Az allergia korunk egyik divatos betegsége, és már olyan fejlettségi szinten van, hogy bárki bármire lehet allergiás. A főtt tojásra, a majonézre, a főnökére, a villanyszámlára. Legelőkelőbb azonban a virágporra vagy a parlagfűre allergikusnak lenni. Arról viszont még nem hallottunk, hogy valaki a sörre, a vörösborra vagy a fröccsre volna allergiás. Én például történetesen a bürokráciára vagyok allergikus, azaz túlérzékeny, ahogyan magyarul mondják. A bürokráciától, igaz, nem kapok kiütéseket, nem is tüsszögök, hanem kezeim kezdenek idegesen remegni, a hangom bereked, izzadok, és olyan káromkodásnak minősíthető kifejezéseket használok, amelyeket már húsz-harminc évvel ezelőtt elfelejtettem. Mind erősebb a meggyőződésem, hogy még az úgynevezett demokratikus rendszer számára is a bürokrácia az egyik legerősebb fegyver a hatalom megszerzésére és a szavazópolgárok sakkban tartására. Egy szabadkai ismerősöm mesélte felháborodva, hogy magániparos számára adóbizonylatot kért, hitelfolyósítás céljából. Nem volt elég az, hogy három-négy tolóablakhoz küldték, hanem a végén még neki kellett fizetnie 300 dinárt a bürokrácia erőfeszítéseiért. De az talán még jobban felbosszantotta, hogy a hektáronkénti 100 eurós állami támogatás igénylői, legalább nyolcvan-kilencvenen, tolongtak az illetékes tolóablak előtt. A bürokrácia kitalálta az olyan segélyt, amelyet fölöttébb nehéz megszerezni. Az 1500 dináros gyermekpótlék például annyi bizonylatot és utánajárást igényel, hogy sokan el sem kezdik a kérelmezést. És ezt a hektáronkénti 100 eurót sem adják könnyen és ingyen, hanem számlákkal kell bizonyítani a vetőmag, a műtrágya, vagy az üzemanyag vásárlását. De hol vannak már a tavasszal vásárolt vetőmag, műtrágya vagy egyebek számlái! Még a NATO-bombázások borzalmait is elfelejtem, ha arra gondolok, hogy a háromszázötvenezer lakosú Újvidéken legtöbb tíz-tizenöt tolóablak van, melyeken útlevelet, személyigazolványt, gépkocsivezetői jogosítványt lehet kiváltani, és intézni a gépjárművek regisztrálását. Jó lenne egyszer elfogadható, akár bürokratikus választ kapni arra kérdésre, hogy például az anyakönyvi kivonat miért csak hat hónapig érvényes. Mert mi változás történhet közben, a születés helyét és dátumát illetően? Aztán, akinek már van útlevele, annak a cserénél miért kell újból hoznia a különböző dokumentumokat, hiszen ha egyszer kapott útlevelet, akkor valószínűleg minden rendben van. Meg aztán miért kell az állampolgárságot is hathavonként bizonygatni?
Valószínűleg kell ez a 200-300 dinár a bürokráciának, hiszen egy-két millióval beszorozva nem is aprópénz ez - még dinárban sem. A számítógépek korszakában és a személyi szám alapján ma már minden adat szinte azonnal hozzáférhető a bürokratikus hatalom számára, mégis a polgárt nyaggatják. A megregulázott és sorban álló polgárt azonban könnyebb sakkban tartani, és ő ráadásul még fizet is ezért.
Egy tipikus könyökvédős hivatalnok ismerősöm mesélte, hogy kezdő korában főnöke megparancsolta több száz szén- és favásárló ügyfél számlamásolatainak jegyzékbe vételét, melyeket ábécérendben kellett összeraknia. Két teljes munkanapot dolgozott rajta, majd büszkén átadta a sorba szedett számlák kötegét főnökének. å elismerően megdicsérte a fiatal hivatalnokot, majd anélkül, hogy megnézte volna a számlákat, a dobkályha lobogó tüzébe dobta.
Szerintem így valahogy kellene ma is elképzelni és érzékelni a bürokráciát.