Szűnik a görcs a szívemben. Végeredményben Lars öcsémnek is lesz némi haszna az egészből. Szegény Lars. Olyan szégyenlős és gyámoltalan. Miután szülők nélkül maradtunk, beköltöztünk egy olyan házba, ahol a szeretet nagyon ritka vendég.

— Ha engedelmesen viselkedtek, nem lesz semmi hiba — mondta dölyfösen a gyámunk, Young nagybácsi. — Ne feledjétek, hogy a vagyonom egy része tirátok száll.

Sajnos, a boldog óra nem akart felvirradni. Pedig krónikus vesebaj kínozta és túl volt a második szívrohamon. Cinizmusa egyre nőtt, és akkor sem lágyult meg a szíve, amikor Lars beleszeretett Angelinába.

— Az a leány szegény családból származik — mondta az öreg. — Nem kapott megfelelő nevelést, nem tartozik hozzánk.

Lars hiába beszélt Angelina erényeiről, a nagybácsi megmakacsolta magát, és hallani sem akart a leányról. Mi mást is várhattunk tőle?

Nekem szép jövőt jósolt. Vegyésznek tanultam, és abba reménykedett, hogy egyszer elnyerem a Nobel-díjat, hahaha! Csudára elborult az arca, amikor hírül vette, hogy egyetlen szenvedélyem a lóverseny és a kártya.

Szeretett sakkozni. Valósággal odaláncolt a sakktáblához. Gyakran akkor kerítette hatalmába a játék szenvedélye, amikor el akartam távozni hazulról. Ilyenkor a tudomásomra hozta, hogy Lars meg én csak abban az esetben részesülünk az örökségből, ha szófogadók vagyunk, és eleget teszünk minden szeszélyének. Úgy vigyorgott, akár egy leprás hiéna.

— Fiú — mondta tárgyilagosan —, az már bizonyos, hogy nem nyered el az idei Nobel-díjat, de ha valamiből élni akarsz, akkor törd egy kissé azt a léha fejed. Mától minden sakkpartit jegyzünk. Minden győzelmet és vereséget. A győzelem fejében pénz üti a markodat. A vereség után levonok a járulékodból. Értjük egymást?

Mit tehettem? Bólintottam, rendben van, az onklinak mindig támad valami ötlete. Magamban pedig elhatároztam, hogy rövidesen végzek a tirannussal. A méreg mellett döntöttem. Néhány csepp aconitet szereztem be az egyetem laboratóriumából, és a halált hozó folyadékot beleöntöttem a konyakjába. Éppen ma a nagybácsi furcsán viselkedett. Nem akart velem a sakkasztalhoz ülni.

— Ma este önmagam ellen játszom — mondta rosszkedvűen. — Nem akarok látni senkit sem. Martineznek, a szolgának kimenőt adtam. A sakkparti után előveszek egy regényt. Csak a bölcs adhatja át magát a pillanatnyi hangulatnak. Mehetsz, öcsém!

A gondterhelt Larsszal az előcsarnokban találkoztam.

— Elegem van mindenből. Angelina megmondta: vagy ő, vagy az onkli. Végem van...

— Én őt választanám, Lars.

— Igen, ez szépen hangzik. Miből fogunk élni? A nagybácsi kizár a végrendeletből...

— A problémák néha önmaguktól oldódnak meg, Lars.

— Számomra nincs megoldás. Még egyszer beszélek az öreggel... még egyszer és utoljára az életben. Hol találom?

— A könyvtárszobában. Hagyd békén az öreget. Ma este magába vonult a vénséges cápa. Lemondott a szokásos sakkpartiról is. Eredj el egy kocsmába, és feledd el a gondjaidat. Már majdnem tizenegy...

A méreg már biztosan hatni kezdett. Az öreg az első pillanatban enyhe görcsöt érez majd, és elátkozza a szakácsot. Azután elalszik. Mintegy harminc percig sétáltam a parton. Végül betértem egy csapszékbe. Fél tizenkettő. Vége. A méreg szívrohamot idézett elő. Szabad vagyok, és gazdag.

