A XVI. Benedek pápa jóváhagyásával október 30-án a nagyváradi székesegyházban boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, aki 1911. február 11-én született Feketetón, s március 4-én Csókán keresztelték meg. Később a családjával Temesvárra került, iskolái elvégzése után ott szentelték pappá, majd 1949. február 14-én titokban püspökké. Még abban az évben letartóztatták, Románia akkori leghírhedtebb börtöneiben sínylődött, mígnem 1953-ban Nagyenyeden kiszenvedett.
Az 1989-es romániai fordulat után Tempfli József nagyváradi püspök a Szentjobb Székeskápolna kérésére indítványozta boldoggá avatását. Ennek eredményeként született meg a Szentatya döntése, és kezdődött el a készülődés a rendkívüli eseményre, amely október 30-án lesz a nagyváradi bazilikában. Ehhez fogható horderejű egyházi ünnep több mint nyolcszáz éve nem volt Nagyváradon, akkor - 1192-ben - a városalapító László királyt avatták szentté. A boldoggá avatásra való készülődés részeként Feketetóra látogatott Böcskei László nagyváradi megyés püspök, aki a nyugalmazott Tempfli Józsefet váltotta fel a főpásztori székben.
- A rendkívüli eseményre készülve próbáljuk kiemelni vértanú püspökünknek a személyiségét, magatartását és példáját. Kísérőimmel, a nagyváradi egyházmegye papnövendékeivel, valamint néhány papmunkatársammal egyrészt azért jöttünk Feketetóra, hogy közvetlenül a boldoggá avatás előtt kapcsolatra lépjünk a szülőfalu híveivel, és meghívjuk őket az ünnepségre, hiszen közülük való volt. Másrészt pedig nem titkolt szándékom, hogy a falu szülöttjének példáján fellelkesülve a fiatalok figyelmét a papi hivatásra irányítsam, mert Bogdánffy Szilárd életpéldája sokat tud segíteni azoknak, akik a mai nem könnyű világban készülnek a papi szolgálatra - mondta Nagyvárad 82. főpásztora.
* Két éve került a nagyváradi egyházmegye főpásztori székébe. Miként éli meg ezt a nagy ünnepet?
- Rendkívüli esemény ez számunkra. Kegyelmi idő. A nagyváradi, temesvári, szatmári és gyulafehérvári egyházmegyék területéről származó személyeket avattak már boldoggá, szentté a magyar egyházban Szent László óta is, de korábban ezek a rendkívüli alkalmak Rómában történtek. A rendkívüliség másik vonatkozása pedig, hogy az anyaszentegyház kimondja a világ előtt, hogy Bogdánffy Szilárd a hitért adta életét. Azért hangsúlyozom ezt, mert Szilárd püspök az első, akit egyházunk a kommunista börtönök vértanújaként ismer el. Természetesen ott vannak a többi püspökök is, akik vele voltak, együtt szenvedtek és haltak meg. Úgy gondolom, most elindul az ő boldoggá avatásuknak a folyamata is. Köztudomású, hogy időközben Scheffler János szatmári püspök boldoggá avatási dekrétumát is jóváhagyta a Szentatya, így jövőre Szatmáron is lesz boldoggá avatás. Az esemény rendkívüliségét tehát abban látom, hogy végre kezdjük kimondani: vannak hőseink, akikre érdemes odafigyelni, másrészt pedig fontos, hogy a helyi egyház helyben tapasztalja meg a boldoggá avatás felemelő pillanatát, mert napjainkban nagy szükség van az olyan lelki töltekezést adó eseményre, ünnepre, amilyenre most 818 év után nyílik alkalmunk ismét. Az ünnepségen a Szentatya küldöttjeként a szentté avatási kongregáció elöljárója hirdeti ki a boldoggá avatási dekrétumot, s Erdő Péter bíboros érsek úr mutatja be az ünnepélyes szentmisét, amelyre meghívtuk a magyar nyelvterületeken szolgálatot teljesítő püspököket azokkal a személyiségekkel együtt, akik valamiképpen kapcsolódnak egyházmegyénkhez.
