— Halász Béla püspök úrral Topolyán találkoztam először, 2015 februárjában. Jól emlékszem, segédlelkészt keresett maga mellé. Beszélgetésbe elegyedtünk, majd következett a meghívás. Ebből kifolyólag csakhamar személyesen is találkozhattam a pancsovai és a hertelendyfalvi gyülekezettel, pünkösdkor pedig már ünnepi legátusként jelenhettem meg közöttük. Majd jött a hivatalos kinevezés, és mivel az egyházi esküvőnkből adódóan egy hónap igazolt távolmaradást is kaptunk a kedves feleségemmel együtt, a helyi aratóünnepség idején végül mi is nekikezdhettünk a munkáknak. Előlegben rendszereztük a pancsovai egyházkerület teljes könyvtárát. Időrendileg tisztázott, továbbá jegyzőkönyvekkel is alátámasztott kimutatásaink vannak végre, milyen egyházi okiratokat birtoklunk, honnan és melyik évből. Furcsa, ám jóleső érzés volt számomra fellapozni a múlt néma tanúit, melyek az erdélyi „sorstársaikkal” ellentétben nem pusztultak el a Trianon utáni „felszabadítók” tüsténkedése nyomán — ekképpen indult beszélgetésünk május hó derekán Szilágyi Zoltán hertelendyfalvi tiszteletessel, püspöki segédlelkésszel. A székelyföldi Olthévíz szülötte ő, akit már több ízben is volt szerencsénk megszólaltatni. Nevéhez fűződik ugyanis a Pancsova-belvárosi református egyházközség templomá(ba)n és parókiájá(ba)n a kora tavasz óta folyamatos felújítási munkálatok segédkoordinálása, a nevezett egyházközség Facebook-oldalának megnyitása és folyamatos frissítése, valamint az internetes igehirdetés létrehívása. Ez utóbbi Heti gondolatok címen idestova már tizedik hónapja igyekszik szorosabb szálakkal egybefűzni az idehaza maradottakat és a jobb megélhetés reményében a nagyvilágba távozott végvári reformátusokat. Visszajelzések az adásról Európán kívül eddig Kanadából, az USA-ból, Argentínából és Ausztráliából, sőt Dubaj környékéről is érkeztek. A Szeretethíd program keretében készült videójukat másfél ezren nézték meg, az oldal látogatóinak száma pedig elérte az ötezret. Szilágyi tiszteletes úr személyes kapcsolatai révén, 2015 karácsonyának estéjén, a Szegedi református egyházközösségnek köszönhetően a vojlovitzi egyházközség aktivistái csomagokat oszthattak szét falujuk gyermëkëcskéi között. Az ünnepkör végén, az ugyancsak szegedi „kirajzású”, Kékvödör projektum tartós élelmiszercsomagjait hozták át a határon, majd kézbesítették a hertelendyfalvi gyülekezethez tartozó rászorulóknak.

— Csapatmunka mindez, mely a kölcsönös elfogadásból, az egymás iránti tiszteletből, bizalomból tudott és változatlanul tud ma is töltekezni. — zökkent vissza elkalandozó gondolataim rengetegéből a fiatal lelkész. Szavait bizonyítandó egy vaskos gigabájtú e-mappát nyújt át nekem. Fellapozom. Benne másfél száz, az általa és párja által felvállalt gyülekezetekben megvalósított közös munkaakciót dokumentáló fénykép. A fotográfiákon még ennél is több, különböző korosztályhoz tartozó és őszinte mosolyú önkéntessel. Photoshopnak nyoma sincs!

— A renoválás során többször is előfordult, mint például a vízvezeték szerelésekor is utóbb, hogy a munkálatokhoz nem találtunk kellő szakembereket. Viszont, Istennek legyen hála, több olyan — főként 30 és 35 év körüli — fiatalember is akadt a gyülekezetben, aki töredékében ugyan, de értett a szakmához. Nos, ezek a legények/családapák „beadták a közösbe” tapasztalataikat, és két idősebb, ugyancsak gyülekezeti tagunk vezetése alatt egy nap alatt mind a vízvezetéket, mind pedig a szennyvízcsatornát sikeresen üzembe helyeztük a parókián, illetve a templomkertben. Mi tagadás, e gesztusuk szinte könnyekig meghatott. Ekkor értettem meg igazán, mennyire fontos a személyes kontaktus, mennyire fontos érthetővé és elérhetővé tennem magam a közösség előtt. Egy bensőséges kapcsolatnak ez a közvetlenség az előfeltétele. A nyitottság állapota, melyben nemcsak a gyülekezet hallja meg üzeneteidet, meg hogy mire is van/volna szükséged, de te, önmagad mint lelkipásztoruk, szintén meghallod (s)óhajukat, kérésüket, igényüket. Mert az a lelkész, aki hét közben láthatatlan, az vasárnap érthetetlen!

