Amikor színjátszó mozgalmunkkal kapcsolatban az igényességről beszélünk, írunk, akkor általában különféle műfajokra, színpadi szövegekre gondolunk, pontosabban azok színrevitelére. Arra, hogy a társulatok mennyire igyekeznek a színházi szakma, a színpad elvárásait figyelembe venni, és eleget tenni a követelményeknek. Mindenesetre a kimunkált, szépen megkomponált, felépített, a sallangtól mentes (mindenekelőtt a színjátszók érdembeli munkáját veszélyeztető dilettantizmus elemeire gondolok) előadások, az igényesség iránti őszinte elkötelezettséget jelentik. Ez pedig hosszú évtizedeken át messzemenően meghatározta, és ma is meghatározza színjátszóink munkáját. Az említett igényesség azonban nemcsak az előadások színrevitelében nyilvánul meg, hanem például a színjátszó társulatok műsorpolitikájában is. Legalábbis ezt tapasztaltuk a múltban, és ezt tapasztaljuk manapság is. Én most erről az igényességről szeretnék szólni. Nem általánosságban, nem színjátszó mozgalmunk egészét véve figyelembe - hiszen ahhoz, hogy az igényességgel kapcsolatos állításom hiteles legyen, ismernünk kellene színjátszó társulataink több évtizedes tevékenységét és természetesen azt a műsorpolitikát, amely e tevékenységet mindenkor jellemzi. Ahhoz pedig, hogy megismerjük műkedvelő színjátszásunk múltját és jelenét, egy monográfiára lenne szükség. Egy monográfiára, amely valós képet adna erről a nemes tevékenységről. S ebben a kiadványban természetesen helyet kapna a társulatok műsorpolitikája, azok a szempontok, amelyek e koncepciót meghatározzák, és persze legalább az elmúlt század húszas éveitől kezdve bemutatott művek jegyzéke, repertóriuma! Hiszem, hogy egy ilyen monográfia a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jóvoltából meg is jelenik majd.
Ezúttal azonban műkedvelő színjátszásunk általános elemzése helyett (mindenekelőtt a műsorpolitikával kapcsolatban), megpróbálom az igényességet egy előadás révén, annak vonatkozásában érzékeltetni. A nagykikindai József Attila Színtársulat nemrég mutatta be Tamási Áron: Énekes madár című népi játékát. Úgy érzem, hogy ez az előadás igen alkalmas arra, legalábbis véleményem szerint, hogy érzékeltessük azokat a szempontokat, amelyek meghatározó szerepet játszottak a darab színrevitelében. Előbb azonban ejtsünk néhány szót a bánsági kisváros rangos színjátszó társulatáról.
Nagykikinda kétségkívül műkedvelő színjátszásunk egyik fellegvára. S mi - hála Barát Andrásnak, az Egység valamikori elnökének és a város magyar művelődési élete nagyra becsült elkötelezettjének - a 19. század derekától kezdve követni tudjuk Nagykikinda magyar nyelvű színjátszásának kibontakozását, erőteljes fejődést. Az Egység (a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület) negyvenedik (1985-ben), majd az ötvenedik (1995-ben), és végül a hatvanadik évfordulójára (2005-ben) megjelent publikációk, melyek Barát András lelkiismeretes munkáját dicsérik, hiteles képet adnak ugyanis az Egyesület munkájáról, különösképpen pedig a magyar nyelvű műkedvelő színjátszásról. Érdemes átlapozni ezeket a publikációkat, mert sok mindent megtudhatunk belőlük a mozgalomról!
