Könny szökött a szemekbe, apró sóhajok hallatszottak az egykori csúrogi, mozsori, zsabljai magyarok küldöttségének fogadásán az elmúlt hétfőn Újvidéken, a Vajdasági Képviselőházban. Hatvan éve várnak erre a napra, az atrocitások, a koncentrációs táborok ártatlan áldozataira emlékezve az említett települések megtorlásokat túlélt, vagyonuktól, minden ingó és ingatlan javaiktól megfosztott, kollektív bűnössé nyilvánított, lágerba -- előbb Jarekra, majd Gajdobrára -- hajtott magyar lakosai leszármazottaikkal, hozzátartozóikkal együtt. Ez volt az első hivatalos fogadás számukra Vajdaságban. A 60. évforduló után egy nappal, január 24-én a tartományi parlamentben Bojan Kostreš házelnök és Egeresi Sándor alelnök a küldöttséggel együtt kegyelettel emlékezett a tragikus eseményekre, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ezekhez hasonló a multikulturális, multietnikumú Vajdaságban.
Immár tizenegyedik éve emlékezünk meg nyilvánosan az 1944/45-ben Csúrugon, Mozsoron és Zsablyán történt megtorlásokról és a tortúrákról, a meghurcoltatásokról, mondta Teleki Júlia, volt tartományi képviselő, a Becse-Törökbecse Békemozgalom elnöke, aki egyéves volt akkor, amikor 1945. január 23-án délben el kellett hagyniuk Csúrogon a családi házukat. A túlélők vallomásaira alapozva felidézte a 60 évvel ezelőtti nap eseményeit. A csúrogi magyarok fel sem tudták fogni, hogy mi történik velük. Hiszen már ,,béke' volt, ,,idegen' katona nem tartózkodott a faluban. S a bűnösök már messze jártak. Csak azok maradtak a faluban, akik nem vétettek senkinek sem, akik élték mindennapi életüket. Öt percet kaptak, hogy összekapkodják kis holmijukat, mert azonnal a piactérre kellett menniük. Itt délután négy óráig fagyoskodtak a hidegben, amikor elindították a menetet Járek felé... Zsablján áthaladva a magyarok meleg holmival, pokrócokkal segítették őket. Nem sejtve, hogy a mozsoriakkal együtt rájuk is azonos sors vár. Teleki asszony beszélt az 1942-es razzia után egyre fokozódó, a magyarok ellen irányuló nemzetgyűlöletről. Pedig ők nem vétettek senkinek, mégis háborús bűnössé, kollektív bűnössé nyilvánították őket, hivatalosan a zsabljai bíróság döntése alapján, és megfosztották őket minden vagyonuktól. A katolikus templomot lerombolták, a temetőt felszántották, s ott most szeméttelep van. Mindenszentekkor, halottak napján is égett a szemét az egykori sírkertben, ahol a csúrogi magyarok elődei nyugszanak, akik szintén nem lehetnek háborús és kollektív bűnösök.
A megtorlások, a lágerek ártatlan áldozatainak nevében is megköszönte a Vajdasági Képviselőháznak, Nenad Èanaknak, az előző elnöknek a törekvéseit, hogy országos szinten is rendeződjenek a nyílt kérdések. A tartományi parlament ugyan törölte már a kollektív bűnösséget, de ez csak akkor lesz jogerős, ha Szerbia és Montenegró Államközössége megerősíti. Vannak olyan nézetek is, hogy ebben egyeztetni kell Szlovéniával, Horvátországgal, Bosznia-Hercegovinával és Makedóniával, mert az AVNOJ-i Jugoszlávia döntését kell semissé nyílvánítani.
Azokat a második világháború alatt, majd a közvetlen utána következő években (1948-ig), valamint az utóbbi másfél évtizedben történt embertelen eseményeket idézte Bojan Kostreš, a Tartományi Képviselőház elnöke, amelyeknek nagyon sok ártatlan áldozatuk van. Ezért sem felejthetjük el sohasem a múlt tragikus eseményeit. Ha nem emlékeznénk meg erről, akkor kiegyenlítenénk az ártatlan áldozatokat a bűnözőkkel. Vitathatatlan változások történtek 2000. október 5-e után, amelyek tartományi szinten továbbra is lehetővé teszik a küzdelmet a demokratikus átalakulásért. A Vajdasági Képviselőház nyilatkozatban törölte el a kollektív bűnösséget, hogy rehabilitálni, erkölcsileg és anyagilag kártalanítani lehessen az ártatlan áldozatokat, a túlélőket, a leszármazottakat. Kostreš emlékeztetett a tartományi parlamentnek a hágai bírósággal való együttműködésre vonatkozó deklarációjára is. A mindenkori bűntények elkövetőit meg kell nevezni, és bíróság előtt kell felelniük tetteikért. A megkezdett úton tovább kell haladni, hogy mielőbb eljussunk a nyilvános bocsánatkérésig. Jóvá kell tenni mindazt, ami ártott Vajdaság minden nemzetének, minden polgárának. Az ártatlan áldozatokat -- akiknek Kostreš szerint nincs nemzetisége, kora, vallása -- így tudjuk csak igazán rehabilitálni. És ezzel együtt hozzátartozóikat, leszármazottaikat is.