— Netán beteg az úr? — kérdezte a csapos aggódva.

— Minden rendben van velem — válaszoltam. — Adjon egy dupla konyakot.

Az idő gyorsan múlott. Én pedig szorgalmasan ürítgettem a poharakat. Fél három körül hazasettenkedtem. A zár körül babráltam, amikor a félhomályból előlépett egy rendőr.

— William Shatner? — kérdezte élesen.

— Igen...

— Menjünk be...

— Mit keres maga a házunkban?

— Megtudja hamarosan.

A házban vagy tíz civil és egyenruhás rendőr sündörgött. Az egyik sarokban Martinez, a szolga vacogott. Egy rendőrtiszt átlökte a másik szobába, majd hozzám fordult.

— Maga az egyik a testvérek közül?

— Igen. Az idősebb.

— A nagybácsikájukat ma éjjel meggyilkolták. Wagner felügyelő vagyok, és én vezetem a nyomozást. Menjünk át a könyvtárszobába.

Leültem egy karosszékbe, és vártam. Wagner felügyelő cigarettára gyújtott, és egy pillanatra sem vette le rólam fagyos tekintetét.

— Mesélje el nekem, hogy hol volt és mit csinált ma éjszaka!

— Szokásunkhoz híven a nagybácsikámmal és az öcsémmel vacsoráztam. Lars ezután visszavonult a szobájába. Én a nagybácsival ide, a könyvtárszobába. Beszélgettünk erről-arról, majd lejátszottunk egy sakkpartit. Minden este megmérkőztünk. Végül jó éjszakát kívántam neki, és elhagytam a házat. A hallban találkoztam az öcsémmel. Ő is éppen indulóban volt.

— Maga visszatért?

— Igen.

— Na és a szolga?

— Martinez is elhagyta a házat. Szabad napot kapott.

— Az ön vallomása megegyezik azzal, amit a szolga mondott. Hazatérőben világosságot látott kiszűrődni a könyvtárszobából. Az ajtó félig nyitva. A nagybácsikáját halva találták a sakktábla mellett. A partit a végjáték előtt hagyták abba. Maga említette nekem, hogy a vacsora után leültek a sakkasztalhoz...

Megdermedtem. Az ajkam elfehéredett, a szívem vadul dobogott. Hol lehet Lars? A felügyelő vele is beszélt, ez biztos. Távol tart bennünket egymástól. Hátha elszóljuk magunkat.

— Megállapítottam — folytatta a felügyelő —, hogy a nagybácsikája statisztikát vezetett a partikról. Az estinek nyoma sincs a noteszában. Talán maga vállalta az íródeák szerepét? Ez netán valami speciális mérkőzés volt?

— Nem, nem írtam le semmit. Ez... ez a parti...

Magam sem tudom, miért, de felálltam. A felügyelő a közvádló megsemmisítő pillantásával mért végig. Mindent tud! Besétáltam a kelepcébe.

— Maga látta utoljára életben a nagybácsikáját — mondta emelt hangon —, és maga látta holtan is, barátom. Emiatt nem írhatta be a noteszába a lépéseket.

— Miért faggat, ha mindent tud? Megöltem, igen, megöltem, mert gyűlöltem. Érti? Gyűlöltem!

A felügyelő tágra nyitotta a szemét.

— Ön ilyen gyorsan bevallja a gyilkosságot? Azt hittem, hogy nagyobb ellenállásba ütközöm.

Megrezzentem. Lesett a zászlócska. Bizonyítékok nélkül is lelepleztek. Milyen ostoba voltam és kishitű. Félek a rendőröktől. Ah, lebuktam, mint egy dedós.

— Ha már beismerte a tettét — mondta lassan a felügyelő —, akkor árulja el nekem, hogy hová rejtette a revolvert?

— A revolvert? Milyen revolvert?

— Ne bolondozzon, William. Én juttassam az eszébe, hogy a nagybácsikáját halántékon lőtte? Szükségünk van arra a revolverre, nohát. Hol az a fegyver?

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset