• Szabó Palócz Attilának, a Képes Ifjúság akkori főszerkesztőjének az ötlete volt, hogy olyan rovatot indítson, amely rendhagyó módon mutatja be a drogokat. Ez a cikksorozat jelent meg a kötet egyik részében. Gondolom, nem volt véletlen, hogy téged keresett meg a felkéréssel...

— Még nem voltam rendes munkatárs a Képes Ifinél — habár már középiskolás korom óta írogattam a lapba, így régi volt az ismeretség —, de Palóc tudta, hogyan bulizom, ezért kért fel. Hangsúlyozta, hogy ez valahol egy drogprevenciós rovat lenne, szórakoztató, személyes történetekkel, és annyiban rendhagyó, hogy nem egy indokolatlan tiltás, hanem a saját véleményem arról, mit miért igen, illetve mit miért nem. Örültem a felkérésnek. Egy nyár alatt megírtam mindent, mielőtt elmentem katonának, és heti rendszerességgel jelent meg a rovat. Nem sokkal a leszerelésem után fel is vettek a Képes Ifihez, és a rovatot még nagyjából két évig folytattuk, 2002 és 2004 között. Így áll össze a kötet, illetve mivel eltelt bő tíz év, utólag kiegészítettem az új tapasztalataimmal.

• Többször is hangsúlyozod, hogy senkit sem akarsz rábeszélni a tudatmódosítók használatára, viszont lebeszélni sem, egyszerűen csak leírod, milyen fizikai, pszichikai hatásuk van. Mit mérlegeltél?

— Ez nagyon nehéz, mert akárhogy írsz egy ilyen témáról, ha valaki kíváncsi, illetve hajlama van, akkor könnyedén kedvet kaphat. Ezt magamról is tudom. Van egy magyarországi kiadvány, A kábítószerek világa, mely a Kádár-rendszerben született, egyértelműen elrettentő célzattal. Aztán olyan jó ötleteket találtunk benne... Például a szerecsendióról vagy a dinitrogén-oxidról, vagyis a kéjgázról is innen szereztem tudomást. Mindenkinek istenadta joga, hogy kipróbálja ezeket a szereket. Arról meg, hogy micsoda legális meg illegális, csak annyit tudok mondani, hogy a legrombolóbb szerek — a hígító, a csavarlazító, a ragasztó — mind legálisak, hozzáférhetőek, olcsók. És persze beszélhetnék az alkoholról is, hogy az testileg és lelkileg mennyivel rombolóbb a család vagy a társadalom szintjén, mint például a cannabis. Kubiszyn Viktor barátom készítette a könyv fülszövegét, ő írta a Drognaplót is. Ott a heroinról van szó, és biztos, hogy ez is valakinek kedvet csinál. Burroughs is kedvet csinál a heroinhoz, Bukowski a piához, Hunter S. Thompson pedig mindenhez. Ez egy ilyen dolog. Én ennyit mérlegeltem, a többit meg mérlegelje az olvasó.

• Mit gondolsz, vannak olyan művek, amelyeket csak valamilyen tudatmódosítóval lehet igazán élvezni vagy érteni? Gondolok itt a művészetekre: irodalom, film, zene...

— Ez elképzelhető, viszont a válaszom az, hogy ha egy zeneszám, egy könyv, egy színdarab csak akkor működik, ha hatása alatt vagy egy szernek, illetve ismered azt, akkor nem érte el a célját. Egy jó mű mindenkire kell hogy hasson, tapasztalat nélkül is.

• Szoktál azon gondolkodni, hogy más volna-e az életed, ha nem kezdesz el drogozni?

— Nem szoktam, de biztosan másmilyen volna. Szerintem szűkebb volna a látóköröm. Nyilván ismerni kell a szent mértéket — Hamvas Béla-i vagy Weöres Sándor-i értelemben. Visszatérve Kubiszyn példájára, én azért sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy a bojlert leszereljem, és eladjam, hogy szerhez jussak. Persze valamilyen szinten alkoholista vagyok, meg politoxikomán, de szinten tartom. Manapság sem határolom el magam semmitől, illetve van még néhány szer — például a meszkalin —, melyet szívesen kipróbálnék, viszont egy csomó dolog van, mellyel már nem élek. Manapság már minőségi italokat fogyasztok, jó dohányt szívok, meg időnként jó cannabist.

• Mindenkinek szubjektív, hogy mit ad számára a szer. Te miért csinálod?

