okleveles villamosmérnök, maradéki református lelkész, az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója, a szerbiai Református Keresztyén Egyház diakóniai vezetője
Itt most erőtlenek a szavak. Mibe kapaszkodjak hát? Az emlékek is csak Veled, a nagyszívű Baráttal voltak szépek... A maradéki anyanyelvi táborok emlékei, amelyek sokunkban tartották a reményt és hitet, hogy ott, a szerémségi végeken sincs minden veszve. Hogy érdemes és KELL minden megmaradt magyarért megküzdenünk...
Még két héttel ezelőtt, Márta lányod vizsgaelőadásán arról ábrándoztunk, hogy a nyáron ismét összejövünk, mint régen, s néhány vidám, felejthetetlen estet, napot engedünk meg magunknak. Persze dolgozunk is, hogyne, ékes anyanyelvünkön verselünk, énekelünk, mesélünk, imádkozunk, aztán amikor elcsendesül a főutca, s a lámpaernyő körül összegyűlnek a lepkék, mi is lehuppanunk a lócára a lugasban, s egy kancsó maradéki vörösbor mellett falusi történeteket, anekdotákat, vicceket mesélünk egymásnak... hogy csakis jókedvvel, megbékélve, derűsen térjünk nyugovóra, ahogy tanítottad nekünk... Óriási kék szemeidben sohasem láttunk bút, pedig bizonyára Neked is voltak gondjaid, szomorú, fárasztó napjaid, megoldatlannak tűnő problémáid... de a humorérzéked... igen, az sohasem hagyott cserben...
Nem tudom, csak sejtem, hogy a válladra milyen súlyokat rakott nehezékként mostanában a sors, hogy mégis megtörtél, megroggyantál a teher alatt. Hogy kivérzett régi sebed, s szíved nyugalomra vágyott...
Pihenj hát békében, Isten veled!
(A) Maradék megőrzi emlékedet!