Bajsáról érkezett Kishegyesre a lovastúra

Az autógumiba befúródott patkószög emlékeztetett másnap a kiadós kis kalandra. Ha netalán elfelejtettem volna, hol jártam június 21-én... Na, persze, nemcsak ez a kis izgalom követte a Bácskai lovastúrát, amelyet az idén harmadik alkalommal szervezett meg az adai Illés Ferenc és Gyarmat István - mondjuk úgy, hogy: - lovassportrajongók. Igazából mindketten magánvállalkozók, noha István mindennapi tevékenysége is a lovakhoz kötődik (például saját lovaglóiskolát működtet), Ferenc pedig tőle tanulta meg, kedvtelésből, a lovaglást. 2010-ben, amikor először indultak észak-bácskai körútjukra, 16-an kapcsolódtak be a vajdasági túralovaglás népszerűsítésébe, de csak öten tartottak ki a végcélig. Kiderült ugyanis, hogy a könnyűnek és szépnek látszó kikapcsolódás még a nyereghez szokott sportembereket is megviselte. A napi 30-50 kilométeres ,,poroszkálás'' a dűlő- és/vagy közutakon nagy megpróbáltatás mind az ember, mind pedig az állat számára. Az idén például rekkenő hőség, tavaly pedig zuhogó eső kísérte a részvevőket útjukon.
Az idei túrázók között zömmel egyetemista és középiskolás fiúkat-lányokat ismerhettünk meg, akik Adáról, Zentáról, Bácskossuthfalváról, Temerinből érkeztek. A legfiatalabb köztük a hatodikos ifj. Gyarmat István volt, aki apja nyomdokain haladva már kisgyermekként lóra pattant. Serif nevű póniján most is kitartó társa volt a többieknek: Nemes Zsoltnak, Rehák Izabellának, Tóbiás Viviennek, Bátori Csillagnak, Ginder Tamásnak, Kubik Patriknak, Pásztor Denisnek és Krisztiánnak. A túravezető, Gyarmat István Argója és Illés Ferenc Viharja a hat nap alatt szépen összebarátkozott a többi patással: Pasával, Emmával, Rozival, Betyárral, Liszkával, Margóval, Firmával és Lepkével. Ez ugyanis az egyik legnehezebb feladat - tájékoztat bennünket István -, hogy induláskor rendbe hozzák a sorokat, hogy a lovak elfogadják a vérmérsékletük szerint kijelölt helyet - és rangot. Aztán ahogy gyarapodnak a kilométerek, már maguk igazodnak és zárkóznak fel egymáshoz a hajnali induláskor. Mert a felnyergelésükre - egy-egy esti pihenő és megálló után - mindig pitymallatkor kerül sor, hogy amennyire csak lehet, kikerüljék a nappali forgalmat - tudom meg Ferenctől.

Pihenő a Welker-tanyán

A lovastúra az idén június 18-án indult Adáról. Zenta, Felsőhegy, Oromhegyes, Ilonafalu, Magyarkanizsa - Kishomok, Kispiac, Nosza, Hajdújárás, Ludas - Békova, Nagyfény, Györgyén, Pacsér, Bácskossuthfalva - Cserepes, Andrásmező, Bajsa, Kishegyes - Szeghegy, Bácsfeketehegy, Szenttamás, Szőreg, Temerin -Boldogasszonyfalva, Zsablya, Csúrog, Bácsföldvár - Óbecse, Péterréve, Mohol érintésével, mintegy 300 kilométer megtétele után június 24-én érkeztek vissza Adára.
Mi Kishegyesen, a Welker-tanyán vártuk be a tűrázókat. Az Agriromagna birtok igazgatója, Tóth Attila, valamint Szalma István, az íjászegyesület vezetője fogadta őket. Csakhamar csatlakozott a csapathoz a kishegyesi házigazda, Cékus Árpád, valamint lányai, Cékus Lenke és Noémi is, akik ugyancsak a túralovaglás megszállottjai. Náluk leltek éjjeli szállásra, aznapi ellátásra és pihenőre a lovak és a lovasok is. Akikről sokat, sokat tanultam aznap.