— Nyitogat kapukat, ajtókat meg ablakokat. A racionális tudat, amikor bétában vagyunk hétköznap, az egyfajta tudatállapot. Itt is vegyi anyagról van szó, az idegsejtek közt lévő neurotranszmitterről, mely az érzékszerveiddel felfogott információt eljuttatja abba a központba, amely feldolgozza és értelmezi számodra. Ha fogyasztasz egy szert, hasonló dolog történik. De nem feltétlen kell növényi alkaloidokról beszélni. Jógával, meditációval is el tudsz jutni például az alfa állapotba, melyet nem árt megtapasztalni. Ez már filozófiai szint, a transzcendenciával való kapcsolatról szól. Rádöbbent arra, hogy a hétköznapi tapasztalat valószínűleg nem vezet el a lényegig. A tudatalatti megnyitása terápiás hasznú is lehet, akár betegségeket is tudsz vele kezelni. Most inkább a meditációról beszélek, de egy cannabisos állapottal is eljuthatsz egy revelációhoz, ami egyébként nem sikerülhetne. Ez fontos, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért iszom meg egy pohár bort, hogy a mindenhatóval találkozzak. Egy kicsit ellazít, kiemel ebből a racionális állapotból, mely nálam szinte kóros, mert egyfolytában kattog az agyam, és szó szerint a szívemre veszek dolgokat. Viszont ha van egy enyhén cannabisos estém, akkor napokig jól vagyok, aztán pedig ahogy ürül ki belőlem, úgy térek vissza ebbe az aggodalmasabb állapotba, mely aztán generálja, hogy nem érzem jól magam. Én nem azt mondom, hogy mindenki szívjon füvet, de lehet, hogy valakiknek nem ártana. Mondjuk, a politikusaink ha néha megkóstolnák, szerintem teljesen más volna a világ.

• Szerinted mi az a személyiségedben, ami miatt te nyitottabb vagy erre?

— Úgy gondolom, mindez az irodalommal indult. Nagyon sok szert kipróbáltam már, de az összes együttvéve sem közelíti meg azt, amit a szépirodalomtól kaptam. Vagy együtt zenélni jó zenészekkel: ilyenkor is olyan tudati és érzelmi állapot jön létre, hogy az maga a tökéletesség. Az igazán jó irodalmi művek ugyanígy nyitogatják a kapukat. Ez úgy indult, hogy egészen kicsi koromtól anyukám esténként olvasott föl regényeket, útleírásokat, és apukámmal hallgattuk. Az óvoda végére megtanultam a nagy nyomtatott betűket, aztán jöttek az Asterixek, onnantól kezdve pedig kitárult egy olyan világ, hogy ha soha semmilyen szert nem fogyasztottam volna, akkor sem volna hiányérzetem, mert az irodalmon keresztül ezt megkaptam. Azt hiszem, az irodalom meg a hozzá csatlakozó zene nyitogatta ki az első kapukat, akkor kezdett el érdekelni az összes ajtó, kapu és ablak, melyet meg lehet nyitni.

• Visszatérve a kötetre, két részből áll. Az Utazásaim című szöveged mellett Brother Boli leveleit tartalmazza a könyv. Balatoni Boli Endréről van szó, aki a VHK üstdobosa volt, és 2012-ben hunyt el. Honnan indult a ti ismeretségetek, honnan a közös kötet ötlete?

— Nagy VHK-rajongó voltam, amióta először meghallottam. Velük nagy élmény lett volna együtt zenélni. Bolival doboltunk együtt, de már az is egy nagyon jó élmény volt — most is beleborsóztam. Boli, remélem hallasz! Őt előbb csak passzívan ismertem, úgy, hogy én lent, a közönségben pogóztam, ő meg fönt zúzta az üstdobokat. Aztán kialakult egy ilyen szerencsés helyzet, hogy egy másik jó barátom, Varga Laró István megalapította a Narco Polo nevű zenekart, melyben Boli szintén játszott. Ennek az együttesnek egy ideig volt egy zentai énekesnője, Polgár Lilla, aki többször is elhozta a csapatot Zentára. Egyik alkalommal a gitártanárom szépreményű rock-metál kocsmájában, a Speed Limitben léptek fel, és akkor kezdődött el a barátkozás. Hatalmas élmény volt. Aztán hamar felmerült az utazós téma. Boli előtte is kiruccant egy-két hónapra Ázsiába, Afrikába, de amiről a könyv szól, az egy másfél évig tartó road trip volt. Először baráti körlevelet írt, és amikor elolvastam, rögtön válaszoltam neki, hogy ezt le kell közölni. Persze ő azonnal rábólintott, onnantól pedig tudatosan úgy írta meg a kalandokat, részletesen. Két közös tervünk volt Bolival. Egyszer, amikor itt aludtak nálam, felvetettem, milyen jó lenne egy közös kötet. Ő is nagyon lelkes volt, azt mondta, biztos vennék, mint az Unicumot, de ez akkor annyiban maradt. Utána sajnos az történt, hogy ő Szumátrán elhalálozott, elment a csillagokba dobolni. Én írtam a nekrológot, melyben szintén megígértem neki, hogy ez a könyv meg fog születni. A másik tervünk pedig egy VándorGalócák nevű pszichedelikus punkzenekar volt, de ez már nem valósulhat meg. Az ígéretemet viszont teljesítettem, és ez azért megnyugvás, mert ha valakinek kétszer is megígérek valamit, főleg, ha másodszor egy nekrológban, akkor úgy érzem, nem volnék gerinces ember, ha ez függőben maradna.