home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy csokor D. Gy. emlékeiből
Gyurkovics Virág
2016.03.19.
LXXI. évf. 11. szám
Egy csokor D. Gy. emlékeiből

Nyomdászinasként kezdte, majd nyomdaipari mérnöknek tanult Zágrábban, később a munka mellett Belgrádban befejezte a tanári iskolát is, és honvédelmet tanított. Szabadkán telepedett le, hiszen az ősei is valamennyien itt éltek, meg egyébként is számos dolog köti őt a városhoz, melyet nagyon szeret. — Beszélgetés Dietrich Gyula nyugalmazott nyomdászmérnökkel

  Lapunk első száma hetven évvel ezelőtt, 1946 áprilisában jelent meg. Rovatunkban a Hét Nap egykori munkatársai vallanak a lapról, a szerkesztőségi életről, az elmúlt évtizedek megpróbáltatásairól, emlékezetes pillanatairól.

A gyűjtőszenvedélye már egész kisgyermekkorában kialakult. Aztán valahogy az egész élete a nyomdászat, az újság és a fotográfia körül forgott. A Hét Nap hetvenéves jubileuma kapcsán most Dietrich Gyula emlékeiből szemezgetünk.

* Mikor kezdődött a gyűjtőszenvedélye?

— 1961-ben mentem nyomdászinasnak, a városi nyomdában dolgoztam betűszedőként. Már akkor is gyűjtöttem a nyomtatványokat, de ami a 7 Napot illeti, az egy régebbi történet. 1946. március 7-én születtem, tehát majdnem egy hónappal azelőtt, hogy a 7 Nap indult. A családom már akkor nagyon érdekesnek tartotta az újságot — mert nem kirívóan politikai lap volt —, és elkezdte félrerakni. Apám barátai nyomdászok, könyvkötők voltak, úgyhogy az első három-négy évfolyamot be is köttette. Amikor a Hét Nap hatvanéves volt, az első évfolyamot át is adtam az ünnepségen a szerkesztőségnek. A hatvanötödik évfordulóra pedig elkészíttettem a Hét Nap fejlécének két változatát — tehát a 7 Nap és a Hét Nap nyomdabetűit —, mely jelenleg is a fő- és felelős szerkesztő feje fölött van.

* Mikor vált újságolvasóvá?

— Még a Korzón lévő Nićin-palotában volt a szerkesztőség, amikor gyerekként többek között Burkus Valériához vittük a Jó Pajtás rovatból a Törd a fejed! megoldásait. Én szerb és magyar iskolába is jártam, ezért nagyon örültem neki, hogy Burkus Valéria mindig hozzáfűzött valamit a megoldásokhoz, és könyveket is nyertem. Akkor még csak 12-13 éves voltam, aztán 15 évesen már a Képes Ifjúságot olvastuk, mely akkor jelent meg az Ifjúság Szava helyett, 8. osztályosként már inkább azt lapoztam.

* Ezek szerint kezdetektől fogva követi az újságot. Hogyan emlékszik vissza a 7 Nap fontosabb korszakaira?

— Nagyon tetszett, hogy valamikor az újságírók sokat utaztak a világban, volt rá pénz. Úgy gondolom, a példányszámot is az vitte fel 50-60 000-re. Gyönyörű úti beszámolókat lehetett olvasni. Többek között Majtényi Mihályt, Gál Lászlót, Csépe Imrét is elküldték. Csépe lent volt Dalmáciában, mert a fia Rijekán volt katona. Összejárta egész Dalmáciát, és hétről hétre tájékoztatta a lapot. Csodálatos volt! Egyszersmind nagy ország volt Jugoszlávia, Triglavtól egészen Gyevgyelijáig, gyönyörűbbnél gyönyörűbb írások érkeztek. Nagyon jó főszerkesztői is voltak a lapnak: Petkovics Kálmán, Kolozsi Tibor, Brenner János. Magam is írtam néha az újságba. Aztán később — mivel a városi nyomdában dolgoztam — elmenetem a Minervába, ott az uraktól kaptam ólombetűket, és kialakítottam ezt az oldalt, melyen csak az én írásaim címe van: Egy csokor D. Gy. cikkeiből (...) dúsuló évek terméséből. Az iskolában tipográfiát adtam elő, szeretem a betűket, nézze, ez is milyen szép.

* Az írást hol sajátította el?

— Valami azért ragadt rám a nyomdában. A nyomdászok közül is voltak néhányan, akik tudtak írni. Na, nem sokan: Tilly Ernő, Németh János, Gottesmann Tibor – ő nyomdász volt, később ismert nyomdaipari szakember lett, és könyveket is adott ki. Ő írta meg a Hét szűk esztendőt.

