A legtöbb vallás ismeri a böjtöt, és ezt az időszakot rituáléként használták az emberi fejlődés céljára. Ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt. A nagyböjt kezdetben a keresztelésre való felkészülési idő volt, az ősegyházban ugyanis évente mindössze kétszer kereszteltek, húsvétkor és pünkösdkor. A gyermekkeresztelések általánossá válása után a nagyböjt átalakult a bűnbánattartás és a böjtölés idejévé. A húsvét előtti böjt az első időben rendkívül szigorú volt: tartózkodtak a zsíros és a húsos ételektől, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Sokáig tejet és tojásos ételeket sem fogyasztottak, napjában csak egyszer étkeztek.
Nagyböjtben nem illendő esküvőt, hangos mulatságot rendezni, általában csöndesebb az élet a templomon kívül is. Fontos, hogy ezt az időszakot mindenki
a lelke épülésére használja. Erre jó alkalom a keresztúti ájtatosság, amit nagyböjt minden péntekén tartanak a templomokban, kálváriákon. Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A hamvazkodásnak ősrégi hagyományai vannak. Már a zsidók is szőrruhába öltöztek és hamut szórtak a fejükre, ha bűnbánatot gyakoroltak. A hamu jól kifejezi azt, hogy porból lettünk, porrá leszünk. A hamvazáshoz használt hamu az előző év virágvasárnapi barkájából származik. A
népi hagyományokban is jelentős szerepe van a hamvazkodásnak, hiszen aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. Egyes vidékeken kifejezetten szégyennek számít, ha valaki nem vesz részt benne. Máshol e napon nem gyújtottak tüzet, hanem a gazdasszony hamuval szórta körbe a házat, hogy a bűn, a baj, a kár elkerülje a családot.
Böjtöl-e? - kérdeztük olvasóinktól.
NAGY József, zentai plébános:
- Természetesen. A böjt azt a személyes önfegyelmezést jelenti, ami személyesen engem visz közelebb Istenhez, vagyis engem nyit meg jobban az Isten igéjének és kegyelmének befogadására. Jézus korában és azon a környéken, ahol élt, a pusztába való kivonulás, az ételtől való, különböző jellegű megtartóztatás volt a jellemző és hatékony. Ezt látjuk Mózes esetében, keresztelő Jánoséban vagy akár Szent Páléban is, de a későbbi remeték esete is erre utal. Eltávolodva az élet forgatagától, az önmegtagadás eszközeivel készítették elő magukat az Istennel való bensőséges találkozásra, gyakran a nagy kinyilatkoztatások átvételére is. Mi más életkörülmények között élünk, más szokások, elkötelezettségek között, ezért nem egyszerűen imitálni kell ezeket az ősi gyakorlatokat. Nem elég csak a negyven nap alatt bizonyos napokon nem enni bizonyos ételeket, vagy időnként elmondani egy-egy keresztúti ájtatosságot, mint a nagyböjt jellegzetes imádságát, és ezzel letudni a nagyböjti gyakorlatokat. Nem elég csak egy ilyen stilizált előkészület. Az ilyen böjt engem arra emlékeztet, mintha valaki tavasszal kirakná a vázából a szalma- vagy művirágot a virágoskertbe azzal az indoklással, hogy ez már biztos ,,kivirágzott”, és még öntözni sem kell. Nincs ugyan semmi köze a virágoskert élővilágához, de az nem számít. Szerintem a böjtöt is le lehet stilizálni az előbb említett virágpéldához hasonlóan. Mit kellene igazán tennünk a nagyböjtben? Elsősorban azt fölmérni, hogy nekünk személyesen mitől vagy miből kell az összeszedettség ,,pusztá”-jába menekülni. Mi az, ami akadályoz minket az Istennel való kapcsolatunkban? Mi nehezedik rá a lelkünkre? Ez a fölmérés nagyon fontos, de ugyanakkor nagyon nehéz, igényes, nagyon nagy önkritikai készség kell hozzá. Ott kell lépnünk, ahol legfájdalmasabbnak tűnik a dolog, vagy legjobban megkérdőjelez bennünket, véleményeinket, magatartásunkat. Sokat segít ebben a felismerésben egy jó lelki tükör, egy jó lelki olvasmány, egy lelki vezető. Rádöbbenhetünk a hibáinkra, amelyek már olyan nagyon