De térjünk vissza Tamási Áron népi játékához! A Tamási-mű színjátszóink idei, péterrévei találkozóján szép sikert aratott. A zsűri is elismeréssel szólt az előadásról. Brestyánski Boros Rozália kiemelte Lepár Ferenc rendező-csoportvezető (az Énekes madár színre vivője) igényes darabválasztásait, izgalmas rendezéseit. S hangsúlyozta: Tamási Áron műveit színpadra állítani rendkívül nagy feladat és felelősség, elsősorban a nyelvezete, az ő nyelvisége miatt! Hasonlóképpen nyilatkozott Ágoston Pribilla Valéria, a zsűri elnöke is. Elmondta, hogy a társulatot igényes játék és darabválasztás jellemzi. Ő is megjegyezte, hogy csodálatos a nyelvezete Tamási Áron népi játékának. Egy mondatot kiemelnék a zsűri véleményéből: ''Tamási Áron rendkívül nagy feladat és felelősség, elsősorban a nyelvezete, az ő nyelvisége miatt”! Nos, biztos vagyok benne, hogy az Énekes madár című népi játék színrevitele ''nagy feladat és felelősség” volt a társulat számára, olyan próbatétel, melyet vállalnia kellett. A nagykikindai színjátszók azonban rendezőjükkel, Lepár Ferenccel az élen nem hátráltak meg a rendhagyó feladat elöl. Vállalkoztak rá, habár tudták, hogy Tamási Áron színpadi művei évtizedek óta nincsenek jelen Vajdaság színházi életében. Például az Énekes madár című népi játékot negyven évvel ezelőtt, 1971 októberében láthatta csak a közönség a Szabadkai Népszínház magyar társulatának az előadásában. A népszerű Tamási-művet ifj. Szabó István rendezte. Műkedvelő színtársulataink sem igen érdeklődtek Tamási Áron népi játékai iránt. Egyedül a nagybecskereki Madách Amatőrszínháznak volt bátorsága, hogy műsorára tűzze. Bambach Róbert rendezésében 1978 januárjában mutatta be az Énekes madarat a Béga-parti város társulata.
Hogy miért hiányoztak Tamási Áron művei színházaink s amatőr társulataink műsoraiból, azt nem tudom. Színikritikusaink valószínűleg érdemi választ tudnának adni erre a kérdésre. Izsák József irodalomtörténész, a Tamási-életmű egyik legavatottabb ismerője és szakértője egyebek között így vall róla: ''Számomra Tamási Áron egészében, tehát nem egyszerűen stílusára, népi világára való tekintettel korszerű, hanem mint jelenség, mint magatartásforma, mint a töretlen hit és élni akarás jelképe. Egyik-másik alkotása fölött lehet vitázni, szabad szeretni és elutasítani, stílusát lehet élvezni vagy nem szeretni, de a Tamási-gondolatot mégiscsak magunkévá kell tennünk, el kell fogadnunk, nekünk, akik egy gondban élnek, s ez: az erdélyi (s nemcsak az erdélyi) magyarság megmaradása és kifürkészhetetlen jövője feletti virrasztás, ha úgy tetszik: történelmi készenlét.”
A nagykikindai színjátszókra és rendezőjükre, Lepár Ferencre mindenképpen nagy hatással volt Tamási Áron stílusa, népi világa és persze gyönyörű nyelvezete. Érthető tehát, hogy ezek a szempontok nagyban befolyásolták az Énekes madár című népi játék műsorra tűzését és a társulatnak a Tamási-mű iránti őszinte elkötelezettségét. Mindenesetre egy figyelemreméltó előadást álmodtak színpadra. El kell még mondani, hogy ez az előadás, amely csaknem három és fél évtized után visszahozta nekünk Tamási Áron varázslatos világát, egyúttal tisztelgés is volt a nagy erdélyi magyar Kossuth-díjas író emléke előtt. Szerzőnk ugyanis 45 évvel ezelőtt 1966. május 26-án hunyt el, akkor távozott ebből a mi világunkból. Reméljük, hogy a következő Tamási Áron-bemutatóra nem kell majd újra csaknem harmincöt esztendőt várni.
(Megjegyzés: A nagykikindai József Attila Színtársulat néhány évvel ezelőtt vette fel nagy költőnknek, József Attilának a nevét. A társulat tagjai azonban továbbra is a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület tagjaiként végzik munkájukat!)