A buzzfeed internetes portál közelmúltban megjelentett összehasonlító táblázata azt igyekszik bemutatni, hogy a különféle országokban 5 amerikai dollár mire elég. Elsősorban a mindennapi fogyasztás szempontjából fontos élelmiszerek árát vizsgálták, amilyen például a burgonya, hús, kávé vagy a sör. Megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra.
5 dollárért Ausztráliában 6,6, Franciaországban 11, az Egyesült Államokban 18,7 kilogramm banánt lehet vásárolni, ezzel szemben Szerbiában csak 3,35-öt. Ha burgonyára szeretnénk elkölteni ezt a pénzt, akkor az Egyesült Királyságban 12 kilogrammot, az Egyesült Államokban 17-et, Szerbiában pedig mindössze 5,6 kilogrammot vehetünk. A kávé tekintetében sem jobb a helyzet. Olaszországban ezért a pénzért 1,1 kilót, az Egyesült Államokban 1,7-et, Franciaországban 2,2-t, Szerbiában pedig mindössze fél kilogrammot vehetünk. Még az olyan termék, mint a tojás, amit Szerbia ugyancsak termel, is drágább, mint az Egyesült Államokban. Ott ugyanis 5 dollárért 34 darabot, Szerbiában viszont csak 32-t kapunk. A kereskedők és az élelmiszergyárak más rejtett módon is alkalmazzák az áremelést. Az elmúlt időszakban — például a hazai csokoládé vagy a különféle kekszek és sós ropogtatnivalók esetében — elterjedt az a gyakorlat, hogy időről időre csökkentik a csomagolt termék súlyát. Habár a kiszerelés látszólag azonos, a csomagban mégis kisebb mennyiségű terméket kapunk ugyanannyi pénzért vagy esetleg drágábban.
Ehhez hasonló állapotok uralkodnak a ruházati cikkek terén is — erre pedig már a Fogyasztóvédelmi Központ hívja fel a figyelmet. Példának okáért ugyanazt a tornacipőt, ami Ausztria fővárosában, Bécsben 80 euróba kerül, Belgrádban 110-ért adják. És akkor még nem is beszélünk az olyan nagy outlet-központokról, mint az osztrák—magyar határ melletti Pandorf, ahol a legmárkásabb termékek akár 60-70 százalékkal is olcsóbbak, mint a városi üzletekben.
A sokkoló adatok után jogosan merül föl a kérdés, hogy a súlyos gazdasági helyzetben levő ország, ahol a munkanélküliek száma immáron eléri a nyolcszázezret, hogyan lehet drágább, mint a világ legfejlettebb államai. A szakemberek erre azt válaszolják a hozzájuk forduló nagy belgrádi napilapoknak, hogy az élelmiszerek vonatkozásában a konkurencia hiánya, a kereskedelmi rendszer zártsága a fő probléma. Szerbiában ugyanis a nagy kereskedelmi láncok tulajdonosai egyben a legnagyobb élelmiszer-előállítók is. A helyzetet pedig az is bonyolítja, hogy a monopólium nemcsak az előállításban és a kereskedelemben van jelen, hanem a behozatalban is. Ezt az áldatlan állapotot a törvényes rendelkezések is elősegítik, amelyek sok esetben nincsenek összehangolva, s ezért a külföldi befektetők ódzkodnak erre a piacra lépni. Kereskedői körökben az is gondot okoz, hogy a kifizetések halasztgatása miatt nagy a körbetartozás, a termelők pedig sokszor csak 180 nap után juthatnak hozzá a pénzükhöz, aminek a következménye a piac időről időre történő befagyása.
Az árak pedig annak ellenére emelkednek szinte naponta, hogy a dinár árfolyama stabil. Ennek következtében az elmúlt egy évben Szerbiában a vásárlóerő mintegy 50 százalékkal csökkent. Az állam erre úgy reagált, hogy az elmúlt időszakban jelentősen leszállította bizonyos külföldi áruk vámját, de ez a lépés hatástalan maradt, mert a kereskedők egyszerűen megtartották maguknak a különbséget, sőt sok esetben ennek ellenére emelték az árakat. Itt ugyanis az a téves közgazdasági logika uralkodik — nyilatkozzák a szerb lapoknak a témában jártas szakemberek —, hogy ha eddig egy adott termékből tízet tudtam eladni, most viszont csak négyet, akkor ezen a négyen legyen akkora hasznom, mint régen a tízen. Ez a gondolkodásmód a konkurenciahiány miatt pedig tovább emeli az árakat.
S miközben az átlagpolgár egyre nagyobb elkeseredéssel szemléli a fékevesztett árakat, az élelmiszerlobbi, amely a hazai kiskereskedelemnek mintegy 70 százalékát ellenőrzése alatt tartja, azzal riogat a belgrádi sajtón keresztül, hogy ha a nagy külföldi kereskedelmi láncok, mint például a Tesco vagy a Lidl megjelenne a szerbiai piacon, az az itteni árutermelők csődjét jelentené, mivel a piacot elözönlenék az olcsó nyugati termékek, amivel ők nem tudják felvenni a versenyt.
Ez a helyzet a határ menti régiókban a feketekereskedelem és a csempészés felerősödését okozta. Nyílt titok, hogy a Szabadka belvárosától mindössze 13 kilométerre lévő tompai határátkelő magyar oldalán egymás mellett sorakoznak a nagy bevásárlóközpontok, amelyek hatalmas forgalmat bonyolítanak le. Naponta több százan keresik föl a szomszédos Szerbia szinte minden területéről, s áruval megtömött gépkocsival térnek vissza. A magyar áru előnyét növeli az áfa visszatérítési lehetősége is, amivel sokan élnek is, sőt az elmúlt években elfogadott munkaköri leírás lett ebben a régióban az áfázó, aki a magyarországi élelmiszert árusítja a szabadkai ócskapiacon.