* Bogdánffy Szilárd személyiségének alakulásában mennyire játszott szerepet a környezet, a falu?
- Egy fa fejlődésére kihat az, hogy milyen gyökerei vannak. Egy ifjú lélek fejlődését pedig nagyban befolyásolja az, hogy milyen vallásos környezetben nevelkedik. Ez segíti őt abban, hogy Isten terve, akarata kibontakozzék benne. Bogdánffy Szilárd Feketetóról indult, s a keresztség által Csókán lett Isten gyermeke. Isten terve Bogdánffy Szilárddal tehát már itt, Feketetón kezdett kibontakozni. Éppen ezért Feketetó és az egész nagybecskereki egyházmegye büszke lehet arra, hogy a nagy példakép innen származik.
* A magyar szentek és boldogok a nemzeti egységet is erősítik. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Tempfli József nyugalmazott püspök úr, hogy mindegy, hol vagyunk mi magyarok szétszóródva a világban, együtt vagyunk, mert a Jóisten velünk van. Nemzetalapító királyunk nem hiába ajánlotta nemzetünket Szűz Mária oltalmába, akárcsak Szent László királyunk is, mert látjuk, sok más nemzet eltűnt, vagy kis nemzetté zsugorodott össze a világban. És habár még mindig érezzük az ateista kommunista hatalom fél évszázados uralmának hatását, azért már a felemelkedés jelei is megmutatkoznak a megkezdett harmadik évezredben. Meglátása szerint mennyire fontos az összetartozás érzése?
- Az elmúlt évtizedekben megtapasztaltuk a szét- és elszakítottság érzését, azt is, hogy mit jelent egy határ közöttünk. Tudtunk egymásról, de a kapcsolatokat nagyon nehéz volt ápolni. Most már a határok átjárhatóbbak ugyan, de szükség van a szorosabb kapcsolattartásra, hiszen közös a múltunk s többé-kevésbé a jelenünk is, jövőnk azonban csak akkor lesz, ha össze tudunk fogni. És itt nem is szorítkoznék csak a nemzeti összetartozásra, hiszen történelmi múltunk más népekével is közös. Fontos ezeknek az összekötő szálaknak az erősítése, különösen most, amikor lépten-nyomon tapasztaljuk a széthúzást, a szembefordításra való törekvést. Céljuk az összefogás bomlasztása, mert ahol nincs meg az egység, ott már közel a vég, ott már elveszik a hit, az anyanyelv, a népi hagyomány. Elveszik az egyéni identitás, elveszik az a sokszínűség, ami tulajdonképpen széppé teszi az életet.
* A sokszínűség megtartásában milyen szerepet játszik a nevelés, az egyházi iskolák életre hívása?
- A nevelés, az oktatás mindig fontos része volt az egyház tevékenységének, napjainkban azonban talán még inkább az. A fiatalok megszólítását, a párbeszéd kialakítását már plébániai szinten kell kezdeni. Napjainkban is sokszor hallani, hogy a mai fiatalok nem képesek, nem hajlandók figyelni az egyház üzenetére, pedig ha megfelelően szólítjuk meg őket, és helyet adunk nekik, akkor az érdeklődésük sem marad el. Nagyon fontos továbbá az iskolai hitoktatás, amelynek során minden régiónak ki kell használnia a maga lehetőségeit, mert ha mi nem használjuk ki őket, kihasználja más. Nem szabad azonban tantárggyá süllyesztenünk a hittant, mert az nemcsak ismeretközlés, hanem - főként - hitre nevelés is. Másik fontos szempont, hogy nem kell mindig várni a tömegekre, hanem meg kell keresni a nyájat, és ha kevesen vannak is, akkor is ugyanolyan hűséggel és szeretettel kell őket felkarolni, hogy érezzék, tényleg otthonra találtak az egyházban.