Prológus: „Lantos Lajos, a verseci önkormányzat képviselő-testületének tagja, a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke és a Herczeg Ferenc Társaság alelnöke a dél-bánáti szórványmagyarság identitásának megőrzése és a szülőföldön maradás elősegítése érdekében végzett több évtizedes munkásságáért […] a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.”
A határokon átívelő gratulációkhoz — a legújabb kor által támasztott követelményeknek eleget téve — ezúttal jómagam is villámposta által csatlakoztam.
Ez van, ezt kell szeretni… oktattak egykoron tanítómestereim. Mintha már akkor, évtizedekkel ezelőtt ráéreztek volna: jönnek majd idők, melyek hozadékai ellen aligha lesz/marad bármelyikünk számára is apelláta. Szóval, miután a fentebb leírt tények hivatalosan is publikussá lettek, üdvözlősoraimat is útnak bocsájtottam. Érdsomlyó, azaz Versec városába. Lantos Lajos bácsi és neje, Ilonka néni e-levelesládájába küldve. Ámbár szívesebben kerestem volna fel őket inkább személyesen… Az üdvözlősorok mellé, annak rendje s módja szerint, helyeztem még néhány, hellyel-közzel nemcsak szakmai, de személyes hangvételű, viszont mindvégig sarkalatos kérdést is. Melyre választ reméltem, s — köszönet mindkettőjük fáradságáért — nem tettem hiába.
Fotó: Martinek Imre felvétele
Lajos bácsi válaszait felesége, Ilonka néni gépelte be. Olykor-olykor saját gondolatait is belészőve a textusba… A nő, a hitves, a hűséges társ, kinek jelenléte és támogatása nélkül sikeres férfiember talán sohasem létezett. Mióta világ a világ. Lantoséknál persze e „képlet” vice versa is érvényes. Mindezt figyelembe véve döntöttem végül afelől, mely fotó is tudná a legteljesebben érzékeltetni mindazt, mit pusztán szavakkal igen körülményes és meddő próbálkozás lenne elmondani. Mert míg a kimondott/leírt gondolatoknak jobbára szubjektív fajsúlyuk van, melyek terhének felvállalása nyilatkozónak és tolmácsnak egyaránt lovagias kötelessége, addig a fénybe írt pillanat(ok) hangulata lényegre törő tömörséggel hozza a valót: a közösségi elismeréssel megkoronázott utat ők ketten, közösen járták végig! A folytatásban is bizakodva. Persze némi elengedhetetlen szusszantás után.
S noha egy valóban cseppet sem könnyű feladat elé állítottam mindkettőjüket, tizenpár órán belül a válaszok is befutottak megküldött kérdéseimre.
— Valóban nehéz feladattal bíztál meg bennünket, de igyekeztünk helytállni. Dátumra pontosan 1998. február 28-án lettem egyesületi elnökké választva. Előtte hét évig alelnöki munkát végeztem. Gyerekkoromtól, szüleimmel együtt, tagja voltam a verseci magyar kultúregyesületnek. Ez idő tájt szökkent szárba, majd terebélyesedett egyre habitusomban a hagyomány iránti szeretet, a ragaszkodás, a tenni akarás. Nemcsak rendkívül jóleső érzés, de egyúttal meglepetés is volt mindnyájunk (családunk és közösségünk) számára az az ajánlás, az állami kitüntetésre történő felterjesztés, amelyet személyesen dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke fogalmazott meg. Még nagyobb volt az öröm, miután Magyarország pozitívan fogadta s bírálta el a gesztust. Nyilvánosan elismervén ekképpen, illetve kitüntetéssel jutalmazván mindazt, amit a verseci magyar közösségért oly régóta végzek. Helyesebben: végzünk! Elvégre csapatmunka ez, ahol minden egyes tag (lélek)jelenléte számít. Szívből köszönöm. A bizalmat, a megtiszteltetést… Egy örömteli pillanat ez életünkben. Egyúttal motiváció is az elkövetkezendő időszakra. Csak legyen hozzája egészség!
