Nyugdíjemelésről, bérnövekedésről szólnak a hírek, valamint arról, hogy a társadalmi össztermék is várhatóan jelentős bővülést mutat majd az év végéig. Ezt halljuk, olvassuk a hírekben nap mint nap, miközben sokan vannak, akik szerint mindez egy kicsit (vagy nagyon is) fel van fújva. A GDP-növekedést pedig az egyik közgazdász a megváltó feltámadásához hasonlította: a később szentté avatott Tamás apostol állítólag valóban megbizonyosodott Mestere feltámadásáról, de Ő azt mondta neki, hogy azok az igazán boldogok, akik nem látták, és mégis hisznek benne.

A jólét nyomokban ugyan fellelhető, de az igazi, a mindenkire kiterjedő általános jólét még mindig várat magára. A zsidó-keresztény kultúrkörben a pénzhez és az anyagi javakhoz való viszonyulásnak egyébként két élesen elkülöníthető fő típusa figyelhető meg. Erről nagyon sokat lehetne írni és vitatkozni is, de ha egy kicsit le szeretnénk egyszerűsíteni a dolgokat, azt mondhatjuk, hogy az egyik az anyagi jólétet pozitív, a másik pedig inkább negatív jelenségként hajlamos értékelni. A zsidó biblián (Ószövetségen) alapuló ősibb felfogás a gazdagságot Isten áldásaként értelmezte. Ez a gondolkodásmód napjainkig érezteti hatását. Viszont a keresztény kultúrkör berkeiben is viták dúlnak azzal kapcsolatban, hogy az Újszövetség ezzel összhangban vagy ezzel éppen ellentétesen foglalt-e állást. A kereszténydemokrata politikai irányvonalon belül is vitákat és ellentéteket szült a kérdés. Viszont az anyagi javak birtoklását, a gazdagságot nehezen lehet más oldalról megközelíteni, ha hitelesek szeretnénk maradni a témakörben. A fél évezreddel ezelőtt kialakult reformációt is lényegében az ebben a témakörben folyamatosan meglevő egyet nem értés generálta.

A különböző mértékű aszkézist és szenvedélymentességet hirdető görög filozófiák beépülése a kereszténység eszmeiségébe már régen abba az irányba hat, hogy a kereszténység inkább a gazdagság megvetésére és a szegénység felmagasztalására buzdította híveit.

A protestantizmus azonban a kezdetektől azt hirdeti, hogy a középkori tradícióval ellentétben az Újszövetség valójában nem kárhoztatja a gazdagokat és a gazdagságot, sem a pénzt, csupán az ezekhez való helytelen viszonyra próbálja ráirányítani a figyelmet. A pénzcsinálás nem bűn, ezt a kereszténység egyik ága sem hirdeti ilyen egyértelműen. Az általános értékrend pedig valójában azt sugallja, hogy kell valamiféle arany középút — vagy legalábbis törekedni kell a keresésére.

Több keresztény gondolkodó jutott arra a megállapításra, hogy a pénzről való lemondás és a szegénység önkéntes vállalása számtalan baj (pl. járványok, betegségek stb.) forrása lehet. A reformátorok, élükön Lutherrel és Kálvinnal, már nem találták bűnös dolognak, ha a keresztények kapcsolatba kerülnek a pénzzel, és úgy forgatják, hogy az Istennel való szoros kapcsolatuk megmarad.

A későbbiekben a puritánok — a protestáns nézeteiket továbbfejlesztve — egy olyan termékeny keresztény életstílus propagálásáig jutottak el, amely Max Weber szerint az egész kapitalizmus szellemi alapja lett. Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című, 1930-ban megjelent klasszikus művében nem mást próbál bizonyítani, mint hogy az egész kapitalizmus — az egyetlen mindmáig jól működő gazdasági rendszer — nem jöhetett volna létre, ha a protestáns prédikátorok a bibliai igazságokat nem vetítették volna ki helyesen a gazdasági életre.

Bizonyos elemzők szerint nálunk, Szerbiában a többnyire ortodox vallási gyökerek miatt a protestáns etika nehezen tud gyökeret verni, és ezért nem működik jól a modern kor kapitalizmusa. A protestáns etika ugyanis megszabadította a javak szerzését a tradicionalista erkölcsök gátlásaitól. Úgy rombolta le ezzel a nyereségvágy korlátjait, hogy nemcsak legalizálta, de valósággal isteni akaratot látott benne. 

Sokan vélik úgy, hogy noha a történet gyökerei nyilván sokkal mélyebbek, illetve sokkal jobban elágaznak, a protestáns etikából kifejlődött modern kori kapitalizmus a vallási gyökerek miatt sem lehet eredményes az ortodox társadalmakban. Másrészt az ortodox etikával magyarázzák azt is, hogy a kommunizmus egyenlősdit hirdető ideológiája jobban gyökeret vert az ilyen társadalmakban. A valóságban azonban ez a témakör sokkal inkább szólhat arról, hogy a hatékonyság és a vele éppen ellentétes irányban ható egyenlősdi között kell folyamatosan keresni (és megtalálni) az optimális arányokat.