Kamaráserdő vasútállomása

Szeged és környéke a népdalgyűjtés bölcsője. Bartók, Kodály és mások is egykoron úgy döntöttek, hogy itt érdemes elkezdeni e tevékenységet. A világhírű magyar művészeink gyűjtési útvonalát több történetkutató is próbálta végigjárni, rekonstruálni. A szegediek egykori híres nyaralójában, a Trianon előtti Kamaráson eltöltött időszakról azonban mindig kevés adattal rendelkeztek. Újabban előkerült, perdöntő dokumentumokkal igazolódik Bartók Horgos-Kamaráson eltöltött gyűjtőmunkája, és ezzel egyben áttekinthetőbbé válik a szegedi és kamarási tartózkodása.
A délvidéki Horgos-Kamaráson végzett népdalgyűjtés múltját nem kísérte eddig kellő figyelem, holott Szeged környékének ezen része is a magyar népzenekutatás bölcsője.
Már az 1800-as években felfigyeltek a népzenekutatók az Alföld gazdag népi hagyományaira, ám a dallamot és a szöveget egyaránt figyelemre méltató országos gyűjtés kezdete inkább a múlt század kezdetére esik. A gyűjtés megindítója: Vikár Béla (1859-1945) tanár, etnográfus, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia volt tagja. Utána Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző, etnográfus következett, illetve Bartók Béla zeneszerző és zongoraművész, aki 1881. március 25-én született a Torontál vármegyei Nagyszentmiklóson, s Amerikában, New Yorkban hunyt el 1945. szeptember 26-án. Ők mindhárman megfordultak többször is Szegeden és a környékén.
Vikár Béla 1905-ben járt ezen a tájon. Kodály és Bartók látogatása elsősorban Balázs Béla (1884-1949), korábbi családi nevén Bauer Herbert, írónak köszönhető, ő hívta Szegedre Kodályt, majd Bartókot is, és az első népzenegyűjtő útjaikra is elkísérte őket.
1902-ben Balázs Béla a budapesti Eötvös-kollégium lakója lett. Kiváló tanára, Hegedűs Pál (1858-1906) Petőfi példáján oktatott, miszerint ,,Igazi költészet csak az lehet, ami a nép talajában gyökerezik.' Balázs Béla a magyarságba asszimilálódva tanárától megtanulta, hogyan kell szívvel ,,a magyar nép szívére találni'. Ezt szem előtt tartva tudatosan kereste a találkozást ,,a nép lelkével'. Az Álmodó ifjúság c. önéletrajzi regényében, habár nem tudta befejezni, megírta, hogyan találta meg azt a kamaráspusztai cséplőmunkások között. Balázs diáktársai között ott volt a nálánál két évvel idősebb Kodály Zoltán, akivel szoros barátságba került. Később Kodály ismertette össze Balázs Bélát és Bartók Bélát.
1903 őszétől Kodály már megismerhette az igazi népdalt Vikár Béla fonográfhengereinek hallgatásával. Az élő népzenével, a nép eleven előadásával azonban először az Alföldön találkozott - ott ismerte meg a népzene eddig elzárt, sajátos világát.
1905 tavaszán Balázs Béla lehívta Kodályt Szegedre népdalokat gyűjteni. Szegeden Balázs húgánál, Schilling Oszkárné Bauer Hildánál (1887-1965), a Dugonics tér 2. szám alatt tartózkodtak egy hetet. Innen járták a Tisza mentét, s a halászok meg a parasztok által a környék falvaiban, közöttük Kamaráserdő tiszti üdülője környékén ismerkedtek a nép élő költészetével. Aztán Kodály 1906-ban már a felvidéken, Zombor környékén gyűjtött, Balázzsal később többször is megfordultak Kamaráson.
