A tekintélyről való lemondás eredményeként nemegyszer találkozni azzal a jelenséggel, hogy amikor a modern szülő nemet kell mondjon gyermekének, akkor azt  bocsánatkérően, hangjában nagyfokú kiengesztelési szándékkal, elvárásában teljesen meggyőződés nélkül teszi, mélységesen sajnálkozva, hogy nevelni próbálja őt. Ilyen visszafogott hangokat hallani a környezet, a rendfenntartók, a pedagógusok részéről is, amikor ellenszegülni próbálnak a gyermekek, fiatalok elfogadhatatlan viselkedésének. A különbség az, hogy őket az ún. modern törvények kényszerítik arra, hogy visszahúzódjanak a tekintély alkalmazásától. A modernnek mondott nevelési elvek arról próbálnak meggyőzni bennünket, hogy a nevelésben a tiltás helyett teljes egészében a tárgyalásnak kell átadni a helyet.

Az engedékenység szövődményei
Azt tapasztalni, hogy a nevelésben szükséges határok meghúzásakor nem egy szülő a gyermeke reakciójától fél, amikor meg akar tiltani valamit neki. Inkább az engedékeny magatartást választja, mert így tudja legjobban biztosítani saját magának azt, hogy otthonában azt tegye, amihez leginkább kedve van, hogy a kielégített gyermeke ebben nem akadályozza. Ez pedig nem más, mint annak az önző meggyőződésnek a része, amely szerint a gyerekekkel tárgyalni kell, mert így demokratikusnak és egyenrangúnak látszik a kapcsolattartás — és egyszerűen kellemesebb megszeretni valamit, mint „fájdalmat okozni” és „zaklatni”. Ebből azonban jól kiolvasható a hamis aggódás: ha netán a gyerekeinktől engedelmességet igénylünk, akár kényszerítés árán is, az éppen ellentétes hatást fog eredményezni, vagy akár káros is lehet, mert elnyomja a gyermek személyiségét, akadályozza kibontakozását.
Ezt a toleráns hozzáállást nevezik időnkét „gyermekcentrikus hozzáállás”-nak, melynek a központjában a gyermek áll. El kell azonban gondolkodnunk azon, hogy ez a koncepció valóban a gyermeket helyezi-e a szülői gondoskodás központjába, vagy éppenséggel az irányítást adja a kezébe — merthogy rövid távon ez tűnik a könnyebbik útnak.
Szülőként mindannyian szeretnénk, ha gyermekeink együttműködnének velünk és kedvesek lennénk számukra, de nagyon fontos tudnunk, hogy szülőként a nevelés kevésbé kellemes feladatait is fel kell vállalnunk. Ma, amikor a szülők idősebbek és fáradtabbak is a munkától, mint korábbi nemzedéktársai, a gyerekek nem a büntetésre gondolnak először, amikor ellenkezni kezdenek velük, hanem arra, hogy kicsikarják belőlük azt az útmutatást, aminek segítségével nagyobb bizonyossággal tudnak előrelépni. Az idő hiánya, a válás és a különélés észrevétlenül a kompenzáció kultúrájának világába térítette el a szülőket. Szülői lelkiismeret-furdalásunk a gyermekeink elfogadhatatlan viselkedése iránt fokozott engedékenységünkben nyilvánul meg, ami az élet minden területén megnyilvánul.
A gyerekek a társadalmi-gazdasági ranglétra alsó és felső fokán is szenvednek az erkölcsi és viselkedési szabályok hiánya miatt. A létra alján tengődők bandákba szerveződnek, melyek de még mennyire, hogy megkövetelik a szigorú viselkedési szabályokat, olyanokat, amelyek eltűntek a családi és a társadalmi életből. A látszat ellenére is örömmel vetik alá magukat ezeknek a szabályoknak, mert így biztonságban érzik magukat. A létra felső fokán, a kivételezett körülmények között élők körében viszont (soha annyira, mint korábban) ott találjuk a magukat eszméletlenségig leivókat, az önrombolókat, a drogfüggőket, akik az erkölcsös viselkedésről még csak hallani sem akarnak. Az ilyen nemzedék az iskolában sem képes, és nem is akar együttműködni a pedagógusokkal, egyszerűen azért, mert nevelésükből kimaradt mindenfajta tiltás.
Hasznos, ha gyermekeinknek megadjuk a választás lehetőségét, de semmiképpen sem jó, ha megengedjük, hogy ők irányítsák a mi életünket. Szülőként fontos, hogy megmutassuk nekik az elvárt viselkedés szabályait, még ha le kell is ezért néha nyelnünk a keserű pirulát. Még ha nem lesznek is tőle túlságosan boldogok, de a határok kijelölése és következetes betartatása azt üzeni nekik, hogy gondoskodunk róluk, szeretjük őket. Hogy az engedékenységgel és érdektelenséggel ellentétben folyamatosan így vagyunk ott mellettük.
Gyermekeink azt várják el tőlünk, hogy megteremtsük annak lehetőségét, hogy biztonságban érezzék magukat. Bizonytalan, következetlen és túlságosan engedékeny szülőként ettől fosztjuk meg őket. Növelve ezzel az elkényeztetett nemzedékek táborát.
(Folytatjuk)