Mint határozott világlátású mérnököt és művészt a legváltozatosabb helyszínek, alkotások jellemzik. Minderről (is) beszélgettünk.

* Hogyan kerültél, illetve miért csatlakoztál az egyetemed Népi Építészeti Tudományos Diákköréhez?

— 1986-ban születtem. Az első néhány ezer önálló levegővétel után egy ráckevei, istállóból átalakított vályogházba kerültem. Ez a szoba-konyhás, vezetékes víz nélküli, lapolt deszkafödémű, kerti árnyékszékkel felturbózott háztáj lett az otthonom. Nem tartom magam „városi ficsúrnak”, így 2009-től újrakezdődő budapesti létem természetes módon kívánt magának ellenpontot. A 103 éves NTDK egy nagy hagyományú csoportosulás, mely egyrészt a Kárpát-medence magyarságának népi építészeti értékeivel, azok felkutatásával, rögzítésével, dokumentálásával foglalkozik, másrészt pedig hagyományos építőmesterségekhez kapcsolható építőtáborok szervezésével és lebonyolításával hozza közelebb népi gyökereihez az érdeklődő egyetemistákat. Ilyen hallgató voltam-vagyok én.

* Hogyan jutottatok el Nyugat-Bácskába, és milyen egyéb helyeken végeztetek felméréseket?

— Vajdaság 2012-ben került Fülöp István, az NTDK „kapitánya” látókörébe, lehetséges célpontjaként egy felmérőtábornak, Kárpátalja mellett. Lehetőség szerint a nyári táborok felváltva folynak, egyszer az anyaországban, másszor az elcsatolt területek valamelyikén. A módszertan persze nem vegytiszta: ajánlásra, megkeresésre vagy Budapestről származó ötletre is megkezdődhet egy-egy tábor szervezése. Doroszló, Gombos, Szilágyi esetében — emlékeim szerint — Vajdaságban kezdeményezték a rendezvényt, mely igen jól sült el. Olyannyira, hogy 2014-ben ismét helyi, Horgos környéki esemény szerveződött.

* Milyen munkákat tartalmaz a kiállítás, melyet elhoztatok Doroszlóra és Gombosra?

— A 2012. évi doroszlói, gombosi, szilágyi felmérések feldolgozott és kiállítási tablókra szerkesztett anyagát. Egy-egy tablót egyvalaki készített, és mindenki egy épületet dolgozott fel. Ettől szinte csoportos, tematikus kiállításnak is tekinthető az anyag.

* Milyen élmény volt Doroszló és Gombos építészeti, környezeti szempontból?

— A török utáni újjáépítés és a betelepítésekkel kapcsolatos településrendezési gyakorlat sajátos, viszonylag egységes utcaképeket eredményezett a két faluban, ahogyan ez másutt is történt. A Duna és árterülete közelsége igen jó termőföldet és gazdálkodási lehetőséget nyújtott a térségnek, így magától értődő módon a fejlett mezőgazdaság és a gazdag parasztporták létrejötte jellemzi a két települést. Ez persze — egy építész számára legalábbis — egyértelmű hatást gyakorol az épített környezetre — hosszú, általában több ütemben épült egytraktusú, vert falú házak egykoron náddal, ma cseréppel fedve. Kivételek ezalól az egyházi és a polgári épületek, például a doroszlói Bártol-ház.

* Talán nem titok, hogy a Budapest és Bácska közötti ingázás jellemez, de a pároddal együtt sokat utaztok szerte a világban. Mesélnél erről?

— Gyerekkoromban, amikor találkozni akartam apuval, építkezésekre kellett járnom vele. Ő ráadásul most Németországban él. Megszerettem az építést és a mászkálást is annak minden gyötrelmével, illetve szépségével együtt. Talán innen ered ez a nyughatatlanság. „Születtem Magyarországon”, éltem tizenhat helyen, öt településen, két országban — a sátortól a belvárosig terjedő skálán mindenhol. Legutóbb például egy stoppoló körutat szerveztünk magunknak a Budapest—Zágráb—Ljubljana—Graz—Bécs—Budapest vonalon, legközelebb külföldi önkénteskedést tervezünk. A család három országban él, a barátok ennél sokkal több helyen. Igazi Kárpát-medencei módi. Nincs megállás.

* „Szabadidődben” egyéb alkotómunkát is végzel, például verseket illusztrálsz, és zenélsz. Mi számodra az alkotás?

— Szabadság, élet, a saját világom... Csíkszentmihályi Mihály ezt magyarra tökéletesen lefordíthatatlanul flow-nak nevezi.

* Melyik a kedvenc építészeti korszakod, stílusod, és miért az?

— Még nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy kedvenceim lehessenek. Nem is erőlködöm, hogy ideológiát kényszerítsek magamnak bármelyik építészeti korszak mögé. Csak nagy általánosságban tudom elmondani, hogy mi tetszik, és mi nem. Tetszik az őszinteség, nem tetszik a gőg.

* Élettér szempontjából a tanyát, a falut vagy a várost részesíted előnyben?

— Bontsuk szét ezt a kérdést. Tanya, falu, kisváros, „nagy” város, főváros. Magyarországon nem léteznek nagyvárosok. Az I. világháború utáni események az ország szerkezetét ebből a szempontból is szétcincálták. A megyeszékhelyek (regionális központok) jelenleg túl kicsik ahhoz, hogy élvezhessük bennük egy nagyváros előnyeit. Van tehát egy szakadék a főváros és a falu között, mely több százezer fős különbség ugyan, mégis mindkettő hasonló nehézségekkel küzd. Sok fővárosi/nagyvárosi ember úgy gondolja, hogy egy külső kerület ideális átmenet a városi és a vidéki életforma között. Szerintem azonban ez inkább csak „öszvér” helyzet: egy ideig tetszetős, aztán magtalan. Ha majd módomban áll, biztosan nem voksolok egyikre sem, hiszen élvezem és kívánom a változást, a mozgást.

* Hol láthatóak még a munkáid, milyen építészeti projektumokban vettél részt eddig, és mik a terveid szakmai, alkotói téren?

— Járt már munkám (egy gázbeton szoborcsoport) a 2012. évi Velencei Építészeti Biennálén, féléves kari és egyetemi kiállításokon sok hallgatótársam alkotásával együtt, illetve a doroszló-gombosi tablók közt is. Több építőtáborban való részvételem során építettem fából kulcsosházat Tótvázsonyban, kőből hidat Borsodgeszten és sok más egyebet gyerekkorom óta. A Völgyesi Péter barátommal közös pályázatunk, mely a Káli-medence információs tábláit gondolta újra, különdíjat nyert. Gyakornokként lehetőségem volt Budapest ferencvárosi rehabilitációja során tervezői oldalról végigkísérni több épület megújulását, és részt vehettem néhány budapesti gyógyfürdő műemléki felújításában is. Halandóként a már említett versrajzokon kívül nemrég egy pályázatra jelentkeztem, és be is kerültem a Fiatalok Feketén Fehéren 2015 díjazottjai közé. Ennek eredményhirdetésére és tárlatmegnyitójára október végén került sor, a munkákból vándorkiállítás és katalógus is készül majd. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem mesterszakára felvételt nyerve várom a következő képzési szintet. Passzív hallgatóként januárban világjárásba kezdek. Eleinte önkénteskedést vállalok majd Franciaországban, később talán Spanyolországban, Németországban különféle építési projektumokban, mielőtt 2016 szeptemberétől újra visszaülnék az iskolapadba. Ha sikerül, nyugat-európai építészirodá(k)ban leszek majd gyakornok, de ennek szervezése még gyerekcipőben jár.