Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke alapítójának, Sinkó Ervinnek a végrendelete szerint minden évben Sinkó Ervin Irodalmi Díjat adományoz egy-egy fiatal írónak, értelmiséginek az elmúlt évben megjelent munkájáért, az irodalom és a kultúra életében fontosnak tekintett teljesítményéért. A háromtagú bírálóbizottság, mgr. Utasi Csilla mgr. Bence Erika és mgr. Ispánovics Csapó Julianna döntése értelmében az idei elismerést az október 21-én megtartott tanszéknapi ünnepségen prózai tevékenységéért Deissinger Ákos, az adai Műszaki Iskola fiatal tanára vehette át. Ákos a tanszék abszolvense, és egyike volt azoknak a fiataloknak, akiknek ötletéből és kezdeményezésére megszületett a manapság oly sokat emlegetett DNS folyóirat. A huszonöt éves fiatalember középiskolás kora óta ír kisebb-nagyobb prózai szövegeket. Munkáiból válogatás jelent meg a zentai zEtna Kiadó gondozásában A háromlövetűség dicsérete című, Beke Ottóval és Samu János Vilmossal közösen készített prózaantológiában.
- El kell mondanom, hogy szkeptikus vagyok valamennyire az írás, a prózaírás tekintetében - kezdte Deissinger Ákos. - Nagymértékű önbizalomhiány van bennem, és kétségeim is vannak az irodalommal mint kifejező formával kapcsolatosan. Talán ezzel magyarázható a zsűri és más értelmezők által adott meghatározás, a minimalista próza. Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy engem tüntettek ki ezzel az elismeréssel, nagyon örülök a díjnak, és köszönettel tartozom Beszédes Istvánnak, a zEtna szerkesztőjének, amiért lehetőséget adott arra, hogy az antológiában szerepelhessek.
* Az írásaiddal kapcsolatban többször is emlegetik a mágikus realizmust, a minimalizmust, a spontaneitást, sőt azt is tartják rólad, hogy újfajta mezővárosi anekdotázást teremtesz. Te hogyan vélekedsz erről? Miként jellemeznéd a műveidet?
- Nem szeretnék semmit se mondani a szövegeimről. Az a jó, akkor van talán irodalom, ha értelmezik, vagy olvassák, tehát, ha van befogadó. Saját szövegeimről nem szívesen beszélek, mindenki úgy értelmezheti, ahogy tetszik neki.
* Írásaid helyszíneit is megnevezed. Említed Adát, Moholt, Padét, Szajánt. Miért éppen ezeket a településeket választottad?
- Nem tudom, talán azért, mert itt élek. Én nem szántam nagy jelentőséget annak, hogy ebben a világban játszódnak azok a történetek, amelyek a szövegekben találhatók.
* Különleges hőseid vannak. Kérlek, mondj valamit róluk.
- Nagyrészt fiktív személyek. Úgy gondolom, ha a történet szempontjából működő figurákról van szó, amelyek az olvasóknak élményt nyújthatnak, akkor jó az a mű is, és jó az a személy is, akit mozgatok. Hogy élő személy-e vagy sem, az számomra teljesen mellékes.
* Egy helyen azt olvastam rólad, hogy kellő iróniával fordulsz a szövegeid tárgyához. Honnan ez az irónia, és mi a célja?
- Ilyen alapállású ember vagyok, hatalmas önirónia van bennem. Szerintem ez működik a szövegben, és tud építő formai jelleg lenni a szövegformálás során, és a szövegen lévő ironikus alapállás élményt nyújthat.
* Prózaíróként mit gondolsz, merre tart ma a vajdasági magyar irodalom?
- A múltkoriban a Magyar Szó egyik rovatában a könyvről kérdeztek. Akkor elmondtam azt, ami mellett most is kitartok. Nemcsak a vajdasági magyar irodalomról, hanem egyáltalán az irodalomról kell beszélni, mert a médiumok megváltoznak, és az irodalom lassú formának bizonyul az esztétikai élmény kifejezése szempontjából. Ezt magam is érzem, és ez jellemző a vajdasági magyar irodalomra is.
* Az adai Műszaki Iskolában tanítasz. Tanárként mit tapasztaltál, mennyire érzi magáénak az itteni irodalmat a felnövekvő ifjúság?
- Én azt hiszem, hogy gondolkodni tanítom a diákjaimat, hiszen sok közöttük az igazán értelmes és tehetséges fiatal, de nap mint nap tapasztalom, hogy nem olvasnak, úgy is mondhatnám, hogy egyáltalán nem ezen a csatornán értelmezik magukat. Szerintem az irodalomnak kellene jobban, egy kicsit agresszívabban keresnie a befogadót, mert a gyerekek nem olvasnak, a vajdasági magyar irodalmat pedig végképp nem ismerik. Mindez annak a következménye, hogy megjelentek olyan információs eszközök mint a televízió, rádió, az Internet, melyek erőszakosabban és - amit fontos hangsúlyozni: - gyorsabban közvetítik a jeleket, amelyekkel elhalmozzák a befogadót, így annak egyszerűen már nincs ideje leülni olvasni.
* Ha az olvasó nem közelít az irodalomhoz, miként közelíthetne az irodalom az olvasóhoz?
- Ha ma a kezünkbe veszünk egy nyugat-európai könyvet, akkor láthatjuk, hogy annyira esztétikus, annyira szép kiállítású, hogy már tárgyi mivoltában is próbál közelíteni, mert fontos, hogy még az olvasás aktusa előtt legyen esztétikai élménye a befogadónak. Tehát valóban keresnie kell a könyvnek is az olvasót.
* Most min dolgozol?
- Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az irodalom, ezért azt sem tudom, hogy irodalmat művelek-e vagy sem. Vannak a polcomon könyvek, de úgy gondolom, hogy az irodalom nem a polcon található, hanem azt művelni kell. Természetesen a szövegvilágok között mindig mozgok, és azokon keresztül folyamatosan értelmezem is magam, és megkonstruálom magam, ha ezt így mondhatom.
* Mondjuk tíz év múlva hol fogsz tartani, vagy hol szeretnél tartani?
- Hát, ha viccelődhetünk, remélem, hogy átveszem az irodalmi Nobel-díjat, és majd annak kapcsán beszélgethetünk itt.