Szabó Attila felvétele

* A kétezres fellángolás után mintha elaludna a délvidéki magyar közösség. Mintha a visszarendeződés hatására kiábrándulna a politikából, a közéletből. Elnök úr ezt hogyan látja?
- Ez annak is köszönhető, hogy a magyarság megosztott. Ami sajnos nem új keletű, viszont az már más kérdés, hogy ez a megosztottság milyen szándékok miatt áll fenn. Nem szeretnék vádaskodni, nem szeretnék senkiről sem véleményt mondani, viszont ahogyan az előbb mondtam: a polgárokat nem lehet becsapni még itt, nálunk sem. Az elvtelen koalíciók gyorsan megbosszulják magukat. Sajnos, ez a megosztottság szintén jelentős szerepet játszik az elfásultságban. Joggal mondja a vajdasági magyar választópolgár, hogy ,,ezek már megint vitatkoznak, periférikus dolgokkal foglalkoznak”, holott sorskérdésekben cselekedni kell. A VMSZ kész az együttműködésre, de csakis munkával. Azokkal tudunk együttműködni, akik cselekvőképesek, akik előre tudják vinni szűkebb értelemben a magyar közösséget, tágabb értelemben pedig az egész országot. A visszarendeződés különösen 2003. után indult be, s ez még inkább elfásulttá tette az embereket. A 2000-2003-as időszak, ha nem is minden téren, de eredményes volt. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rosszról, arról, hogy a miloševiæi időben nem volt áram, nem volt szén, fa, nem volt benzin, a fizetések aprópénzt értek, megfeledkezünk a hatalmas inflációról, arról, hogy az állam totális elszigeteltségben volt a külvilágtól. A Ðinðiæ-időszakban ez az ország visszatért a nemzetközi színtérre, a nemzetközi pénzpiacra, elmúlt az áruhiány időszaka, sőt bizonyos mértékben a gazdaság is elmozdult a holtpontról. A miniszterelnök halála után a demokratikus tömb is egymásnak esett, a mostani kormánykoalíció pedig a saját csapdájába került. Nekünk eltökélt szándékunk volt Hága, ennek kerékkötője a Szerb Demokrata Párt volt, mely most is késlelteti az együttműködést, nem adja ki a háborús bűnösöket, s ezáltal máris újabb izolációba, újabb katasztrófába sodorja az országot. A katasztrófa most nem a miloševiæi rossz politika miatt fenyeget veszéllyel, hanem az igen komoly szociális válság miatt. Az emberek elszegényednek, elveszítik a munkahelyüket, a fiatalok folyamatosan emigrálnak az országból. Ezért a jelenlegi kormány a felelős, mert nem képes szembenézni a múlttal, nem hajlandó elismerni a legsúlyosabb bűncselekmények megtörténtét. Jövőnk, boldogulásunk tehát elsősorban Hágától függ. Aki ezt nem látja, az igen rövidlátó politikus. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a magyar polgárok felelősebben tudnak gondolkodni, mint az ország vezetői, s a tehetetlenség miatt érzett dühük is hozzájárul az apátiához, a fásultsághoz.
* Az idegtépő harc mellett azonban szép pillanatai is voltak 2004-nek. Elnök úr a Magyar Köztársaság egyik legnagyobb állami kitüntetését, a Nagykeresztet vehette át március 15-én. Milyen érzés volt?
- Felemelő érzés volt, mert ezzel nemcsak az én személyes tevékenységemet, hanem az egész délvidéki magyar közösség küzdelmét, helytállását ismerte el az anyaország. Ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy ez a kitüntetés nem nekem szól, hanem mindannyiunknak. Ez az év elején volt. Azóta azonban történt egy és más. Ennek a kitüntetésnek a fénye mára elhalványult a kormánykoalíció népszavazás körüli megalázó viselkedésével. Azzal, hogy szó szerint ócsároltak minket - jöttment idegeneknek, siserehadnak bélyegezték meg közösségünket, hogy arról az ominózus sárga lapra fekete betűkkel írt, milliós nagyságrendben terjesztett nyomtatványról ne is beszéljek, amely 1944 nyarát idézte fel nemcsak bennem, hanem nagyon sok jóérzésű emberben. Több olyan pillanat, nap volt, amikor már vissza akartam adni a kitüntetést. Ezt csak azért nem tettem, mert azt Mádl Ferenc köztársasági elnök úrtól kapta a délvidéki magyarság, az ő kitüntetése tehát, az övé, aki most, ezekben az időkben is kiállt mellettünk, mindannyiunk mellett. A köztársasági elnök urat pedig nem akartam ebbe a kellemetlen helyzetbe hozni.