Bartók Béla érdeklődését a népzene iránt 1904-ben egy székely szolgálóleány, Dósa Lidi dalolása keltette fel. Ekkor érezte meg a népzene fontosságát és gyűjtésének szükségességét. Kodállyal való barátsága iránymutatás lett ebben. Bartók is Szegeden és környékén kezdte a népzene gyűjtését, és a vidéki városok közül Szegeden tartotta a legtöbb hangversenyét. 1910. november 10-én Waldbauer Imrével és Kerpely Jenővel a szegedi Tisza Szállóban, majd 1911. május 13-án, a Liszt-centenárium ünnepén a színházban hangversenyezett. Ugyanekkor König Péter (1870-1940), későbbi nevén Király Péter, a szegedi zeneiskola igazgatója, Juhász Gyula (1883-1937) író későbbi sógora - aki rendkívül tisztelte Bartókot - vezényletével a Szegedi Dalárda bemutatta a Négy régi magyar népdal című kórusművét. És még sorolhatnánk a hangversenyeit.
Bartók Béla édesanyja, Bartók Béláné Voit Paula (1857-1939) turszentmártoni születésű tanárnő, 1880. április 5-én kötött házasságot id. Bartók Bélával (?-1888), a nagyszentmiklósi Földműves Iskola igazgatójával. A házasságból két gyermekük született: Béla, majd Elza (1885-1955), az Ugocsa vármegyei Nagyszőlősön (a ma Ukrajnához tartozó Vinogradovban). Bartókné, mivel fiatalon megözvegyült, 1889 őszétől a nagyszőlősi elemi iskola tantestületének lett a tagja, 1892-ig. Tehát ott is éltek, és mint tanítónő tartotta fenn magát és két gyermekét. Az iskola tantestületében jó barátságba került Baranyai Gyuláné Quinz Emília (1862-1928) tanárnővel, aki 1884-től ugyanabban a polgári iskolában tanított, miközben 1887-ben feleségül ment Baranyai Gyulához (1859-1932), aki 1886-ban szintén ugyanott lett iskolaigazgató. Aztán az ifjú Bartók Béla 1890 őszén a polgári iskola első osztályában Baranyai Gyula tanítványa lett. 1892. május 1-jén, a nagyszöllősi polgári iskola második osztályos tanulójaként először szerepelt nyilvánosan a Nagyváradi Gimnázium jótékony célú hangversenyén. Tehát Baranyainé és Bartókné barátnők, a fiaik: Bartók Béla és a nála hét évvel fiatalabb Baranyai Zoltán pedig pajtások lettek.
Bartókék 1894-ben már Pozsonyba költöztek, és Béla a negyedik osztálytól kezdve ott végezte az akkor nyolcosztályos gimnáziumot. Érettségi után Budapestre került, édesanyját viszont továbbra is Pozsonyhoz kötötték az életkörülményei. Ezután csak néhány évet töltött együtt fiával, Budapesten és környékén -levelezésükből ítélve - 1907 és 1909 között. Özv. Bartókné az I. világháború után is Pozsonyban maradt (az akkori Csehszlovákiában), és csak a harmincas években költözött Budapestre.
Bartók húga, Elza 1904. november 16-án férjhez ment Oláh Tóth Emilhez, Wenckheim Dénes Vésztő - Szilad pusztai uradalmának gazdatisztjéhez, és ettől kezdve férje nyugdíjazásáig, 38 éven keresztül Békés megyében élt különböző uradalmakban. Először Vésztőn, majd Dobozon (Rudolf majorban), azután ismét Vésztőn (Kertmeg pusztán), végül 1921-től a Pusztaföldvár melletti Szőlős pusztán, ahol 1942-ig laktak.
