pedagógusként, jogalkotóként, vezetőként egyaránt kihátráltunk gyerekeink neveléséből a tapasztalathiány, a környezeti hatások meg a különféle divatok követésének szerencsétlen kombinációja miatt. Vissza kell térnünk a nevelésnek arra az útjára, amelyről letértünk — a jelzések erre figyelmeztetnek.
A tekintélynélküliség hozadékaként felnövő elkényeztetett nemzedékekért a mi vállunkat nyomja a felelősség.