* A népszavazás után elkeseredettség tapasztalható a határon túli magyarság körében. Én úgy látom, hogy a jelenlegi helyzetben a kormányzat lépéskényszerben van, a mostani állapot fenn nem tartható. A kormányzat elszigetelődött, minden határon túli legitim szervezettel konfrontálódott. Hogyan látja ezt?
- Nem foglalkozom az aktuális magyar hatalom vergődésével. A médiában naponta látom ezt, ahogyan ők is ennek a közösségnek a megkapaszkodásért, megmaradásért vívott harcát... Ezzel szemben örömmel tapasztalom azt a pozitív hozzáállást és dacot, ami most összekovácsolta a délvidéki magyarságot. Akármerre megyek - a kezdeti elkeseredés, apátiahulláma után mindenütt a ,,csakazértis” elszánt gondolatát, hogy csak azért is megmaradunk, csak azért is összefogunk, csak azért is megtartjuk a szülőföldet, egyedül, nélkülük, azok nélkül, akik nem tudják, hogy mit jelent magyarnak lenni, azok nélkül, akik azt mondják, hogy nehéz magyarnak lenni az anyaországban is, de fogalmuk sincs róla, hogy milyen felemelő, s mennyire nehéz annak maradni a határon túl, ott helytállni, védeni a nemzet tekintélyét. Sajnos, az anyaország lakosságának jó része elvesztette nemzeti öntudatát, el van foglalva saját kisded mindennapjaival, kicsinyes érdekével, anyagi létével, s fogalma sincs az igazi értékekről. Nem érdekli Széchenyi, Ady, Kosztolányi, Márai, Erdély fejedelmei, Arad vértanúi, nem érdekli sem irodalmunk, sem történelmünk. Sokan vannak, akik minderről egy tál lencséért lemondanak.
* Nemcsak a délvidéki magyarság kovácsolódik napjainkban egybe. Sosem látott egység, egymáshoz fordulás tapasztalható a határon túli magyarság körében. Mit gondol erről, s mit vár a januári csúcstalálkozótól?
- Az erdélyi és a felvidéki magyar politikai tényezőkkel eddig is jó volt a kapcsolatunk. Az elmúlt években többször konzultáltunk és beszélgettünk komoly kérdésekről. December ötödike után egy új helyzetben találtuk magunkat, s egyértelművé vált, hogy intézményesíteni kell az összefogást. A januári találkozó ötlete Bugár Bélával közösen született meg, s utána azt mindenki felkarolta abból a célból, hogy egység szülessen és közös platformot tudjunk megfogalmazni az anyaországnak. Ennél sokkal jobban meglepett a világ magyarságának érdeklődése. Európából: Svédországból, Franciaországból, Németországból naponta kerestek meg. Az Egyesült Államokból minden magyar szervezet vezetője is személyesen keresett meg, akárcsak a dél-amerikai, ausztráliai magyarok vezetői is. Tehát ötmillió magyar legitim képviselője a világ minden tájáról. Ezért majdnem bajba is kerültem, mert mi eredetileg csak a Máért- tagokat akartuk meghívni. Viszont most akkora összefogás van a határokon kívül élő magyarok körében, hogy bűn lenne bárkit elutasítani. Ők is a magyar nemzettest részei, éljenek bárhol is a világon. Ők is az önazonosságért küzdenek. Ezt úgy hidaltuk át, hogy ezen szervezetek képviselői megfigyelői státussal fognak részt venni a munkában. Én egy közös álláspontot várok, s azt hiszem, hogy egy törvényjavaslattal is ki tudunk majd rukkolni a parlament előtt.
* Az ünnepek közeledtével mit üzen a magyar polgároknak?
- Nehéz volt az elmúlt esztendő. Ez akkor is igaz, ha közhely, mert itt nálunk minden év nehéznek számít. A délvidéki magyarság ennek ellenére megmaradt, helytállt, még vagyunk. Ennél is fontosabb, hogy megőriztük lélekjelenlétünket, elkötelezettségünket a szülőföld, nemzetünk, egymás iránt. Ennek alapja a család, a család összetartozása, a család becsülete és értékelése. Minden délvidéki magyarnak kívánom, hogy kellemesebb, boldogabb legyen az új esztendő, s biztos vagyok benne, hogy meghitt karácsonyuk volt a keserűségek közepette is. Legyen bennünk kitartás, van bennünk erő megmaradni, semmivel sem vagyunk kisebbek, butábbak mint bárki más. Meg fogjuk tudni tartani mind a családjainkat, mind az egész közösségünket, az egész nemzetet. Mert most nekünk kell példát mutatnunk, azoknak is, akik az anyaországban elnemzetietlenedtek, akik elfeledték ezeréves múltunkat, nemzeti büszkeségünket, őseink hagyományát. Ezt igenis becsülni kell, át kell adnunk a minket követő nemzedékeknek.