Terítéken a nyugdíjtörvény módosítása, amely ezúttal sem a nyugdíjasok helyzetének javítását, hanem megnehezítését szolgálja. A szerbiai parlament képviselői egyetlen kézfelemeléssel döntenek több százezer nyugdíjas sorsáról. Ez a hamisítatlan balkáni diplomácia. A szerbiai parlament munkaügyi bizottsága támogatja, az ellenzéki Szerb Radikális Párt és a Demokrata Párt viszont ellenzi a kormány által a rokkantsági és nyugdíjbiztosítási törvénnyel kapcsolatban benyújtott módosítási javaslatot. A törvény ugyanis előirányozza, hogy 2006-tól a nyugdíjakat évente csak egyszer kötelező egyeztetni, és további egyeztetésre csak akkor van szükség, ha a kiskereskedelmi árak emelkedése meghaladja az 5 százalékot. De valójában hol is tart jelenleg az infláció? Jóval meghaladta már az 5 százalékot, a nyugdíjakat mégsem emelik. A kormány javasolta továbbá a nyugdíjaztatási korhatár emelését is, férfiak esetében 65, nők esetében pedig 60 évre. És ez a kormány az, amely - miközben minden erejével azon munkálkodik, hogy nyugdíjasaink helyzetét még inkább megnehezítse, figyelmen kívül hagyja annak tényét, hogy a munkanélküliek száma egyre csak nő, új munkahelyek viszont - az ígéretekkel ellentétben - nem nyílnak, így a jelenlegi dolgozók majdani nyugdíját nem lesz, aki előteremtse. A társadalom elöregszik, fiataljaink tömegesen próbálnak szerencsét külföldön, ahol reményeik szerint legalább munkát kaphatnak.
Díj-e a nyugdíj? - kérdeztük olvasóinktól.
MÁRIÁS Jolán topolyai nyugdíjas:
- A legnagyobb jóindulattal sem állíthatnám, hogy díj lenne a nyugdíj. Legalábbis számomra nem az. 7700 dinárt kapok egy hónapban, természetesen két részletben. Hát mire elég ez? Ha kifizetem a számlákat, nem marad élelemre. Ha eleséget veszek rajta, nem jut tüzelőre. Sehogy sem jó ez így. Amikor a férjem meghalt, azt tanácsolták, hogy kettőnk munkaéveit összetéve menjek el nyugdíjba. Akkor még természetesen nem voltak meg a nyugdíjaztatásomhoz szükséges munkaéveim, így most jóval kevesebb a havi járandóságom, mintha néhány évvel tovább dolgoztam volna. Az új törvény elfogadásával elérik majd, hogy a kisnyugdíjasok vagy éhen halnak, vagy megfagynak a télen, vagy a szükséges gyógyszerek híján a betegség viszi el őket. Még gondolni is szörnyű arra, hogy mi lesz velünk, ha életbe lép az új törvény! Akinek az egészségi állapota megengedi, talán még feltalálja valahogy magát, és ki tudja egészíteni a nyugdíját. De mi lesz a többséggel, akik már lassan nem tudják ellátni önmagukat, kevéske jövedelmükből meg végképp nem tudnak megélni?!