összenőttek velünk, hogy észre sem vesszük, vagy azt hisszük, hogy mi már ilyenek vagyunk, holott lehetne változtatni a dolgon, ha komolyan dolgoznánk rajta, illetve önmagunkon. A nagyböjt egyébként is a kegyelem ideje. Ezért a böjttel együtt az imádság ideje is. Többet és célszerűbben kell imádkoznunk, mint máskor. Ez a megvilágosodás és a kegyelem forrása is. A nagyböjt az a kegyelmi időszak, amikor nemcsak valamiféle jellemjavító gyakorlatokat végzünk, hanem Istenben kell elmerülnünk, sokkal inkább befogadni åt, mint ahogy azt előbb tettük. A nagyböjt alapvető feladata az emberi kapcsolatok javítása, helyreállítása. Ha nincs közösségépítés, azt jelenti, mintha Jézus vagy Szent Pál a pusztában maradt volna. Ha sikerül elmerülnünk Istenben, az eleve küldetést is kap, feladata is van. Gondoljunk a színeváltozásra (Mt 17, 1-9), amikor a hegyről le kellett menni, és adott időben tanúságot tenni. Pál apostol is a missziós útjaira vállalkozott a pusztai tartózkodás után. (Apcsel 13, 1-3). Ha a nagyböjt nem terjed ki az emberi kapcsolataink tartós javítására is, akkor voltaképpen nem értünk el semmit. Még ha sikeres is az egyéni vezeklésünk, ha az nem irányul az Isten országa és a közöttünk való építésre, akkor csak annyi, mint a hajnali harmat, ami felszárad a nap első sugaraira. Igyekezzünk úgy megélni a nagyböjtöt, hogy az minden évben egy újabb lépcső legyen az Isten felé, a teljes kibontakozásig az Isten országában.
FÜLEKI Anna, szabadkai nyugdíjas:
- Természetesen böjtölök, hiszen ebben a szellemben neveltek fel a szüleim. Mint ahogy kötelező volt karácsonykor megjelenni az éjféli misén, húsvétkor a szentmisén, úgy a böjtöt is betartani. Gyermekkoromban nem is volt ez nehéz, hiszen szegény családban nőttem fel, és sajnos ritkán került hús az asztalra. Ma is betartom a böjtöt, bár már nem csupán abból a megfontolásból, mint valamikor. Szinte egész éven át böjtölök, hiszen a gyomorbetegségem következtében nem fogyaszthatok zsíros, fűszeres ételeket. Húsfélét is ritkán eszem, így nekem nem jelent különösebb nehézséget a húsvétig tartó böjtölés betartása. Ilyenkor azonban a vezeklés, a bűnbánás jut főszerephez, amit én maradéktalanul be is tartok.
VARGA Irén, kelebiai kereskedő:
- Sajnos, nemcsak a nagyböjt idején vagyunk kénytelenek böjtölni. Három gyermekemet egyedül nevelek egy fizetésből, és bizony csak ritkán futja húsra. Ezért a nagyböjt idején sem ragaszkodom az önmegtartózkodáshoz, hiszen ha az Isten megengedi, hogy a gyermekeim nélkülözzenek, akkor úgy érzem, nincs miért vezekelniük a nagyböjt idején.
MOJZES Antal, bajmoki nyugalmazott tanár, a Dózsa György MMK tiszteletbeli elnöke:
- Én egy nagyon szegény családból származom. Annak idején a szüleimmel együtt mi, gyerekek is mindig betartottuk a nagyböjt előírásait. Hamvazószerdán például mindig elmentünk a hamvazásra. Ezenkívül minden vasárnap ott kellett lennünk a nagymisén a tanítónkkal együtt. Mivel a családom hatására magam is ilyen beállítottságú voltam, természetes, hogy a nagyböjtöt maradéktalanul betartottuk. Nagyon élénken emlékszem még arra, hogy ebben az időszakban igen gyakran került az asztalra pattogatott kukorica, és azt nagyon szerettük. Nekünk, szegény családból származó gyermekeknek szinte ünnepnap volt, amikor pattogatott kukoricát ehettünk. Ma már tudom, hogy ez volt az egyik legolcsóbb étel, amit a nagyböjtre hivatkozva édesanyánk elénk rakhatott, és mi úgy örültünk neki, hogy eszünkbe sem jutott: ez a szegénységünk bizonyítéka. Ma már egy kissé más a helyzet. Mivel az egyház meghirdette, hogy hatvanöt éven felül nem kötelező a böjtölés, de a feleségemmel közösen - persze, már nem olyan szigorúan, mint valamikor - ma is tartjuk magunkat ehhez a vallási szokáshoz.