- Szabó Attila illusztrációja

A gyermek áldás. Emberi kapcsolatokat tud megszépíteni, értékessé tenni, észrevétlenül egybefonni és erős kötelékké formálni. A gyermek iránt érzett őszinte, önzetlen és határtalan szeretet a felnőtt életét bearanyozza, reménytelivé varázsolja.
De nem elég szeretni a gyermeket, babusgatni, hanem tudni kell megérteni, önálló személyiségként kezelni őt. Hiszen a gyermekeknek -- és sajnos ezzel a legtöbb felnőtt még ma sincs tisztában -- a kötelezettségei mellett jogai is vannak. A felnőttnek pedig feladata ezeket a jogokat megadni nekik.
1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk a gyermekek világnapját, elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.
Tudjuk-e, hol a határ?
A gyermekek bántalmazása, a családban elkövetett erőszak ellen egyre több fórumon lépnek fel a szakemberek, és csak remélni lehet, hogy néhány év múlva már a civil szféra is odafigyel ezekre a jelenségekre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy vakon kell követni azt a skandináv államokbeli gyakorlatot, hogy ha egy szülő nyilvános helyen lekever egy pofont a gyermekének, biztos lehet benne, hogy a jelenlévők közül valaki feljelenti. Egyelőre az is elég lenne, ha minden szülő pontosan tudná, hogy ha bántalmazza gyermekét, annak milyen következményei lehetnek, és hogy hogyan lehet szülői fenyítés nélkül gyereket nevelni. Ám ahhoz, hogy mindezt megértsük, néhány alapvető dolgot tudni kell a bántalmazásról. A legegyszerűbb megfogalmazás szerint: ,,A bántalmazás a gyermekre irányuló bárminemű rossz bánásmód a szülő, a gyám, vagy a gyermek gondozásával, nevelésével megbízott személy részéről”. Általában bántalmazáson csak a fizikai bántalmazást értik, bár az utóbbi időben egyre nagyobb visszhangja van az érzelmi és szexuális bántalmazásnak is.
Több mint egymilliárd gyermek él nyomorban
A világ gyermekkorú lakosságának több mint a fele él szélsőséges nyomorban, illetve szenvedi háborúk vagy a HIV/AIDS-járvány következményeit -- áll az ENSZ gyermekjóléttel foglalkozó szakosított intézményének (UNICEF) legutóbb kiadott éves világjelentésében, amely szerint az utóbbi másfél évtized háborúiban meghaltak fele gyermek volt.
Az NICEF-jelentés szerint 640 millió gyermeknek nincs tető a feje felett, félmilliárd gyermek olyan helyen él, amely nélkülözi az alapvető csatornázási higiéniát, 400 millió pedig nem jut hozzá egészséges ivóvízhez sem. Nem kap rendszeres egészségügyi ellátást 270 millió gyermek, 140 millió pedig soha nem járt iskolába; ez utóbbiak zöme lány.
A gyermekek helyzetéről most tizedszer kiadott átfogó UNICEF-jelentés szerint 90 millió gyermek súlyos mértékben rosszul táplált. Mindezek tükrében megállapítható, hogy a helyzet legelriasztóbb jellemzője az, hogy 700 millió gyermeket a felsorolt jelenségek közül egyszerre kettő vagy még több is sújt. A gyermekeket érintő szélsőséges nyomor egyik fő okozója a háború, főleg az adott országokon belüli fegyveres konfliktus. Az 1990 és 2003 között kitört 59 nagyobb katonai viszály közül 55 belháború volt. A belső katonai konfliktusokat különösen megszenvedik a gyermekek: az ezekben 1990 óta meghalt 3,6 millió személynek csaknem a fele gyermekkorú volt. Mindemellett most már megfigyelhető, hogy a gyermekeket tudatosan célpontnak választják a szemben álló felek; ennek példája volt az idei beszláni iskolai mészárlás is.
45 millió gyermek élete van veszélyben a világon
A gazdag államok segélyezésre fordított pénzügyi kerete mostanában feleakkora, mint amilyen 1960-ban volt. A következő évtizedben mintegy 45 millió gyermek élete kerül veszélybe, mert a fejlett országok nem teljesítik segélyezési állásfoglalásaikat. Az USA, Németország és Japán -- de gyakorlatilag az iparilag legfejlettebb államok csoportjának, a G8-aknak az egyetlen állama -- sem tesz eleget annak az 1970-ben vállalt kötelezettségének, hogy bruttó nemzeti jövedelmének 0,7 százalékát segélyezésre fordítja.
Mindenütt jó, de... miért nem jó otthon?
Szerbiában évente 3-4 ezer bejelentés érkezik a rendőri szervekhez kiskorúak eltűnése miatt. Ez akkor is riasztó adat, ha közülük jó néhány megrögzött csavargó, és nagy valószínűséggel meg is kerül, amint arra a szükség rákényszeríti. Meglehetősen sok azonban azoknak a kiskorúaknak a száma, akik bűncselekmény áldozatául esnek, vagy a szülői, nevelőszülői bántalmazás elől menekülnek és kérnek segítséget ebben illetékes szerveknél.
Anya, ne bánts!
Manapság már egyre több és egyre súlyosabb gyermekbántalmazási esetre derül fény. Az UNICEF például elítéli Magyarországot, amiért a kiskorúak bántalmazása, a családon belüli erőszakos cselekedetek száma jóval meghaladja az egy ilyen kis országra jellemző adatokat. A jelentésben többek között az áll, hogy egyre több az édesanyák által elkövetett bűncselekmény gyermekeikkel szemben. Ez ugyan a legtöbb ember számára érthetetlen, hiszen a gyermek és az édesanya között egy olyan kapcsolatnak kell lennie, amely kizárja azt, hogy az anya kárt okozzon gyermekében. A gyakorlat azonban merőben mást mutat: elkeseredett, a zátonyra futott házasság terhétől megzavarodott, a nélkülözés vagy betegség terhe alatt megroppant anya -- úgy gondolván, hogy ez megváltás lesz mindkettőjük számára -- megöli gyermekét. A pszichológusok szerint ez korántsem olyan ritka jelenség, mintsem gondolnánk. Az anya, lelki válságban vergődve, a lélekben hozzá legközelebb álló személyen ,,vezeti le a feszültségét, és az egyedülálló nők esetében ez a személy a gyermek.
Eljön majd egy jobb világ...
Teremthetünk-e jobb világot gyermekeinknek? Igen, ha elegen vagyunk, akiket ez lelkesít, és ha meg akarjuk változtatni a társadalomban mindazt, ami rossz. Ám annak a bizonyos jobb világnak az építése még hátravan. Napjaink krónikái még bántalmazott, éhező, kolduló gyerekekről szólnak. De ha megértjük szeptember 20-a üzenetét, ha csak egyszer is könnyeket csal szemünkbe egy síró, boldogtalan kisgyermek arca, tudni fogjuk, mi a kötelességünk: szeretetben nevelni fel gyermekünket, és semmiképp sem megengedni azt, hogy őt bárki is szomorúnak, elesettnek lássa...