Nemrég a kedvenc kávézómban ültem, amikor a mellettem levő asztalnál két kamasz fiú viccelődött egymással. Véletlenül meghallottam, hogy szóba került egy tízéves, vajdasági karatézó kisfiú is, aki megszerezte a Szerbia legfiatalabb bajnoka címet.
2012-ben részt vett az Európa-bajnokságon, és harmadik helyezett lett. Persze a poén tárgya nem a fiú sikere volt, hanem az interneten terjedő videó, melyen a fiatal tehetség lelkesen mesél a felkészülésről.
Az egyik mondatát idézték: „Apuval készítettünk egy ilyen szalmazsákot, egy ember méretűt, oszt azt kellett, azon gyakoroltam.” Mikor hazaértem, rögtön utánanéztem a videónak, melyet személy szerint nagyon aranyosnak találtam, de az alatta levő kommentárokat visszataszítónak, valósággal undorítónak tartom.
Ahelyett, hogy büszkék lennének, a — megjegyzem, nála idősebb — fiatalok, inkább montázsolt, ízléstelen képeket tesznek közzé a közösségi oldalakon. Felháborító látni, hogy a tinédzserek többségét hidegen hagyja az igazi tehetség, és napokat töltenek el azzal, hogy olyan személyt nevessenek ki, aki ilyen fiatalon olyasmit ért el, amit ők talán sohasem fognak.
Minden ember olykor-olykor hibázik beszéd közben. Tízévesen a kifejezőkészség még nem tökéletes, nagyon sokat javulhat még. Vajon a gúnyolódók képesek lesznek-e valaha arra, amire ő? Ezen mindenkinek érdemes elgondolkodnia. Szomorú látni, hogy sok ember észre sem veszi a saját hibáit. Könyörgök, egy országban élünk, segítünk, támogassuk egymást, és ne csináljunk bohócot azokból, akik viszik valamire. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy csapatban játszunk.
Tartsunk össze, mert ha egymás ellen fordulunk, magunk alatt vágjuk a fát.