A múltban történtek vállalása, a szembenézés fontossága bizonyítja, hogy nincs már tabutéma Vajdaságban, mondta Egeresi Sándor, a parlament alelnöke. Habár időről időre tudatosítani kell a közvéleményben, hogy a vajdasági magyaroknak is joguk van az igazságra, a kegyeletteljes megemlékezésre. A történtek sokoldalú feltárásával juthatunk a megbékéléshez, hogy szabadon emlékezhessenek a szerbek, romák, zsidók, németek, horvátok, magyarok -- mindenki. Külön-külön és együtt is a majdani közös emlékműnél. Az emlékezés fontosságáról, az együttélés zálogáról, a jövőről, Szerbia és Montenegró, ezzel együtt Vajdaság európai csatlakozásának esélyeiről beszélt Illés Zoltán, a Szerb-Magyar Baráti Társaság elnöke, magyarországi képviselő is, aki szintén reményteljesnek és biztatónak nevezte a fogadást. Emberként minden nemzet megemlékezése fájdalmasan érint valamennyiünket. Ezért a politikának az lenne a feladata, hogy egyengesse az egymáshoz vezető megbékélés útját.
Az Ausztriából, Magyarországról, Szabadkáról, Földvárról, Palánkáról és Becséről érkezettek legtöbbje még most, 60 év után is elérzékenyült, és fájdalommal emlékezett az 1944/45-ös megtorlásokra. Petrovics Gál Ilona a csúrogi katolikus temetőről, a halottak meggyalázásáról beszélt, mivel ott most szeméttelep van. Javasolta, hogy az is emlékpark legyen.
- Hogyan lehetnek a kisgyerekek háborús bűnösök? -- kérdezte Vicsek György Rozália, a küldöttség legidősebb tagja. Édesapja, édesanyja és férje a megtorlások áldozata, kislánya a lágerben halt meg. A legfontosabb az lenne, hogy békében, félelem nélkül tudjanak élni, jegyezte meg Légvári Katalin. Mindig akkor történik valami, amikor már reménykedni kezdünk. Földváron a közelmúltban a temetőben vertek meg egy házaspárt, tette hozzá Molnár Erzsébet. A bűnösök megbüntetését kérte Zaják Júlia. A hosszú évtizedek során ,,belénk keseredett a fájdalom, de nem szeretnénk háborús bűnösként meghalni'. Hogyan nézzek a dédunokám szemébe? Mit mondjak neki? -- kérdezte Bakos Pál. Szerinte nagyon hosszú idő múlt el, de ,,mégis mindent meg kell tennünk azért, hogy levegyék rólunk a háborús bűnösség bélyegét'. Takács Kasza Margit hosszú hallgatás után először szólt a nyilvánosság előtt családja tragikus sorsáról, hiszen 1942-ben a razzia idején külföldön voltak, mégis kollektív bűnössé nyilvánították őket. Hivatalosan még nem kért senki bocsánatot a történtekért, mondta Halmainé Pataki Katalin. Zaják Endre szerint ez az erkölcsi támogatás lenne a legfontosabb.
A küldöttség írásban kérte Kostreš elnököt, hogy továbbítsa kérelmüket Boris Tadiæ köztársasági elnöknek és Svetozar Maroviænak, Szerbia és Montenegro Államközösség elnökének. Kérik többek között, hogy töröljék el a kollektív bűnösséget, hogy az 1945-ben szülőfalujukból kiűzött magyarok erkölcsileg és anyagilag kártalanítva legyenek. Kérik, hogy rehabilitálják az 1944-ben ártatlanul kivégzetteket. Ha kérelmüket nem támogatják, kénytelenek lesznek a nemzetközi szervekhez fordulni. A Vajdasági Képviselőház támogatásával emlékparkot szeretnének létesíteni, síremléket szeretnének állítani azon a helyen, ahol az ártatlan magyarokat eltemették. Közösen kell mindent megtenni azért is, hogy Csúrogon a katolikus temető ne legyen szeméttelep.