A várfalak mögül néz le dolgos népére a miniállam uralkodója - a liechtensteini nagyherceg

Európának nincs még egy olyan szeglete, mint Liechtenstein Nagyhercegség. Hogy ezt a határozott kijelentést miért teszem már a bevezetőben? Megindokolom azonmód. Tudniillik ilyen hihetetlen nyugalmat, békét, kiegyensúlyozottságot, de egyben derűt és barátságot is sehol sem találni széles e kontinensen! Jó, jó, mondhatja most a kedves Olvasó, ez igencsak szubjektív meglátás, hiszen a sorok írója valószínűleg még nem járt a Grönlandon (ami így igaz), ott talán még nyugodtabb az élet... Lehet, ám az Alpok határolta országokat jól ismerve és az öreg kontinenst északtól délig, kelettől nyugatig bebarangolva, erre a valóban egyéni ízű megállapításra jutottam.
Már maga az országba való megérkezés is a fenti képet nyújtja. A határon, ha azt az Ausztriával való határt annak lehet nevezni, néhány unatkozó katona álldogál, az egyik már messziről integet, hogy mehetünk, s ezzel le is tudtuk a határátlépést. Az első látvány, ami fogad bennünket, a hatalmas csordákban legelésző tehenek. Szakasztott olyanok, amilyennek a svájci csokikon látjuk őket, igaz, kissé ,,fakóbbak”, nem annyira lilák, inkább tarkák... Liechtenstein és Svájc ugyanis vámunióban áll egymással és a miniország szomszédján keresztül értékesíti áruit. Elsősorban a tejtermékeket, a marha- és birkahúst, a fakitermelés révén készített jó minőségű bútort és a világszerte ismert Hilti szerszámokat. De kiváló borai is vannak, meg a liechtensteini méz és lekvár sem megvetendő.
Voltaképpen mit is kell tudni erről a kis ékszerdobozról? Mindenekelőtt azt, hogy az ,,operett-fejedelemségnek” is becézett kis állam alig 5-10 kilométer széles és 25 kilométer hosszan terül el a Rajna folyó, a Drei Schwester (Három nővér) dolomithegység és a Rätikon hegyvonulatainak háromszögében. Az alig 160 négyzetkilométernyi területű országot csupán 30 ezren lakják, székesfővárosuk lakosainak száma a legutóbbi népszámlálás idején elérte az 5 ezret!
Történelméről sem írtak súlyos köteteteket. A Liechtenstein hercegi ház tulajdonképpen svájci eredetű, ősi fészke pedig a graubündeni Landquart sziklaszirtre épült vár, amely ma is ott áll. A Habsburg-ház hűbéresei voltak, majd Ausztriában jutottak hercegi ranghoz, ezzel egyidejűleg birtokhoz is. A mostani fejedelemséget 1719-ben vásárolták meg Vaduz és Schellenberg uraitól. Azóta szuverén törpeállamként tartják nyilván. A Habsburg-ház bukásáig (1918) az osztrák császársággal álltak vámunióban, az osztrákok látták el a miniállam külképviseleti teendőit is. Ez a helyzet 1919 óta megváltozott és a keleti helyett a nyugati szomszédot választotta magának e kapcsolatok ápolása céljából: a jelzett évtől számítva Svájccal lépett vámunióra. Postaszolgálata egységes a helvétekével, ennek ellenére az ország külön bélyeget nyomat, amelyet különlegességéért a gyűjtők is nagy előszeretettel vásárolnak.