* A nyomdaipar hogyan változott az évek során?

— Szabadkán három nagy vállalat volt: a Vasúti, a Pannónia és a Minerva nyomda. Abban a pillanatban, amikor megindult a privatizáció, a nyomdaipar is elkezdett leépülni. A Minervában volt kereskedelmi, kiadói és nyomdai részleg. Annyira leépült azonban, hogy abból a 650 munkásból most mindössze 25-en dolgoznak, kint a Malomban, a Halasi úton. A Pannónia nyomda egyáltalán nem létezik, pedig volt neki négy nagy üzemi részlege, főleg göngyöleggel, csomagoló anyagokkal foglalkozott. Ami pedig a Vasúti nyomdát illeti, hál’ istennek privatizálták. Igaz, hogy zágrábi illetőhöz került, de most felfejlesztették, és európai szintű, rendkívül jó technológiával dolgozik, el kell menni megnézni.

* Mit gondol a mai nyomdászatról?

— Tudja, amikor egy ország tönkremegy, akkor a piac is szűkül. Most mondjam azt, hogy a Hét Nap Szlavóniába, Baranyába is elkerült? Főleg a református falvakban vásárolták, illetve a Dráva mentén is, Muravidéken, Muraszombaton, nyáron pedig lekerült a tengerre. Ez a piac most nagyon leszűkült, hiszen egyre kevesebb magyar van, sokan elvándoroltak. Ez is közrejátszik abban, hogy ezen a vidéken erősen hanyatlik a nyomdászat. Csökken a példányszám, mert a nyomdaipart a napilapok viszik előre, és a nagy példányszámok. Mészáros Zakariás idejében hatvanötezer példányban is eladták a Hét Napot, nem azért, mert az embereknek több pénzük volt, hanem több magyar volt, és az írások is jók voltak.

* Ha a Dietrich-archívumra gondolunk, akkor mi mindenről beszélhetünk, mi van még a gyűjteményben?

— Az archívum a képanyagáról a legismertebb, apám volt az, aki fényképezett. Egyszerű cipészmester volt, de volt neki egy háromlábú állványa meg egy régi, harmonikás fényképezőgépe, és amikor a városban járt, mindig fényképezett. Amatőr fotósként a legismertebb képei a villamosról és a sportrendezvényekről készültek. A két világháború között ő maga is focizott a Radnički Sportklubban, és a meccsek előtt, illetve közben is fényképezett. Amikor játszott a csapatban, akkor természetesen nem ő fényképezett, hanem megkérte a bátyját vagy az öccsét, ők örökítették meg. Abban az időben apám nemcsak fényképezett, hanem elő is hívta, rögzítette a fotókat, másolatokat készített, melyeket azután szétosztott a barátainak.


Szabó Attila felvételei

* Az édesapja után ön is folytatta a fotózást?

— Ilyen formában nem vittem tovább ezt a szakmát. Foglalkoztam ugyan a fotográfiával, mert a Pannónia nyomdában dolgoztam mint üzemvezető, és nyomdaipari mérnökként közel állt hozzám a fotózás, de nem műveltem, én csak begyűjtöttem a képeket, és ma is szép kollekcióm van. A képanyag legérdekesebb darabjait a gradsubotica.com weboldalra is átmentettük digitalizálva — Arhiva Dietrich néven —, rengeteg képet lehet ott látni, ezzel foglalkozom.

* Melyek a legkedvesebb emlékei az archívumából?

— Tudja, a németek gyűjtők. Valamikor én is bélyegeket, gyufás címkéket kezdtem gyűjteni. Van hét albumom, melyekből bármikor kivehetek egy képet olyan épületekről, amelyek már régóta nem léteznek, amelyeket átépítettek. A legismertebb példa arra, hogy Szabadka mezőváros volt — Európa legnagyobb faluja —, az a kép, amelyen az látható, hogy a Belgrád áruház helyén egy háromemeletes malom állt. Itt volt a tanítóképző, később a Titovka varroda, de lebontották. Jöttek a rabok a börtönből, apám pedig elment, és emeletenként lefényképezte a bontást. Nekem ezek a nyolcvanéves, fekete-fehér képek nagyon fontosak. Meg azok a bekötött Hét Napok és más szép nyomtatványok, amelyek a szüleim után maradtak meg. Ezeket publikálom időről időre. Odahaza még egy halom fénykép van, melyeket rendeznem kell. Ezen dolgozom.


Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..