Fotó: a Lantos család fotóalbumából
Nem is oly régen (az Úr 2007. esztendejében jártunk!) az akkoriban igen népes verseci magyar kultúrások a szomszédos nagyszeredieket is („mellesleg” Nagyszered Lajos bácsi és Ilonka néni szülőfaluja is egyúttal) védelmező szárnyaik alá fogadták. Történt mindez a dél-bánáti betlehemes és karácsonyi népszokások sorrendben XI. találkozóján, mely vándorjellegű rendezvénynek abban az évben a helyi Petőfi Sándor MKE volt a házigazdája. Tizennyolc esztendővel később, vagyis napjainkban minderről már csak színehagyott fényképek tanúskodnak. Megannyi emberi elképzelés, álom, terv, illetve mindezek töredékeinek digitális és analóg formátumú őrzői. A létszámát tekintve egyre (le)morzsolódóbb, ámde éppen e tényből adódóan változatlanul szívós természettel bíró tagságú verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület vezetőjét a verseci magyarság jövőképéről is megkérdeztem.
— Voltunk. Vagyunk és leszünk — válaszolta az elnök úr a tőle megszokott tömörséggel. — A külföldi munka, igaz, elrabolta tőlünk fiataljainkat, de a régebbi időkben is voltak ehhez hasonló közösségi mélyrepülések… Viszont bizakodunk — vette át néhány gondolat erejéig férjétől a szót Ilonka néni. — Úgy, ahogy a búcsújáró ének is mondja: „Vándor fecske hazatalál, / édesanyja fészkére száll. / Hazajöttünk, megáld majd a boldogságos Szűz Mária!” Bizakodunk, és tesszük, mit tennünk kell és lehetséges.
Lantos Lajos egyesületi elnök úr mandátumai alatt több olyan, határokon átívelő közösségi/testvértelepülési együttműködés jött létre/erősödött (köztük a felvidéki Zéténnyel, a romániai Bánságban lévő Dettával és Dentával, az anyaországi Helvéciával és Badacsonytördemiccel), amelyek ma is élőláncot alkotnak. Mind a verseci és a (meg)nevezett települések magyarsága, mind a maguk a települések önkormányzatai között. Ezen kapcsolatok életben tartása és továbberősítése napjainkban is fontos mozzanat a verseci petőfisek mindennapjaiban. A közösségépítésbe természetesen a jószomszédi viszonyok ápolása és folytonos erősítése is beletartozik. Elsősorban Versec város területén (köztük a római katolikus egyházzal, a helybéli etnikumokkal…), de a teljes dél-bánsági régióban is (a még meglévő magyar művelődési egyesületekkel együttműködve). Változatlanul.
— A verseci kis közösségünk országhatárokon átívelő kapcsolatai is jól működnek. Különösképp Helvéciával és Dettával sikerült tartós és időálló kapcsolatot kialakítanunk és fenntartanunk. Mint ismeretes, és ez a laudációban is meg lett említve, a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület a helybéli származású írófejedelem, Herczeg Ferenc kultuszának megőrzését/éltetését is magára vállalta egy évi rendszerességgel tartandó, róla elnevezett emléknap(ok) keretében. Ennek folytatásában is bizakodunk.
Epilógus helyett… A verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület jelen esztendő májusában tölti be megalakulásának és azóta is folyamatos működésének nyolcvanadik évét. Ellenben, mivel maga a helyi magyarság kulturális töltetű önszerveződési sikertörténetének kezdete jóval korábbi datálású, úgy érzem, Dobó István főkapitánynak ama híres, az egri várvédőkhöz intézett lelkesítő beszéde a verseci magyarság esetében is helytálló. „A falak ereje nem a kövekben, hanem a védőkben vagyon” (Gárdonyi Géza: Egri csillagok).
