Az iskola ragyogó ablakain békésen pihen a nap. Az udvarban gondtalan gyermekzsivaj. Szünet van. Bent rend, csak látni kell, kérdezni felesleges. Képek, virágok, üzenetek, a dicsőség fala, mind az intézményen belül lévő életről tanúskodnak.

Vannak emberek, akik számára a tanítás nem csupán munka, hanem életük legfontosabb küldetése, hivatás. Akik nemcsak tudást adnak át, hanem szívet is formálnak, és akikre nemcsak tanárként, hanem példaképként is tekintünk. Ezzel lehet kiérdemelni egy ilyen rangos kitüntetést? Biztosan. A diákok, szülők ezt érzik, és tudják a lehetőséget, hogy kérdéseikkel, kételyeikkel hozzá fordulhatnak. Potrebić Tőzsér Gabriella nemcsak a tanteremben, illetve az iskolai falak között van jelen, hanem azokon túl is szervez, támogat, meghallgat. Számtalan generáció nőtt fel a keze alatt, és mindannyian magukkal vitték a tőle kapott bölcsességet és szeretetet.

Potrebić Tőzsér Gabriella

Amikor először lépett be tanítóként az iskola kapuján, talán még ő maga sem gondolta, hogy ennyi fiatal életére lesz hatással. Mára már nemcsak egy oktatási intézmény vezetője, hanem egy közösség meghatározó alakja is, olyan ember, akinek a tetteiből tanulni lehet.

Sejtem, de kérdezem: vajon miért éppen az oktatást választotta, hiszen választhatott volna bármi mást? Szerteágazó képességeire gondolok, szerintem mindenütt megállhatta volna a helyét. A válasz egyszerű. Mindig a gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, más tevékenység szóba sem jöhetett. Egy példakép mágnesként vonzotta. Az első tanító, aztán a többiek, akikhez visszajárt, akikre még mindig felnéz. Később maga is tanító lett, majd hat éve igazgató. Vezetése alatt, annak ellenére, hogy 2019-ben az intézmény a mélypontját élte meg, összefogással és a kollégák akaraterejével hat új magyar és két szerb osztályt nyithattak.

Hogy mi volt előtte, arról nem beszél, azt mondja, a múltat a múltban kell hagyni. Az óbecseiek viszont tudják, hogy hat évvel ezelőtt az iskolát, melyben a magyar ajkú diákok száma jelentős, be akarták zárni. Az ötlet akkor nagyon felkavarta a kedélyeket, nagy harc folyt az intézmény megmentéséért. Nem hiába. Az iskola megmaradt, a tanulók száma gyarapodott, vagyis igazolta létjogosultságát.

Visszabillenek a jelenbe. Vajon mit kap a tanító, mit veszít a kinevezéssel az igazgató? — fogalmazódott meg a következő kérdés, és már hallom is: minden gyerek az ő diákja is. Jó gyerekek. Illedelmesek, ismerik egymást, ha új társat kapnak, befogadják. Ha gond van, vagy valamilyen kihívásról van szó, közösen oldják meg. A személyes kapcsolat közte és a diákok között megmaradt. Nem mondja, számára teljesen természetes, a diákok pedig tudják, hogy az intézmény udvarában van egy különleges célt szolgáló pad. Arra az ül, akinek valami gondja van, vagy egyedül érzi magát. Ha a többiek meglátják, mellé ülnek, megvigasztalják. Kinézek. A padon nem ül senki. Ez jó.

Az igazgatói tisztségre nem számított, elfogadta, általa bővült a látóköre — mondja. Többet tudva többet ad önmagából. Munkatársai a 250 diáknak azonos lendülettel adják át a tudást. Szinte minden mondatában a kollégákat helyezi előtérbe. Azt állítja, ilyen közösségben öröm dolgozni. Ha műhelymunkák vannak, mindenki kérés nélkül igyekszik besegíteni. Igen fontosnak tartja a tartalmi gazdagodást, a korszerű eszközöket, melyekkel dolgozhatnak (az osztályokban már nincs zöld tábla), a tanítók, tanárok felkészülten haladnak a korral. Neki nagy élmény, amikor az egykori diák immár szülőként jelenik meg az iskolában. Lassan kialakul egy családias légkör, melyben minden kérdés válaszra lel. Ami még említésre méltó: a régi diákok élete nem szakad el szeretett iskolájuktól. Minden velük való találkozás megkülönböztetett kölcsönös öröm.

Közös a cél: reményt nyújtani a családoknak, hogy olyan minőségi oktatásban részesüljenek a tanulók, amely lehetővé teszi az itthon maradást. Külön érdekesség, hogy a többi csoport mellett német nyelvet ápoló csoport is működik azoknak a diákoknak, akik külföldről jöttek haza. Nem engedik elveszni a német nyelvet, illetve a már megszerzett tudást.

Eredményes munka csak pozitív társadalmi légkör kialakításával valósítható meg. Fontos a közösség együttműködése, az, hogy számíthatnak egymásra. Ezt a rohanó világban is létre lehet hozni, főleg, ha van rá hajlandóság. Motiváló, ha a tanár jól érzi magát a környezetében, de az osztályában is.

A Szent Száva-díjra az iskola közössége terjesztette fel, és ez az egyik legnagyobb elismerés, melyet pedagógus kaphat. Azoknak ítélik oda, akik kiemelkedő munkájukkal gazdagítják az oktatás világát — emelem ki, de Potrebić Tőzsér Gabriella hozzáteszi: a díj 50 személy érdeme, mindannyiuk munkája áll mögötte. Meglepte, és büszke az iskolára, melynek dolgozóit álomcsapatként éli meg. Közös mottójuk, hogy a jövő iskolája a hagyományokra épül. Amikor hazaért a díjjal, egyedi tortával fogadták. Ahogyan a kollégák fogalmaztak: az év tortáját adták az év pedagógusának.

Hogyan tovább? — kérdezem. Mindent megtesznek, hogy a diákok haladjanak a tudás útján. Igen, vannak változások. Körülöttünk és bennünk. Lépést kell tartani a technika fejlődésével és a diákok igényeivel. Változni kell, folyamatosan tanulni és tanítani.

Lassan hagyom el az épületet. Egy kisdiák megy el mellettem. Nem ismer és nem ismerem. Köszön. Képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, megszólítom: Szeretsz ebbe az iskolába járni? Gondolkodtál már azon, hogy átiratkozol egy másik iskolába? A kis srác szemöldöke a hajáig húzódik. Innen elmenni soha nem szeretnék! Ez a legjobb iskola, közli sietve, és elköszönve tovább szalad, kezdődik az óra.

A szerző felvételei