* A fizikai megújulás mellett a hitbéli gyarapodás is lényeges momentum egy gyülekezet mindennapjaiban. Szolgálatod esetében ez a lelki építkezés konkrétan mi(k)ben nyilvánul(t) meg Pancsován, illetve Hertelendyfalván?

— Minket a teológián arra tanítottak, hogy egy gyülekezet központi problémáját mindig belülről kell megközelíteni. Az itteni közösség leginkább a fiataljai és a középgenerációja körében tapasztalt kényszerű, gazdasági előjelű elvándorlást fájlalja. Viszont akadnak ennél súlyosabb gondok is, amelyek az úgynevezett családlátogatási-lelkigondozási projektum megvalósítása idején törtek felszínre. Ezeket a látogatásokat Halász püspök úrral közösen végezzük. Ittlétem alatt több alkalommal olyan családi problémával, illetve kompromisszumos helyzettel is volt alkalmam találkozni, amikor a kérdésben érintett fél/felek segítőtársat remélt(ek) jelenlétemben. Ilyenkor mindig vigyázok, hogy semmiképpen se lépjem át az úgynevezett külső megfigyelői szerepkörömet. Melyből ha ki is lépek — és fontos, hogy ezt bármikor megtehessem! —, az illető eleve meglévő és működő családi rendszere nem omolhat össze. Örülök, hogy a helybéli fiatalokkal, feleségemmel egyetemben nemcsak gyülekezeti, de jó baráti kapcsolatokat is sikerült kiépítenünk. A legutóbbi, majálisi találkozónk is erről szólt valójában. Ültünk együtt az esti tábortűz mellett mi, illetve a ránk bízott gyülekezetek fiataljai, és beszélgettünk. A párkapcsolatról, annak felépítéséről, lényegéről meg arról, hogy én mint lelkész milyen tanácsokat tudnék adni nekik kérdéseikkel, gondjaikkal kapcsolatosan. Több olyan magvas témával kapcsolatban kérdeztek, ráadásul önmaguktól, amely egyébként gyakran többórás lelki gondozás során sem kerül szóba.

* Korábbi beszélgetéseink alkalmával többször is kiemelted, az igehirdetésnek több formája is létezik. Kifejtenéd, mire gondoltál?

— A hangzó és a papírra vetett igehirdetés mellett meglátásom szerint a néma misszió gyakorlása is igen lényeges egy-egy egyházközségen belül. E fogalmon konkrétan azt értem, hogy minden gyülekezeti tagot meg kell hallgatni, meg kell próbálni megérteni, mindeközben pedig nekünk, akiket ezek az emberek megszólítottak, nem ártana némának, azaz csöndben maradnunk! Teret adnánk ezzel a „megnyílóknak”, hogy érdemben tudjanak gondolkodni és elcsendesedni, mígnem végül önmaguktól találják meg azt a megoldást, amelyet igazán keresnek.

* Újvidék. Apáczai Diákotthon...

— Igen. Püspöki segédlelkészi szolgálatomnak egyik igen kedves állomáshelye. Az intézmény vezetői eddig több ízben is felkértek már, hirdessem az Igét középiskolás/egyetemista diákjaik körében, tartsak előadást számukra. A találkozások során remek baráti viszony alakult ki közöttünk, melyre hiszem, hogy a továbbiakban még inkább tudunk majd kölcsönösen építeni. A közelmúltban — részleges közbenjárásomra — ez az újvidéki diákcsapat a pécsi Kosztolányi Dezső Céltársulással is sikeresen kapcsolatba lépett. Új távlatokat nyitva ezáltal e két diákintézmény — anyaországi és délvidéki — gyümölcsöző együttműködése felé. Pécs városát említve egyébként egy sikeresen megvalósított református cserediákprogramról is illene szólnom. A projektum hertelendyfalvi „visszavágójához” a helybéli székely—magyar közösség ugyancsak egy emberként nyújtott segítő és befogadó jobbot.

A beszélgetést kiegészítendő jegyzem le ide, szinte zárszóként, azt az adatot, amelyet az al-dunai református székely közösségben szolgálatot teljesítő Szilágyi házaspár napjaink legnépszerűbb közösségi portálján tett közzé. Méltatva a háttértámogatási logisztikával gyárilag is felruházott négykerekű közlekedési eszközük teljesítményét: Opel márkájú személygépkocsijuk, csupán egy esztendő leforgása alatt, több mint 45 000 kilométert futott le. Ebből az egyházi szolgálat kereken „csak” 40 000 kilométert tesz ki. Áldás és békesség további munkájukra! Mindnyájukéra!

A nyitókép Petar Vasilčin felvétele