home 2024. március 03., Kornélia napja
Online előfizetés
A néhai tanyavilágban emlékeztek
Kónya-Kovács Otília
2023.09.12.
LXXVIII. évf. 36. szám
A néhai tanyavilágban emlékeztek

Nemrégiben a muzslyai határban, a Tisza felé vezető úton egy kicsit nagyobb volt a nyüzsgés, mint általában. Ám nem a földművesek iparkodtak a földjeikre, hanem ünneplőbe öltözött zarándokok mentek a búcsúra a néhai tanyavilág középpontjába, a deonicai kereszthez, ahol minden évben Kisboldogasszony ünnepének tájékán, a muzslyai búcsút megelőző hétvégén tartanak összejövetelt.

A szentmisét Kalapis Sztoján atya celebrálta, és örömmel nyugtázta, hogy a muzslyaiaknak, az egykori deonicai lakosoknak a mai napig fontos ez a helyszín, a megemlékezés, a hálaadó szentmise.

— Minden évben megemlékezünk azokról, akik itt letelepedtek, itt laktak évekig, aztán, mivel a nagyváros vonzóbb volt, mint ez a szikes föld, elmentek innen. Mi kijövünk és énekelünk, misézünk, hogy azoknak az embereknek az emléke, akik itt éltek, ne merüljön a feledésbe. Itt a ’60-as évekig, amikor még létezett a tanyavilág, egészen jelentős település volt. Az utódok, akik még Muzslyán élnek, éltetik az eleik emlékét. A kereszt környékét rendben tartják, és öröm számunkra, hogy a fiatalok is érzik ezt a kötelességet — mondta a plébános.

Fodor Katica deonicai származású, egykori tanyasi lakos örömmel jön ki emlékezni a gyermekkora helyszíneire. Az idén is kivette részét a kereszt csinosításában, fehérre meszelte a kereszt talapzatának egy részét, hogy szebb legyen.  

— Itt éltem a születésemtől kezdve tizenhárom-tizennégy éves koromig. Az volt a szép élet. Utána már mind gondterheltebbé vált, de a Deonicán eltöltött időszak volt az életem legszebb része. Igaz, a szülőknek nagyon nehéz volt, mert mindenért meg kellett küzdeni. Habár akkor kisebbek voltak az igények, könnyebb is volt talán. Itt volt tízlépésnyire az első ház, úgy az egyik oldalon, mint a másikon, majd következett a többi, egy egész sor. Mezsgyések voltak a házak, tizenegy az egyik oldalt, kilenc a másik oldalt, sőt még a kert végénél is voltak házak. Mi az iskolának által laktunk — mesélte Katica.

 

A zarándokok között volt Szarvák Julianna is, akinek az elmondása szerint régebben nagyon sokan voltak, az utóbbi években viszont mind kevesebben jönnek.

— Alig tudtunk elférni, hosszú padok voltak mindenfelé. Most meg nincs nép, nem jönnek. Kihaltak talán, vagy a csuda tudja. Pedig olyan szép volna megőrizni ezt a hagyományt. Mi sűrűn jöttünk régebben a határba, a földeken dolgoztunk. Most, ahogy errefelé tartottunk, néztem, hogy itt ez a tanya volt egykor, amott amaz a tanya, de már mind helyén csak romok vannak. Igaz, épültek újak is, de azoknak a tulajdonosait már nem ismerjük. Kicsit olyan érzés, mintha nem is ugyanazon a réten jönnénk. Valamikor nem voltak így fák, de most olyan szép, hogy két oldalt vannak a fák — hallottuk Szarvák Juliannától.

Szabó Julianna is rendszeresen részt vesz a deonicai búcsú alkalmával megtartott szentmisén.

— Mivel az egész családunk katolikus, ezért a gyerekeket is beiktattam már. Ha több jelentkező van, akkor traktorral szoktunk jönni. De most már, az utóbbi néhány évben, az idén nincs sok jelentkező, mert mindenki beül az autóba, meg hát mindig kevesebben is vagyunk. Az unokáim is eljönnek, úgy vagyok vele, amíg bírunk, jövünk. Szeretünk itt lent lenni.

Szabó Julianna hozzátette, nekik közeli rokonuk nem élt a tanyavilágban, ám mégis főt hajtanak azok előtt, akik ezen a helyszínen éltek, dolgoztak.

Márton Lajos bácsi is deonicai, ezért a gyermekkorára emlékezve minden évben részt vesz a szentmisén.

— Jó érzés itt lenni! Hatéves koromig éltem itt, aztán átköltöztünk egy kicsit odébb, az optáns tanyára, amely 3 kilométerre van innen. Itt jártam ki az első és a harmadik osztályt, a másodikat meg a negyediket az optáns iskolában végeztem el. Mi, magyarok magyarul, a szerbek meg szerbül tanultak. Még jól emlékszem a tanítókra is, elsőben Hartig Sándor, másodikban meg negyedikben Csiszár István, harmadikban pedig Balog Mihály tanított bennünket. Itt, a Deonicán legalább százan alkották a közösséget, egy-egy házban négy—hat fő lakott. Egész utca volt kialakítva. Aztán lassan mindenki elköltözött innen. Az utolsónak maradtak Juhászék meg Törökék és Hallai Pista, ő költözött fel utolsónak. A kereszt azelőtt nem ezen a helyen állt, lejjebb volt, csak ott nagyon vizenyős a talaj, ezért körül volt ásva, kanálist alakítottak ki körülötte, amely ősszel meg tavasszal mindig tele volt vízzel. Aztán fölhozták ide a keresztet.

Lajos bácsi fel is sorolta a tanyavilág lakóit: Égető Sándor bácsi, a másik oldalon Vargáék, aztán följebb Juhászék meg Kálmánék, a másik oldalon Csinosék, Makaiék...

A tanyavilágban felnőttek még jól emlékeznek minden egyes házra, azok lakóira. Az emlék él. Mély barázdaként bevésődött a köztudatba.

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..