Baranyai Gyula (a családi eredeti neve Anmüller volt) a Hunyad megyei Alpestesen (lásd: ma Romániához tartozó Peºtiºu Mare) született; és ez nyilván befolyásolta később a fia érdeklődését a nemzetiségi kérdés iránt. 1879-ben Déván szerzett tanítói oklevelet, 1882-ben pedig a budai pedagógiumban mennyiségtan és természettan szakos polgári iskolai tanári oklevelét vehette kézbe. Ugyanezen év őszétől már a csallóközi Somorján, 1883-tól pedig Huszton tanított. 1896-ban kinevezték a szegedi III. kerületi (1922-től Szent Imre) polgári iskola igazgatójává. Tehát Szegedre kerültek. Baranyai Gyula tevékeny szerepet töltött be Szeged közművelődési és pedagógiai életében. Természetrajzi, földrajzi, számtani, geometriai, gazdaságtani szakkönyveket, neveléstani szaktanulmányokat írt, terveket dolgozott ki a polgári iskola reformjára (1912), majd az egységes középiskola megteremtésére (1920). 1923-ban nyugállományba vonult, és a belvárosi kaszinó könyvtárosa lett. A kaszinó könyvtárát nemcsak rendezte, hanem Czímer Károly könyvében (A szegedi belvárosi kaszinó története, 1929) tömör, de alapos történeti ismertetőt is írt róla, és ő állította össze a kaszinó tisztikarának táblázatát.
Baranyai Gyula felesége Szegeden is újra tanított, a ,,felsőbb leányiskolában', a mai Tömörkény Gimnázium elődjében, 1913-ig. Már Nagyszöllősön is írogatott az Ugocsa vármegye című lapba. Szegeden pedig egyebek között 1908-ban az iskola nyomtatott évkönyvében az ifjúsági könyvtárakról jelentetett meg tanulmányt.
Baranyaiéknak két gyermekük született. Az első tehát Zoltán, aki Nagyszőlősön született 1888. december 12-én. Ő író, irodalomtörténész és jogász lett. Miután 1907-ben az Eötvös-kollégium tagjaként leérettségizett (kitűnővel), ősztől beiratkozott a pesti egyetemre, magyar-francia szakra. Ösztöndíjjal egy évet Párizsban is tölthetett. 1911-ben megszerezte az oklevelet, és ősztől már a pesti főreáliskolában tanította a szaktárgyait. Az első világháborúban tüzér hadnagyként harcolt. Megsebesült, több kitüntetést kapott. A háború után, 1920-ban külügyi szolgálatban a svájci nagykövetség sajtóattaséja lett Bernben. Ebben az évben megjelent A francia nyelv és műveltség Magyarországon című értekezése, amellyel 1922-ben a pécsi egyetemen doktori címet szerzett. Fordított is, franciából magyarra, Ady több versét pedig franciára. Ezután a Nemzetek Szövetsége melletti Magyar Királyi Titkárság vezetője Genfben. 1923 és 1929 között Eckhardt Sándorral szerkesztette a Revue des Études Finno-Ougriennes című magyarságtudományi folyóiratot. 1924-ben miniszteri titkárrá választották. A Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának tagjaként a Külügyi Szemle szerkesztőbizottságának is tagja volt. 1925-ben Berlinben kiadta A kisebbségi jogok védelmének kézikönyvét. 1926-ban pedig a Szegedi Egyetemen habilitált magántanárrá A francia nyelv és műveltség a 18. században tárgykörben. 1930-ban már követségi tanácsos lett Svájcban. Így 1931-ben, amikor Bartók a Népszövetség egy kulturális tanácskozásának részvevőjeként Svájcban járt, a szállodát Baranyai Zoltán ajánlott neki. 1936-ban Baranyai Zoltánt hazahívták, és a külügyminisztériumban teljesített szolgálatot. 1937-ben miniszteri tanácsossá, majd a chicagói konzulátus főkonzuljává nevezték ki. Amikor 1940-ben Bartók Amerikába ment, ott ismét Baranyai volt az, aki meghosszabbította az útlevelét. 1945-ben minisztériumi osztályfőnökké lépett elő. Aztán 1946-ban ő volt a párizsi békekonferencia magyar fődelegátusa. (Az itteni tevékenysége mindenképpen külön részletes tanulmányozást kívánna.) 1947-ben ismét Amerikába utazott és az indianai Notre-Dame Egyetem politológia szakos tanára lett. Chicagóban hunyt el 1948. október 25-én.
(Folytatjuk)