BAČLIJA Grgo ügyvéd, a szabadkai nyugdíjas-egyesület jogi tanácsadója:
- Jelenleg semmiképp sem mondhatjuk azt, hogy díj lenne a nyugdíj. Valamikor az volt, amikor a nyugdíjasok utazgathattak kedvükre, havi járandóságukból vígan megélhettek. Nem okozott gondot számukra a számlák kifizetése vagy a betevő falat előteremtése. Ma már a nyugdíjasoknak több mint a fele szociálisan hátrányos helyzetűnek mondható. A nyugdíjtörvény módosításával drasztikusan csökkennek a nyugdíjasok megélhetési - és egyáltalán az életben maradási - lehetőségei. Ha a törvénymódosítást jóváhagyja a szerbiai parlament, a jelenlegi nyugdíjakat a felére csökkentik, és az inflációt figyelmen kívül hagyva évente csupán egyszer egyeztetik a nyugdíjakat a megélhetési követelményekkel. A törvény kimondja, hogy az 5 százalékot meghaladó infláció automatikusan a nyugdíjak és az árak egyeztetését irányozza elő, de ezt sem tartják be. Az idén az infláció már jóval túllépte az 5 százalékot, az előrejelzések szerint pedig az év végéig tovább növekszik majd. Jelen pillanatban nyugdíjasaink 30 százaléka él havi 6000 dinárból, ami az átlagnyugdíjnak felel meg. De sokan vannak azok is, akik 2500-3000 dinárt kapnak havonta, és talán mondani sem kell, hogy ez az összeg már szinte semmire sem elég. És ha még ezt is megfelezik az új törvény életbe lépésével, az érintett kisnyugdíjasok számára nem marad lehetőség a megélhetésre. Ezért úgy véljük, hogy a szerbiai kormány nyugdíjtörvény-módosítási kísérlete egyfajta genocídium a nyugdíjasok ellen, és emberi jogaikat sérti, hiszen egyszerűen ellehetetleníti a megélhetésüket. A szabadkai nyugdíjasok egyesülete több ízben is kifejezte tiltakozását a törvényben megfogalmazottak ellen, de egyelőre sajnos, semmi eredménye.
MOLNÁR János szabadkai nyugdíjas:
- Én még emlékszem azokra az időkre, amikor öröm volt nyugdíjasnak lenni. Minden évben eljutottunk a tengerre, télire valót készítettünk be, sőt egy hízót is levágtunk karácsony közeledtével. A mélyhűtőben mindig volt hús, és a tüzelőt is idejében meg tudtuk venni, anélkül, hogy az bármilyen gondot is okozott volna. De jöttek a háborús évek, az infláció, és ma már bizony meglehetősen szűkösen élünk. Minden dinárnak megvan a helye, és mindig akad valami, amiről le kell mondanunk, mert egyszerűen nem telik rá. Hetvenen túl már bizony minden nyavalya előjön, de az utóbbi időben már orvoshoz sem megyünk, még akkor sem, ha nagy a baj. Minek? Úgyis minden gyógyszert meg kell vásárolnunk, sőt bizonyos vizsgálatokért is fizetni kell. A városi kórházban már szinte a legalapvetőbb kivizsgálásokat sem végzik el, hanem magánrendelőkbe küldik a beteget. Természetes, hogy ott több ezer dinárt kell fizetni egy-egy vizsgálatért. De hogy miből, azzal senki sem törődik. Kegyetlen világban élünk, ahol a nyugdíjas, idős emberek elmarasztalása a cél. Így volt ez az őskorban is: az idős, magatehetetlen embereket lemészárolták, hogy ne hátráltassák a fiatalokat. Úgy tűnik, mi inkább visszafelé haladunk az őskor felé, mintsem előre, Európa irányába.
ILLÉS Mátyás hajdújárási munkanélküli:
- Annak díj, aki 50 000-60 000 dináros nyugdíjból él havonta. Én ledolgoztam harminckét évet egy szabadkai vállalatban, amely még 13 évvel ezelőtt csődbe jutott. Még éveken át dolgoztam éhbérért, aztán az is elmaradt. Végül kényszerszabadságra küldtek, de jövedelmem továbbra sem volt. Alkalmi munkákat vállaltam, hogy el tudjam tartani a családomat. Állandó állást hiába kerestem, senki sem alkalmaz már szívesen egy ötvenen túli férfit. Most a munkaközvetítő nyilvántartásában szerepelek mint munkanélküli. A havi munkanélküli-segély, amelyet kézhez kapok, nem éri el a nyolcezer dinárt. Hát ebből aztán mindent lehet, csak megélni nem! Azt ígérték, hogy most már nyugdíjaztatásomig kapom a munkanélküli segélyt, de nem vagyok már biztos abban, hogy várom-e a nyugdíjaztatásomat. Hallom, hogy milyen változásokat igyekeznek eszközölni a nyugdíjasok megélhetésének megnehezítésére. Ez szégyenletes, és biztos vagyok abban, hogy Európa ezt nem nézi jó szemmel. Szerbia - ha így folytatja - kelepcébe kerül és még annyi ereje sem lesz, hogy önmagát fenntartsa. Külföldi
segélyre pedig ilyen politikával nem számíthat.