Beköszöntött az ősz. Aranyozott faleveleket forgat az utcán a szél, gyerekek igyekeznek az iskolába. Sokan állítják az őszről, hogy az elmúlás évszaka. Ám ha jobban belegondolunk, sokkal inkább az újrakezdésé vagy a folytatásé: szeptemberben megkezdődik a tanítás, és mindenki visszakerül a régi kerékvágásba. Ám az is igaz, hogy jó páran ilyenkor kezdik el életük egy új periódusát. Az elsősök az egyetemeken, a középiskolákban, az általános iskolákban... Nem könnyű beleszokni az új környezetbe, de muszáj, hisz ez az élet rendje.
Az újoncokkal van talán a legtöbb gondjuk a pedagógusoknak: segíteni őket a beilleszkedésben, hogy jól érezzék magukat, összefogjanak, és hogy a tanulásban is felzárkózzanak.
Nehéz összeegyeztetni a tanulást a játékkal — gondolná az ember —, de bármilyen hihetetlenül hangzik is, nem lehetetlen.
Az idén október 6-án került megrendezésre a bácskossuthfalvi általános iskolában a szakmai nap, immáron 13. alkalommal. A főszervezők (a bácskossuthfalvi Szabadidő Szervezők és a „Kalandok és Álmok…” Pedagógiai Műhely) nagyon örültek, hogy az idei rendezvény sokkal nagyméretűbbre sikeredett az eddigieknél. A vajdaságiakon kívül tizennégy oktató érkezett Erdélyből és Magyarországról. A képzés egy teljes napig tartó tréningből állt. Témája a pedagógusi pályán lévőket, illetve az arra készülőket szólította meg. Hogyan tudjuk elérni, hogy az egész osztály ránk figyeljen? Mi a legeredményesebb tanítási mód titka? Tudunk-e igazán jó csapatot kovácsolni az osztályból? Mivel tehetőek érdekesebbé a tanórák? — ilyen és ehhez hasonló kérdések hangoztak el, és természetesen választ is kaptunk rájuk.
A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy nem passzív, hanem aktív befogadókként bővíthettük tudásunkat. A saját bőrünkön megtapasztalhattuk egyik-másik módszer hatását, és eldönthettük, hogy működőképes-e vagy sem. Jelentkezéskor mindenkinek ki kellett választania, hogy mely foglalkozáson szeretne részt venni. Azonos időben négy különböző helyen folyt más-más előadás. A napunk úgy volt beosztva, hogy négy tréning beleférjen, és az is meg volt határozva, hogy mely időpontban melyeken lehet részt venni.
Úgy gondolom, a mai világban kimondottan fontos, hogy egy tanítónak — vagy bárki, aki oktatómunkával foglalkozik — milyen mértékű az elhivatottság-tudata. Tisztában kell lennie a technika által nyújtott lehetőségekkel, és kitalálnia, hogyan is tudná felhasználni őket. Ötletesnek és lendületesnek kell lennie, hogy a tréningben részt vevők figyelme ne lankadjon, és valami foganatja is legyen a munkájának. Azok az idők elmúltak, amikor feladták a házit és kész...
Azt kell mondjam, kicsit meglepődtem, de nagyon örültem annak, hogy a képzésen nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is szép számban részt vettek. Ilyenkor derül fény az igazságra: kik is valójában az elhivatott tanítók... Kétségtelen, hogy példaértékű az, ha valaki a diplomázása után is képes haladni a korral, és képezni magát a tanítványai érdekében! Öröm volt látni, ahogy előbújt belőlük a gyermeki én, hiszen az mindenkiben ott lapul, csak merni kell vállalni. Biztos vagyok benne, hogy a tréning után sok-sok kisiskolásnak lesznek érdekesebbek a tanórái és jobbak az eredményei.