Az utóbbi időben önkéntelenül is feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon egyszer eljutunk-e Európába. Az elmúlt hónapok politikai eseményei, a magyarverések és a falfirkák, az erősödő állami nacionalizmus hatására sokszor és joggal érezhetjük, érezhettük úgy, hogy bizony megrekedt az idő ezen a tájon, s újra a kilencvenes évek gyakorlata kerekedett felül. Vajon van-e okunk a bizakodásra, vagy egyszer és mindenkorra bezáródnak mögöttünk az ajtók?
VARGA Anikó, a szabadkai Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium igazgatónője:
- Mi ezzel az intézettel már mindenképpen eljutottunk Európába, még ha csupán virtuális értelemben is. Mindaz, ami velünk történt, nagyon is európai, nagyon is színvonalas. És ne felejtsük el azt sem, hogy ennek egyetlen haszonélvezői az itt tanuló gyerekek. Kilencvenhét tanuló dolgozhat ilyen körülmények között. Az is európai mutató, hogy mindezt itt, a Délvidéken egy kisebbségben levő nemzet tagjaiként élvezhetik. Ez szerintem nagyon nagy dolog. Túllépve azonban az iskola falain, fontosnak tartom, hogy az oktatással kapcsolatban a bolognai folyamatot is figyeljem. Megítélésem szerint ez megállíthatatlan, még akkor is, ha ebben az országban jelentős zökkenőkkel halad előre. Nem tudom elképzelni, hogy ezeket a fiatalokat határok közé lehetne szorítani. A mi esetünkben - nyelvi gimnáziumról lévén szó - egyértelműen nem. Ezek a fiatalok világot akarnak látni, utazni akarnak. Az egész oktatásügy az egységesülés felé mutat, így előbb vagy utóbb itt is megtörténik majd az integráció.
NAGY Klára szabadkai nyugdíjas:
- Sajnos, annyi rosszat megéltünk itt már az elmúlt másfél évtizedben, hogy nem tudok a kérdésre mit válaszolni. Nagyon nehéz megélni, de ha jobban belegondolok, most még mindig könnyebb, mint a kilencvenes évek közepén. Nagyon elgondolkodtatnak viszont azok a dolgok, amelyek az utóbbi időkben errefelé történtek. Nem nagyon követem a politikát meg az újságokat, de a falfirkák és a verekedések most már kezdenek idegesíteni. Emlékszem, a kilencvenes években is voltak hasonló dolgok, robbantották a templomainkat, meg egyszer a Népkörben is volt valami nagy verekedés, de ez sosem volt olyan gyakori, mint az utóbbi időben. A múltkor a piacon vásárolva megdöbbentem, amikor két tizenéves kislány elhaladva mellettem, sértő megjegyzést tett a magyarokra, hogy ,,milyen sokan vannak ezek itt a piacon, miért nem mennek vissza Magyarországra?!' Én ilyet régebben sosem hallottam, s igencsak elborzadtam attól, hogy a fiatalok így gondolkodnak. Nem voltam sokat külföldön, így nem tudom, hogy ott milyen az élet, de azt biztosan tudom, hogy a mi időnkben nem történhetett meg ilyesmi. Tartok tőle, hogy ez nem az európai út, s bizony nagyon távol vagyunk mi még ettől.
VLAHOVIÆ Dragan szabadkai kereskedő:
- Az az Európa bizony jó messze van, mert mindenhova vízum kell. Ha már ott lennénk a kapujában, akkor, gondolom, mehetnénk mindenhova, s nem kellene a nagykövetségeken sorakozni. Most már Magyarországra meg Romániába is kell vízum, tehát rosszabb a helyzet, mint Slobo idejében. Ezért szerintem a mostani kormányok a hibásak, mert ha akkor nem kellett, akkor most miért kell? A nemzeti viszonyok szerintem itt nálunk jók, csak egyesek szándékosan felfújják a dolgokat, hogy így szerezzenek maguknak politikai tőkét. Személy szerint úgy érzem, hogy az itteni szerbeket provokálják, s nem fordítva. Például a maguk Kaszája nem engedte, hogy Dušan cárnak szobrot állítsanak a bíróság előtt. Emlékszem, hogy odament a bíróságra, és le akarta rombolni a talapzatot. Márpedig, ha ez Szerbia, akkor mit akart ezzel elérni? Dušan adta a szerbeknek az első törvénykönyvet, Szerbiában minden bíróságnál ott van a szobra, akkor hogy gondolták itt egyesek, hogy majd éppen ebben a városban ne legyen? Ez szerintem egy teljesen antieurópai gondolkodásmód. Az országnak sok gondja és baja van, egy részét biztosan magunknak is köszönhetjük, de mások is hibásak. Írja le nyugodtan, az a véleményem, hogy maguknak is meg kellene becsülniük mindazon jogokat, amelyeket élveznek, mert ha csak ezen múlna, akkor már rég az Európai Unióban lennénk, hiszen máshol sehol sincsen a kisebbségeknek ennyi joga. Nézze meg például a magyarországi szerbeket. És ők mégis az Unió tagjai.
SÜGE Zsolt, a Civil Mozgalom aktivistája:
- Ezt a kérdést több szempontból is meg lehet közelíteni. A két legjellegzetesebb megközelítési szempont egyrészt talán a térség politikai-gazdasági jellegzetességeiből adódik, másrészt viszont ennek a kérdésnek kulturális vonatkozásai is vannak, ráadásul ez a két dolog összefüggésben áll egymással. Ami mindennek a politikai-gazdasági vonatkozását illeti, a mi meggyőződésünk az, hogy ennek a térségnek (Szerbiának is) meg lesz adva a lehetőség a csatlakozásra. Az, hogy az esetleges csatlakozás után ez a társadalom milyen mértékben tud integrálódni az európai népek családjába, azt elsősorban a kulturális szempontok fogják meghatározni.
TÓTH Erzsébet szabadkai nyugdíjas:
- Azt hiszem, mi idősebbek már nem fogjuk megérni az a napot, amikor ez az ország bejut Európába. Talán a fiatalabbaknak, az unokáinknak már jobb lesz. Egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora nyomorban élnek itt az emberek. Az állam úgy gondolja, hogy kilencezer dináros nyugdíjból meg lehet élni, a képviselők pedig a nekik járó pár száz eurós tiszteletdíjat is kevesellik. A Balkán külön kontinens. Se nem Európa, se nem Ázsia, ez mindig így volt, és mindig így is lesz, mondhat bárki bármit.