Május 21-e és 28-a között színházi központtá vált Temesvár, nyüzsögtek a kritikusok, találkozhattunk régi barátokkal, illetve tizenöt ország társulata mutatkozott meg ez alatt a nyolc nap alatt. Az idei év különösen fontos Temesvárnak, hiszen Európa kulturális fővárosa, és a fesztivál programján természetesen ez is meglátszott, több olyan előadást nézhetett meg a közönség, mely a Fluiditás témakörében készült. A szervezők szándéka szerint ez egyszerre fejezi ki a színház folytonos változásban és átalakulásban levését, állandóságát, erejét, valamint az emberi természet azon képességét, hogy a legnehezebb időkben és körülmények között is megtalálja az előremutató irányokat.

Két vajdasági produkciót is láthatott a fesztivál közönsége, hiszen a TESZT-en jelen volt a Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház koprodukciójában készült Amikor Isten hasba rúg című előadás Urbán András rendezésében, valamint az Éjidő is, melyet jelenleg a Zentai Magyar Kamaraszínház repertoárján láthatunk, több színház művésze játszik benne Mezei Kinga rendezésében.  

Az idén is voltak visszatérő társulatok, például az olasz Teatro dei Venti művészei, akik szabadtéri óriásbábos előadásukkal, a Sárkánnyal érkeztek, de szinte már kötelező programpontnak számít sokunk nagy kedvence, Ivo Dimchev is, aki a Pokolba Jézussal című előadását hozta a 14. TESZT-re.

De nem csak visszatérőkkel találkozhattunk, tömérdek új társulatot is megismertünk, melyek közül kiemelkedő élményt nyújtott a görög Euripides Laskaridis (micsoda név) vagy a Cie. Belova-Iacobelli, melyről később még bővebben is írok majd. Három fiatal magyarországi performance-művész vizsgaelőadását is megnézhettük, és lengyelországi, észak-macedóniai, szarajevói csapatok is érkeztek a fesztiválra.

A szervezők valóban mindenre figyelnek, így a program része már évek óta az a kezdeményezés, hogy helyi, független színházak is bemutatkozhassanak egy off program keretében, ez az Extensions, s az idén az Arte-Factum Társulat, az Auăleu Színház és a Basca Színház egy-egy előadása kapott helyet.

Amit még fontos kiemelni, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2023 csapatával közösen a fesztivál kurátorai az idén három olyan előadást is műsorra tűznek a találkozó alatt, amely célzottan az LMBTQIA+-közösséget érintő témákat dolgoz fel a Fluid Perspectives nevet viselő szekció keretében. Emellett láthattunk kiállításokat, installációkat, hallgathattunk koncerteket, és minden egyes előadás után kerekasztal-beszélgetésre került sor az alkotókkal, ahol Kovács Bálint kritikus mellett a közönség is kérdezhetett, s ezek a beszélgetések talán a fesztivál legizgalmasabb részei közé tartoznak, hiszen egy picit közelebb kerülhetünk általuk a művészekhez, és néhány műhelytitkot is kicsalhatunk tőlük.

Mivel képtelenség lenne minden előadásról külön-külön írni, kiválasztottam néhányat, melyek talán a legnagyobb hatást tették rám a TESZT-en töltött napok alatt.

Az első a sorban mindenképp a Cie. Belova-Iacobelli Chayka című darabja, mely egy koprodukció, az orosz Natacha Belova és a chilei Teresita Iacobelli hozta létre, mindketten Belgiumban élnek. A darab több évig készült, s egy idősödő színésznő emlékeibe lesünk bele egy színház kulisszái mögött. Chayka egy báb, melyet Teresita mozgat, de olyan mesterien, hogy már az első mozdulatok után azt érezzük, ez a báb valóban él, s ahogy felénk fordítja fejét, mélyen a szemébe tudunk nézni, s ő visszanéz ránk. Egy másik szereplője is van az előadásnak, ő a fiatal színésznő, aki biztatja Chaykát, hogy lépjen színpadra, s játssza el Arkagyina szerepét Csehov Sirályából, s ez lesz élete utolsó alakítása. Halványuló emlékek, bizonytalan mozdulatok, leépülés, mégis minden energiáját összeszedve még egyszer (talán utoljára) a valóság és a képzelet határán mozogva, de eljátssza az idős báb utolsó szerepét. Közben folyamatos diskurzust folytat a fiatal, őt mozgató színésznővel, nosztalgiázik és anekdotázik régi idők színházáról, fiatalságáról. Egy csodálatos előadás, melyet mindenkinek látnia kell.