Vaduzban vagyunk tehát, a fővárosban, ahol az eső vigasztalanul zuhog. Mint az itt-lakók mondják, elég gyakran. Ez nem zavarja azt a Wolfgang nevű helybéli úriembert, aki történetesen a városnéző kisvonatot vezeti, azonnal ajánlkozik, mi több, az esőre való tekintettel a 8 helyett ,,mindössze” 7 euróért kínálja szolgáltatásait. Megköszönjük. A főváros két nagyobb utcáját (ebből egyik sétálóutca) - a bevásárlást is beleszámítva - bő két óra alatt végigjárjuk. Az igazi látványosságot, a hercegi otthont, úgysem tekinthetjük meg, hiszen az egy 110 méter magas sziklatömbre épült és úgy magasodik a főváros fölé, mint egy éppen elröpülni készülő hatalmas griffmadár. Látogatása nincs engedélyezve, a hercegi család csak hivatalos vendégeket fogad.
Vaduzban az egyik legrégibb épület a városháza - 1920-ban épült. Előtte, valamint az egész főutcán, különleges köztéri szobrok láthatók. A városháza előtt például ágaskodó lovak. Eléggé modern felfogásban alkotott, de dinamikus, a mozgást plasztikusan kifejező állatok emelik patáikat a járókelők felé. A számtalan bank mellett van postamúzeuma és nemzeti múzeuma is a városnak, valamint a híres festők (Rubens, Van Dyck, F. Hals, Breughel stb.) műveit bemutató galériája. Ez utóbbit mindenképpen érdemes megtekinteni, ha az arra vetődőnek van ideje. S ha nem hétfőn érkezik, mert a múzeumok ezen a napon ott is zárva tartanak.
Mindezek után azt gondolná az ember, hogy erre nem is érdemes időt fecsérelni. De még mennyire! Mert azt a - svájcihoz hasonló - rendezettséget, tisztaságot, leleményességet az utcáról is megcsodálhatjuk: az apró játszóterek, a mókás vízfüggönyök, az ingyenesen használható bringák számára készült díszes kerékpártárolók, a környező hegyekből lezúduló hatalmas víztömeg elvezetésének frappáns megoldásai ámulatba ejtik az oda látogatót.
Eső ide, eső oda - a liechtensteiniek nyugodt, kiegyensúlyozott emberek. Mosolyognak akkor is, ha az esernyődről lefolyó víz ellepi a kis képeslapáruda padlóját, meg akkor is, ha a kevés parkolóhelyek egyikére beállsz, amely történetesen az ő kocsijának van fenntartva... Nincs anyázás, szemforgatás, a hátad mögötti suttogás, ami bunkó idegen voltodra utal. (Ez, kezünket a szívünkre, nálunk bizony előfordul!)
Bevásárlás. Egy nagyobb önkiszolgáló vegyes bolt a főváros központjában, meg egy ajándéktárgyakat kínáló nagyobb üzlet. A két-három elárusító, illetve pénztáros állja a rohamot, a rengeteg turista válogat, kézzel-lábbal mutogat, magyarázza extra kívánságát, meg akar győződni a holmin is szépen kivehető ár ,,valódiságáról”. A személyzet mosolyog, ötször is elismétli, hogy: igen, lehet euróban is fizetni! S a végén még arra is van lelki ereje, hogy hozzátegye: ,,Kellemes időtöltést Liechtensteinben! Arra a kérdésre pedig, hogy miért festik itt haloványabbra a teheneket, mint Svájcban, illetve mint amilyenek a csokitáblák borítóin, viccesen imigyen válaszol: ,,Ugyan, kérem, nincs abban semmi különbség, csak nálunk több az eső, és lekopik!... De az íze jobb!' - mondja mosolyogva a hófehér fogú hölgy, és tekintetével még egy rövid ideig elkíséri a magyar turistát.
Mi pedig arra gondolunk, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy rokonszenvessé tegyük a környezetünket, országunkat is egyben. Merthogy ezek a gesztusok jóval tovább megmaradnak az emlékezetünkben, mint a kék-vörös országcímerrel díszített kulcstartó, a bőgni is tudó tarka alpesi tehénke vagy a húszdekás csoki, amely nálunk olcsóbban megvásárolható valamelyik szupermarketben...