home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Ahol ment, egy kicsit világosabb lett”
Berényi Emőke
2016.08.01.
LXXI. évf. 30. szám
„Ahol ment, egy kicsit világosabb lett”

Esterházy Péterre emlékezve — Július 14-én elhunyt Esterházy Péter, akit azóta visszaemlékezésekben neveztek már irodalmi apafigurának, a magyar kultúra örökös miniszterelnökének, királyának, sőt Szent Petyájának, akire Isten a kortárs magyar irodalmat építette.

Biztos vagyok benne, hogy ezeket a jelzőket olvasva és a Facebook-üzenőfalakon kirajzolódó — Szegő Jánosnak, a Magvető Kiadó szerkesztőjének szavaival élve — Esterházy-gobelint nézve ő szelíden elmosolyodna, majd a tőle megszokott hihetetlen eleganciával, mindenféle gőgöt mellőző, óriási háttértudással, jól adagolt, keserédes iróniával tenné helyre azokat, akik most hiába keresik a megfelelő szavakat az Esterházy-nélküliség leírására.

Az életét tette fel a szókeresésre, a Mindentudás Egyetemén elhangzott A szavak csodálatos életéből című legendás előadásában erről beszélt: „Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel — nyelven a magyart értem —, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot, mert az még igaz lehet, hogy a kolléga volt az úr, a vers csak cifra szolga, ám végül is a nyelv az úr. Ezért van az, kérem, hogy hűséggel nem az országomnak, nem a hazámnak tartozom, nem az osztályomnak, ha van, nem a családomnak, hanem egyes-egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek.” A hetvenes évek végétől a Péterek nemzedékének legpéterebbikeként teljesen megváltoztatta azt, amit a magyar nyelvről gondoltunk. Igazi nyelvteremtő zseni volt, aki rettentően komolyan vette a játékot a szavakkal, de ez sosem váltott át nála népnevelő hozzáállásba vagy felsőbbrendűség-tudattal átitatott kioktatási szándékba.

Akadt persze, aki éppen ezt rótta fel neki: a közbeszédben rendszeresen lezsidózták, mivel Magyarországról mert nem a hazafiság lila ködéből kitekintve szólni, mivel a félmúlt eseményeiről mert nem tragikus színezettel, hanem — minő szörnyűség! — derűvel mesélni. Olyannyira megvolt benne ez a fajta kíméletlenség, hogy saját magát is képes volt élveboncolásnak kitenni: a fő művének tartott különleges családtörténetet, a Harmonia caelestist éppen két évvel később megjelent kiegészítő kötete, a Javított kiadás teszi jelentőssé, melyet azután adott közre, hogy tudomására jutott, édesapja III/III-as ügynök volt. Ez nemcsak egy irodalomelméleti értelmezésben fontos revideáló gesztus, hanem nyílt színi kifejtése annak az utóbbi évszázadban általánossá vált nagymagyar tapasztalatnak, amely így áll a Harmonia caelestis első mondatában: „Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot.”


Szerda Zsófi felvétele

Az utolsó író volt, aki rendszeresen forgatta az etimológiai szótárt, aki több tíz oldalas vendégszöveglistát vezetett a könyvei végén, aki élő lexikonként hatalmas műveltséganyagot mozgatott egy semmi kis beszélgetés alatt is. Ezért írta róla Bán Zsófia: „Hát akkor rendben, gondoltam. Hogy nemcsak a farnehéz pátosz, nem csak a szigorú, felemelt mutatóujj, hanem hogy ezt is lehet. És mégis van pátosz, és van mutatóujj, amely azonban nem a feddésről, a fölülről lefelé gesztusáról, hanem egy, a szó legmélyebb értelmében úri gatyába rázásról, a hely megjelöléséről szól. A helyünkről nyelvben, kultúrában, lélekben, játékban. Mutatja, erre gyertek, utánam, srácok, és mi, a sötétben botorkálva, mentünk, megyünk utána. Ott megy, utolérhetetlen.” És búcsúversében Tőzsér Árpád: „Égig lobogott holdezüst haja, / ahol ment, egy kicsit világosabb lett.”

Pályatársa, Sándor Iván így emlékezett meg róla: „Karinthy óta ő volt leginkább, aki méltóan tudott iróniával, kivételes s csak az általa birtokolt nyelven beszélni akár világkatasztrófákról is. Szerb Antal írta: »A nehéz súlyokat fel lehet emelni akrobata gesztussal is, de elegánsabb úgy tenni, mintha csak egy női zsebkendőt kapnánk fel a földről.« Péter »zsebkendőjében« benne volt az apja, a családja, az ország, az irodalom sorsa.” Élet és irodalom számára nem volt elválasztható egymástól. Miután a tavalyi göteborgi könyvvásáron való részvételének lemondásakor bejelentette, hogy hasnyálmirigyrákja van, rengetegen szorítottak a gyógyulásáért. És valóban, amikor az idei könyvhétre kiadták a betegsége krónikáját tartalmazó Hasnyálmirigynaplót, egy pillanatra elhittük, hogy a rákból is kidumálta magát. Hogy aztán egy kicsivel több mint egy hónapra rá elvágtasson az érzékeny, XXI. századi tájleírásban…

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..