A következő legyen a Szín(ész)Nők, melyet a Szkopjei Artopia csapata hozott a TESZT-re. Nem egy klasszikus értelemben vett előadásról van szó, az elején még az is elhangzik, hogy ez egy soha be nem fejezett darab, mely folyamatosan alakul, sok benne az improvizáció, és estéről estére egy kicsit másmilyen. Valójában belelátunk az előadók életébe, elmesélik, miért foglalkoznak színházzal, miért lett belőlük színész, szólnak olyan előítéletekről, amelyek körülveszik őket, de közben igencsak interaktív az egész, hiszen az egyik jelenetben egy idősödő úr masszírozza az egyik színésznő derekát, hogy az fel tudjon lépni, majd a másik színésznő kérésére olyan dolgokat sorolunk, milyennek nem és milyennek kell mindenképp egy színésznőnek lennie. Az előadás egy pontján pedig felkérik táncolni a nézőket, ott lassúzunk egymás mellett és egymással mi, nézők és a színészek, már nem is tudni, melyikünk melyik. A személyes történetek szinte mindegyikében megjelenő közös vonás, hogy megkérdőjelezik önmagukat, a színészetről, színházról feltételezett gondolataikat. Közel kerülünk hozzájuk, megkedveljük őket, együtt sírunk és nevetünk velük. Az előadás leírásából idézek: „A ГЛУМиЦИ című előadás mindent tartalmaz, ami a színház jövőjéhez szükséges: tudatosan szemléli saját létezését, viccet csinál belőle, és önelbeszéléssé alakítja, amelyben többek között az emberi munka is a tesztoszteron-instrumentalizáción kívül jön létre. Előadók, akiktől elvárják, hogy a tekintélyelvű maszkulinizált (művészi) vágyat szolgálják ki. A ГЛУМиЦИ című műsor kollektívája tudja, hogy nincs művészet, ha tekintélyelvű hatalom vezeti.”

Harmadikként pedig a görögöket emelném ki. Így egy csomagban, hiszen két görög előadást néztünk meg a fesztiválon, és mindkettő nagyon erősre sikeredett. Jómagam eddig kevés görög produkciót láttam, lehet, hogy ezek után jobban oda kellene figyelnem a kortárs görög színházra.

Euripides Laskaridis Relic című előadásában egy különleges, amorf lényt látunk a színpadon. Egy bizarr produkció ez, mely telis-tele van humorral és játékkal, hiszen Euripides játszik a hangokkal — olyan érzésünk van, mintha a színpad minden egyes pontja ki lenne hangosítva, így egy szög beleverése a falba robbanásszerűen hangosodik fel. Kiváló mozgása van az előadónak, s ettől a kitömött lényszerű formától sokszor válik nevetségessé, ahogy próbálkozik. Hiszen próbálkozik, jeleneteket villant fel nekünk. Lebilincselő színpadi jelenlétet látunk tőle.

A másik görög úr a Sadboi című előadással érkezett, mely az Athén & Epidaurosz Fesztivál és az OSMOSIS közös produkciója, az előadója Panos Malactos, aki a színpadi sebezhetőség legradikálisabb formáit kutatja, illetve villantja fel előttünk. Több erős jelenete is van az előadásnak, az egyik egy rituális dervistánc, melytől mi is megszédülünk, hiszen perceken keresztül tart. Egy vallomás szerelemről, szexualitásról, arról, hogy mindent áthat a technológia. Sadboit dobta a pasija, de ő megy tovább. Táncol és kering. Panos egy sokarcú előadó és táncos, tud lenni brutálisan férfias és egészen gyengéden nőies is. Mondhatni, mint egy görög isten.

Hát ők kerültek be nálam a legjobbak közé, de nem volt egyszerű a választás, igyekeztem olyan előadásokat és társulatokat egy picit jobban bemutatni, amelyeket talán nem mindenki ismer, de ezek után felkapja a fejét, ha valahol a nevüket látja.

Köszönöm TESZT, remélem, jövőre visszatérek.