Magyarországon - tulajdonképpen állandó székhely nélkül - megalakult a Szekér Színház, s bakján a mi Póka Évánk ül. Én most dicsérni akarom a törékeny alkatú színésznőt, aki innen, ebből az elátkozott, most már nyomorúságos városból, szülővárosából szökött ki, egy lélegzetvételre Budapesten állva meg. Gondolom, hogy az expozíciónak használ az ilyen klasszikus tömörség. De lássuk azt a Szekér Színházat, amelynek ötletét Déryné ekhós szekere, és a XVIII. századi Kelemen-társulat színjátszói sugallták.
Póka Éva a társaival azt gondolhatta: ,,Miért ne lehetne tavasztól őszig járni a falvakat ma is, immáron saját szekérrel, és szép magyar nyelven fölidézni a legősibb magyar vásári játékokat? Vállalkozó szellemű, lelkes színészek vettek részt ebben - Vízy György, Juhász György, Mohácsi Attila és jómagam - mondja Póka Éva -, valamint a Dunakanyar Waslavik Gazembere és Stein Katalin leányfalui énekesnő csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mindenütt gyerekek jönnek velünk, és dobolják ki a darabot, a végén pedig kalapoznak a bevételért. Magunk varrjuk a jelmezeket, készítjük a díszleteket, Pilinyi Márta jelmeztervező irányításával, a próbáknak pedig a leányfalui kultúrház igazgatónője, Szelekovszky Bea ad helyet. A harminc-negyven perces előadásokat a közönség állva nézi, s ezek minden esetben a XVIII. századi magyar vásári komédiák közül kerülnek ki (például Kocsonya Mihály házassága, Tornyos Péter...) Tavaly március óta húsz előadásunk volt: Leányfalu, Esztergom, Solymár, Pomáz, Szentendre, Kapolcs, Csobánka, Kisoroszi, Sződliget helységek jelzik a Szekér Színház útvonalát...'
Emlékeim a színházalapítóról?
Sok-sok évvel ezelőtt a szabadkai Népszínház magyar társulata Marosvásárhelyen vendégszerepelt - ha az emlékezetem nem csal, Miroslav Krleža Út a paradicsomba című drámájával. A nagy sikert arató előadás után egy hangulatos vendéglőben ültünk asztalhoz. Megtárgyaltuk (ott is, mint mindenütt), hogy nekünk, magyaroknak három nagy önpusztító szenvedélyünk van: a pia, a politika és az önsajnálat. Eljutottunk már a függőség állapotába. A poharakat akkor tettük le, amikor egy vékonyka, szőke hajú hölgy a mikrofonhoz lépett és előadott egy operettdalt, egy Lehár Ferenc-szerzeményt - gondolom - a Mosoly országából. Hatalmas ovációba törtünk ki. Hangja szárnyalt, ,,áttörte a hangfalat', szivárványt fakasztott az elsötétített teremben.
Megkérdeztem Biacsi Antaltól:
- Marosvásárhelyen, itt, Romániában ilyen kiváló énekesnők szórakoztatják a vendéglőben a vendégeket?
A válasz:
- A nagylány szabadkai. Színházunk új tagja.
Végignyúztuk magunkat a huzatos román földön, otthon aztán azonnal nekiestünk a próbáknak. Póka Éva Lola Blauként tündökölt színházunk előcsarnokában. Idővel megtudtunk róla mindent. Szabadkán született. Egészségügyi nővérnek tanult és szavalgatott, verseket mondott az Életjel-rendezvényeken. Nem lehetett egy szürke veréb a pódiumon, de mi, színészek akkor nem nagyon dugtuk ki fejüket a Művészetbarátok Klubjából. Szóbeszéd, réges-régi, egymásnak átadott derűs és kevésbé derűs epizódok kellenek ahhoz, hogy az ember újfent elgondolkozzon: vajon mitől is olyan, amilyen, miért az, ami. Miért sugárzik belőle a tehetség, az élni akarás, honnan merít ambíciót és áldozatkészséget, hogy színházat alapítson, hogy a szekéren ülve a ,,lovak közé csapjon?'
Nem sokáig nyűglődött Éva Szabadkán. Fellépett a már említett monodrámában, a Lola Blauban, az Arzén és levendula című vígjátékban, volt Petrunella a Dundo Marojéban, láttuk szikrázni a színpadon a Pajzán históriákban a magyarországi Kerényi Imre rendezésében stb., majd elrepült Budapestre, ahol évekkel azelőtt elvégezte a Színművészeti Főiskolát. A színészvér nem válhat vízzé, tudjuk. Éva a Macskák című musicalben több mint húsz esztendeje ,,nyivákol', táncol és gyönyörűen énekel, fellépett Ausztriában, Angliában, Magyarországon, Pécsett, Tatabányán, Székesfehérváron és másutt... ,,Félre is lépett' egyszer: Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban - a mocskos Ljubiša Ristiæ rendezésében - Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében mutatkozott be - vesztére, mert az előadás csúfosan megbukott. Szabadka is visszahívta: az Átok és szerelemben már-már elfelejtett játszótársaival megpróbált egy mese mélyébe hatolni. Gyakran tűnt fel a Magyar Televízió képernyőjén, újra és újra eldalolta nekünk a szép dalt a Cherbourgi esernyőkből. Amikor először adta elő a szívbe markoló szerzeményt, Genevieve himnuszát a szerelemről, 1980-at írtunk. Simon Zsuzsa ötlete volt: a negyedéves színinövendékek ezzel a művel vizsgázzanak. Éva megkapta a sztárszerepet. Amikor társai hírül vették, hogy ellátogat hozzájuk Bolba Lajos, a Magyar Rádió karmestere, valamennyien megrettentek, majd magukra öltötték a legszebb ruhájukat, előkerültek a sminkes dobozok, a mi Évánk viszont sima tréningruhában érkezett a meghallgatásra. Simon Zsuzsa és Mányai Zsuzsa természetesen azonnal hazaküldték a ,,neveletlen, szeleburdi' tanítványt - átöltözni. A színpadon minden a legnagyobb rendben zajlott le. Éva ránézett Lajosra, Lajos visszanézett Évára - és megtetszettek egymásnak, egymásba szerettek már találkozásuk első pillanatában. Dél és észak. Póka Éva Szabadkán, a Délvidéken, Bolba Lajos Késmárkon, a Felvidéken született...
Éva három helyen gyerekeket tanít: az Arany Tíz Ifjúsági Centrumban, a Kroko Gyerekstúdióban és Leányfalun. Ennyi egy boldog házaspárról. Náluk ,,megy a szekér', náluk minden O. K., egészségesek, mint a makk, nem élnek gyógyszerekkel. Művészlelkek. Megtanultak szerények lenni, tanulták továbbá az alázatot, megvan a tartásuk, nagyon akarnak élni és alkotni...